Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Nyílt levél Kiss Kálmánhoz (Margócsy Kálmán)

178 ház; — de m ég a megkívánt föltételekkel sem rendelkezik. A nemzetiségek előharczosai jogász emberek, még pedig alaposan képzett jogászok, kik nagyon jól ismerik nemcsak a „zsinati törvényeket", hanem a „magyar büntető törvényeket" is s e törvényekkel összeütközésbe nem jönnek soha. — Tessék őket akár az egyháznak, akár az államnak perbe fogni! Dr. Stefanovics Milos nyilván, az egyetemes gyűlésen kimondotta, hogy 25 év óta a felvidéki nemzetiségieknek mindössze két sajtópere volt; pedig örökösen bűnös üzelmekről szól a hírharang. — Világos ebből az, hogy sokkal ügyesebbek, semhogy akár az egyházi, akár az állami igazságszolgáltatás kezébe esnének s azért amit az állam sem tehet meg, minden judikaturai nagy apparatusa mellett, az egyházat autonómiájától megfosztani, kivált politikai természetű ügyek miatt, legalább is képtelenség. Az az állítás, hogy a nemzetiségi üzelmek a vallás, az egyház és az autonómia leple alatt történnek, ha állana is, nem járhatna más következménynyel, minthogy vonjuk le róluk a leplet, s mutassuk ki, hogy azok sem nem vallási, sem nem egyházi, hanem tisztán politikai dolgok, melyek az állam büntető jogkörébe tartoznak. Azonban azt az állítást én el sem fogadhatom, mert valamint erkölcsi bűntényt nem fedezhet az autonómia, ugy nem fedezheti a politikai vétkes cselekvényt sem, s ha az állam bármely, a haza kebelén élő egyháznak tagját e czímen törvényszéke elé idézné és reá a megérdemelt büntetést kiszabná nem hiszem, hogy akadna egyház széles e hazában, s ha mégis, semmi esetre sem volna az az ágostai hitv. evangelikus egyház, mely a törvényszerű eljárás folyamatát megakasztani még csak meg is kisérlené. E czímen tehát megvonni az autonómiát, legalább is annyit jelentene, mint megbüntetni az ártatlant a vétkesért. Hozzájárul még az, hogy midőn evangelikus egyházunk a múltban mindent megtett s a jelenben is mindent elkövet, s hiszem Istenemet, hogy a jövőre sem lesz magához hűtelen arra nézve, hogy kebelében netán létező, visszátvonó s a haza egysége ellen küzdő elemeket lecsillapítsa: akkor a magyar állam, mint arra természetszerűleg hivatott jogi intézmény, ölhetett kézzel nézi az evangelikus egyháznak vergődését, gyakran görcsös vonaglását, mégis azzal sújtaná ezt a sok és nehéz sebtől vérző egyházat, hogy azt autonómiájától megfosztaná, saját kötelességének elmulasztásáért ily érdemetlenul büntetné : oly égbekiáltó vétket követne el maga iránt és hitelvei alapján a polgári rend iránt is engedelmes egyház iránt, hogy hinni merem, nem találkozik hazánkban az az államférfiú, a ki e ballépésért a felelősséget magára vállalná. Én tehát csak azt óhajtom, tegye meg az állam is, az egyház is tör vény szabta kötelességét híven és kitartóan, s autonómiánk ép ugy nem lesz veszélyes az államra nézve, mint nem lehet veszélyeztetve az állam részéről. ! Ne ijeszszük egymást, hanem inkább szeretettel buzdítsuk a kitartásra. TJíxi. Nagyt. Kiss Kálmán evangelikus lelkész úrnak TótAradáczon. Kedves Tiszttárs Lr! Folyó évi ápril hó 26-án keltezett s hozzám intézett becses soraira a tennivalók nagy részének elmultával, Ígéretemhez képest, immáron válaszolhatok. Nyilvános uton teszem ezt, azon meggyőződésből indúlva ki, hogy levelem több olyant foglalhat magában, mi iránt némely testvérünk érdeklődése felköltődik s eljárásunkkal javára lehetünk szeretett anyaszentegyházunknak. Válaszomat két szakaszban vonom össze úgy, a mint ehhez levele főbb pontjai az alkalmat megadják. I. „Egyházamat fenyegetni kezdi a nazarenismus a környékünkbeli községekből, a hol e szekta már több éve megvan s mind jobban hatalmasodik. Még mindeddig ellent tudtak állani hiveim az őskeresztyénség e torzképe kísértéseinek ; félni lehet azonban, hogy a sok kísértés, mely mind nagyobb mérvben jelentkezik, a bajt végtére majd elhozza hozzánk is. Sok hívemnél már megszokott beszélgetési tárgygyá válván a nazarenismus, az érdeklődés tehát, melylyel vele oly sokat foglalkoznak, egynek-másnak, a ki mélyen belemerül, könnyen megbomlaszthatja az agya kerekeit!" A helyzet gyülekezetére nézve az, a mi volt az én híveimé idejövetelemkor. A hol megfordultam közöttük, mindenütt a nazarenizmus volt előttük a rendes és kedvelt téma. Nagy szeretettel emlegették híresztelt erényeiket, pl. nem dohányoznak, bort nem isznak, nem káromkodnak, békésen élnek, a vasárnapot szigorúan megünneplik, köszönéseiknél a „Pán"-t használják, tizenkét éves korban keresztelkednek, nem katonáskodnak s nem esküsznek, az állami adót időre fizetik, ugy temetkeznek mint Krisztust temették, a Megváltó személyesen jelenik meg előttük bizonyos időben, nem indulatoskodnak és a többi! Szerfölött érdeklődtek hiveim irántok. Az érdeklődést emelte az a körülmény, hogy e szekta elveit az u. n. vidéki paraszt osztály terjesztette s így az állás, a foglalkozás hasonlóságánál fogva erős volt, a vonzalom annyival inkább, mert a közönség kritika nélkül mohón nyelte el az a fajta híreket, hogy a kit közülök a szent Lélek megszáll, az azonnal képes prédikálni, a nélkül, hogy iskolát járt volna. A baj tehát a környéken s a veszély lehetősége a gyülekezetben itt is megvolt; de mert magyar parasztok magyar könyvekkel terjesztették, reménykedtem abban, mikép a tót népnek nyelvéhez való szívós ragaszkodásán hajótörést szenved a kísértés. Nagy részt úgy is történt, mindazáltal nem egészen.