Evangélikus Egyház és Iskola 1894.
Tematikus tartalom - Irodalom - A világosság czímű ev. napi lap 1996 évi augusztusi számából
186 az egyetemes gyűlés alkalmával az elnök által meghatározandó órában. 6. Az értekezlet ülései nyilvánosak. Behatóan megvitatott, s fentebbi szövegezésben elfogadott irányelvek alapján az értekezlet megalakultnak jelentetik ki s közakarattal elnökké: Trsztyénszky Ferencz pozsonyi lelkész, alelnökké: Gyurátz Ferencz pápai lelkész, jegyzővé: Laukó Károly kecskeméti lelkész lett megválasztva. A testvérek bizalma hármunkat jelölte ki az értekezlet munkálkodásának vezetésére. Társaim nevében is tisztelettel és bizalommal fordulok Hozzátok, az Urban és sorsban testvéreim ! Mi szolgálni akarunk Nektek, szolgálni azzal az odaadással, melyre az Ür tanított, melyhez az ő lelkének segedelmét és megvilágosító, megszentelő, vigasztaló erejét kérjük, hogy azt Veletek alázatban és odaadással közölhessük. Ajtónk, szivünk, karjaink ki vannak tárva fogadástokra; jöjjetek, a legkisebbel ép ugy, mint a legnagyóbbal, a mi Titeket és sorsotokat érdekli, bizalommal hozzánk, s az Úrnak nevében felveszszük, felveszi a testvérek szent szövetsége ügyeteket. Az Úr áldása legyen mindnyájunkon, legyen közös törekvéseinken, munkánkon. Ámen. Trsztyénszky Ferencz, az egyet, lelkészi értekezlet elnöke. A zsinati törvények nemcsak hézagos voltuknál fogva, hanem azért is, mert inkább csak elveket állapítanak meg, kerületi, egyházmegyei rendszabályok megalkotása által kiegészitendők s igy történik meg majd azoknak életbeléptetése. A zsinati törvények szentesítése óta több mint egy év telt el raár s ezen szabályrendeleteknek alig halljuk hirét. A legutóbb tartott rendkívüli kerületi gyűlések hasznosabbnak látták, áldástalan vitát folytatni a kerületek uj beosztása felett, mint letárgyalni és jóváhagyni a kiküldött bizottságok munkálatait. A bányakerület is csak fél munkát végzett; letárgyalta a szabályrendeleti tervezetnek az ügyrendről szóló részét, a többit pedig jobb időkre halasztotta. Mikor fog felépülni a ház a lerakott fundamentomon, ha a munkálatokat oly csiga-lassusággal folytatjuk ? Lesz-e abban a munkában köszönet, ha azt oly csendben végezzük, a nélkül, hogy az eszméket a nyilvánosság előtt is egy kissé meg hánynánk-vetnénk ? Nagyon üdvösnek tartanám, ha az egyes bizottságok, melyek a kerületek részéről ama szabályrendeletek megalkotására ki vannak küldve, munkálataik eredményéről e becses lap hasábjain beszámolnának s lehetővé tennék, hogy az egyes kerületek bizottságai egymásnak megállapodásáról kölcsönösen tudomást szereznének, és hogy a kérdéshez való hozzászólásra mindenkinek alkalmat nyújtanának. Csak igy nyerhetnénk oly szolid épületet, mely nem fog reparáczióra szorulni mindjárt az első években. És nagyon fontosnak vélem azt is, hogy igy az egyes kerületek szabályrendeleteiben, bizonyos egyöntetűség hozathatnék be. Különösen üdvösnek tartanám, ha az egyházmegyei szabályrendeletek megalkotására kiküldött bizottságok tagjai közül valaki e munkálatnak irányelveit egy rövid czikkecskében megjelölné. Több helyen alapúi szolgálhat a bizottságnak működésében a már meglevő egyházmegyei rendezet is, a menynyiben az a zsinati törvényekkel nem ellenkezik. A kiknek ez rendelkezésükre áll, azoknak munkája nagyon meg van könnyítve. Jól tennék ezek, ha figyelmeztetve ily forrásokra, másoknak munkáját is megkönnyítenék. S mindezekre azért hívom fel az érdekeltek szives figyelmét, mert egyházmegyém közgyűlésének megbízásából csekélységemre is vár az a feladat, hogy ily fontos munkában részt vegyek. Oly szerencsés azonban nem vagyok, hogy irány adó alap vagy forrás állana rendelkezésemre. Egyházmegyémnek ily rendezete eddig még nem volt. Azt is jó volna tudni, hogy az egyes egyházmegyék által kiküldött bizottságok hozzá fognak-e a szabályrendeletek megalkotásához, mig a kerületéi nincsenek kezeik között. Az én szerény véleményem szerint addig az egyházmegyei bizottságok meg sem kezdhetik munkájukat, mig a kerületéi jóváhagyva nincsenek. Sőt az is fontos kérdés, mit csináljanak e tekintetben azon egyházmegyék, melyeknek hovatartozása a kerületek uj beosztásának kérdésétől, illetőleg annak megoldásától függ. Hátha elfogadott szabályrendeleteik az uj kerületével, melybe tartozni fognak, ellenkezésbe jutnak. Szerény nézetem szerint sietnünk kell először a kerületek beosztásának kérdését megoldani ; azután a kerületi szabályrendeleteket végleg és teljesen megalkotni, s mi, az egyházmegyék kiküldöttei csak ekkor foghatunk megbízatásunk teljesítéséhez. Minimus. ïàiiia» A „Világosság" czímű evangelikus napilap 1996. évi augusztusi számából. Egyetemes evang. lelkészi értekezlet. Lélekemelő ünnepségnek volt részese tegnap a magyar birodalom fővárosának evang. közönsége az evang. lelkészek által rendezett nyilvános felolvasás által, melynek czélja a száz év előtti zsinat emlékének felujitása volt. Nemcsak maga a főtárgy volt érdekes, hanem az elnöki megnyitó és a titkári jelentés is, melyek világot vetettek az egyetemes evang. papság sokoldalú tevékenységére és elért sikereire. De kezdjük a dolgot elölről. Mintegy hatszáz lelkész a birodalom minden részéből gyűlt össze a nyugalmazott papok telepén az u. n. Bethániában,