Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - A theol. Akadémia 1893/94-iki tanévet záró beszéd (Schneller István)

Tizenkettedik évfolyam. 25. sz. Pozsony, 1894. évi Június 23-án. EVA NGELTK US ÉS Előfizetési ár : Egész évre . . 12 kn. félévre ... 6 „ negyedévre. . 3 „ Egy szám ára: 24 flr. JA EGJELEN HETENKENT EGYSZER. r~ .Szerkesztő- s kiadó hivatal : Pozsony, Konventutcza ti. sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZZY FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 14 flr. többször közölve 10 flr. Bélyegdij : külön 60 flr. Tartalom : A, theol. akadémia 1893/94-ki tanévet záró ünnepélyen mondott igazgatói beszéd. — Néhány szó a „nyilt levél"-ro. (Kiss Kálmán.) — Tárczi. — Irodalom. — Belföld. — Vegyesek — Pályázatok. A theol. akadémia 1893/94-ki tanévet záró ünnepélyén mondott igazgatói beszéd. Szeretett pályatársaim ! Teglliip temettünk! Akadémiánk egyik polgára, ki éppen ugy, mint Önök kedves ifjú barátaim — szülői reményét, örömét képezte ; ki éppen ugy mint Önök fejlődő ereje teljességében jött fel főiskolai tanulmányozásra; a ki előtt éppen ugy, mint Önök előtt egy szent czél lebegett, Isten igéjének szolgálata által embertársainak boldogítása : András Pál testvérünk nincs az élők sorában ! Küzdő lelke a hosszú betegség és a szerető ápolás hatása alatt — megnyugodott; a kor és idő ellentétei a végtelenség isteni megvilágításában kiegyenlítődtek ; Istenben kibékülve, kibékült embertársaival s megtalálva az élet fejedelmében az életet — győzedelmeskedett a halálban a halál fölött! Oh mily mulandó emberi életünk ! mily csaló emberi reményeink ! mily kisszerű emberi ellentéteink ! A halál majestása előtt elhervad a virágzó élet. lehullanak a remény bimbói ! s megszűnik az egy halálban minden földi kiilömbség! De nincs okunk a kétségbeesésre, a reménytelenségre, nincs okunk a panaszra a halál kiegyenlítő kérlelhetlen hatalma fölött; — mert tudjuk azt, hogy Isten szerető atyánk, hogy a szeretet meg nem hal ; hogy azok, kik Istent valóban szeretik, azoknak minden, még a halál is javukra szolgál; hogy Istenben élve, éljük az örök életet, azon életet, mely a halált nem ismeri. / Oh vajha ezen tudat hatna át most is, midőn boldogult testvérünkről szeretettel megemlékezünk — egész valónkat! Vajha ezen tudat lenne folyton erősödő visszhangja tegnapi temetésünknek ! I^y mindnyájunkra nézve e testvérünk halála is élet és áldás kutforrásává válna! Nem a külső élet, sem annak hos-za, hanem az életben nyilvánuló belső érték és annak bármily rövid ideig tartó érvényesülése az életben: ez az, a miért hálát mondhatunk Istennek ! S Illa, midőn életünk egy időszakát, az 1893/4. tanévet, eltemetjük az idők végetlen folyamába: ma ezen évzáró ünnepélyen szintén nem cselekedhetünk helyesebben, mint úgy, hogy felvetjük magunk előtt is eme kérdést : váljon e lefolyt év, s az abban folytatott közös munkásságunk bir-e benső értékkel; liagyhatunk-e, búcsúzva egymástól, maradandó emléket egymásnak ? ! E kérdésre, kiki csakis önmagában — Isten szent szine előtt felelhet meg igazán ! Feladatom azért is nem lehet, hogy az egyeseket emez önvizsgálattól feleletem által mintegy elvonjam; feladatom csakis az lehet, hogy eme felelet megadását megkönnyítsem az által, hogy amaz általános eszményt melynek megközelítése közös munkásságunknak vezérlő czélgondolata — Önök előtt, kedves pályatársaim, feltüntetem ! Feleljen azután az eszmény e tükörébe tekintve, kiki őszintén ama kérdésre, hogy a lefolyt tanév alatt mennyiben törekedett emez eszmény felé, mennyiben birja közös munkásságunk maradandó emlékét lelkében ! Nem a világnak, hanem Istennek szolgálatára vagyunk elhiva! Ez lebegjen mindenkinek lelke előtt, de nevezetesen annak h l ke előtt, a ki Isten igéjének hirdetésére és titkainak nyilvánosságra való hozására vállal! ozott. A világ muló, kincsei romlandók, dicsősége elhalványul s az, ki e világot szolgálja, veszi e világ muló jutalmát is. Tévednénk azonban, ha ezért magát a világot semmisnek teUutenők, megvetnők. — A kereszténység szellemének ez félreismerése! A vihíg Isten által van, a h'iyos, az eszme benne mint élet és világosság ténykedik ; s Istennek gondolatai az tvoo(Jxa)Gi£\)<\\\, a világivá való válásukban nyernek valóságot, teljességet. — A világ, a végesség — azon közeg és azon tér, a mely által és melyben a végtelen, isteni eszme, végetlen törekvés és haladás utján mint szervező elv érvényesíti önmagát. —