Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Középiskolai ifjuságunk vallásos nevelése

171 főként olyan beosztáshoz, a milyen a Pulszky-féle javaslatban terveztetik hozzászólhatnak, sőt hozzászólni kötelesek az egyházak illetőleg- az egyházmegyék is, az a §. szószerinti szövegéből világos. Ez ugyanis azt rendeli, hogy ez ügyben „az érdekelt egyházkerület," és nem egyházkerületi közgyűlés hallgatandó meg. Hogy .„egyházkerület" és „egyházkerületi közgyűlés" között van külömbség és mi a külömbse'g, azt úgy hiszem, felesleges magyaráznom ; mivel azonban gyűléseinken e két dolgot annyian és anynyiszor zavarták össze, legyen szabad megjegyeznem, hogy az egyházkerület az azt alkotó egyházak illetőleg egyházmegyék összesége, egyházkerületi közgyűlés pedig egyházmegyék képviselőinek törvényes formák mellett összehivott gyülekezete. Az igaz, hogy az egyházkerület a kerületi közgyűlés által nyilatkozik, de nem Hübele Balázs módjára, nem különösen ilyen nagy fontosságú kérdésben, hanem az egyes egyházak, illetőleg egyházmegyék megkérdezésével és meghallgatásával. Ugyanezt mondja a §. szelleme is. Sehol sincs oly szépen kifejezve az a régi protestáns elv „semmit rólunk nélkülünk," mint itt és a 80-ik §-ban. Ha a kerületek beosztásáról van szó, meghallgatandók a kerületek, ha az egyházmegyék, egyházak, szórványhelyek csatolása terveztetik, czéloztatik, az érdekelt felek mindig meghallgatandók. Vagy talán az egyházkerületek kikerekítését czélzó törvényjavaslat nem érdekli sem az egyházakat, sem az egyházmegyéket? Olyan kicsinyes dolognak tartják azt némelyek, hogy százados kötelékeket széttépni, régi törvényes állapotokat fölzavarni, száz és száz érdeket megbolygatni, az egyházak megkérdezése nélkül is lehet? Próbálják meg, de nem fog menni. Az érdekeltek nyilatkozni fognak kérdezetlenül is, azokat meg fog kelleni hallgatni, még a legmagosabban állóknak is. Hivatkozhatnék még régi, százados gyakorlatra is, a mely lépten nyomon azt bizonyítja, hogy a felsőbb hatóságok ilyen életbevágó kérdésnek megoldásánál, mindég a hatalom forrásához, az egyházakhoz fordultak s azok többsége szerint döntöttek. Es igazuk volt, mert egyetemes egyházunk jóléte, üdve, felvirágzása, nem függ azokon a vékony szállakon, a melyek az egyes egyházakat a kerülethez, illetőleg az egyetemhez csatolják, hanem azon a szikla erőségu fuudamentomon, melyet az egyes egyházak alkotnak. Az „egyházban minden hatalom az egyházközségből ered" mondja a 11. §. is — ezért a hatalom viselői rólunk nélkülünk nem intézkedhetnek. Állá spontom igazolására még csak néhány §. a zsinati törvényekből. A 11. 80. 108-ik §.-oii kivül ott van még a 87-ik r. pontja, a mely nemcsak felteszi, de elválja a felsőbb hatóságoktól, hogy a fontosabb kérdéseket véleményadás végett leküldik, s amennyiben ezt nem tennék, feljogosítja az egyházmegyét kérdezetlenül is az ügyet tárgyalni. Ott van pl. a 111. §. a mely kötelességükké teszi a kerületi elnököknek, hogy a kerületi közgyűlést összehívó levélben a fontosabb tárgyak megjelölendők, hogy azok az egyházmegyei, illetve egyházi gyűléseken is vitathatók legyenek. És ott van az elsősoroltakon kivül még számos §., a mely ugyanazt mondja, de nincs egyetlen egy sem, a mely az ellenkező álláspontot igazolná. Mindezekből világos, hogy az egyházak kikerekítésének kérdése törvénytelen alapon indult meg, törvénytelen alapon tárgy altatott, azért az egész mozgalom már is kudarczot vallott. A hány kerületi közgyűlés, mindeniknek más a nézete a felvetett nagy fontosságú kérdésben, azért igen helyesen cselekedett az egyetemes közgyűlés, a mikor a benyújtott javaslatok egyikét sem fogadta el. A mai zűrzavarban a zsinat sem fog másképen cselekedhetni, más idők és más emberek kellenek az ilyen kérdések megoldására. Hurtay György, ev. lelkész. águnk vallásos Hogy e kérdés megoldása égetően szükséges, világos tanúbizonyságai annak nemcsak azon felszólalások, melyek e b. lap hasábjain láttak napvilágot, hanem a testvér ev. ref. egyház érdekében fennálló közlönyökben megjelent hasonló tárgyú és sok tekintetben figyelemreméltó czikkek is. Tény az, hogy az evangyéliomból táplálkozó egyházak fennállásuknak és virágzásuknak biztositékát a hivek tudományos alapokon nyugvó meggyőződésében s őszinte hitbuzgóságában biiják; tény az is, hogy mindkettőre nevelni kell az egyház veteményes kertjében, az iskolában lelkianyai gondossággal ápolt ifjúságot. Nevelni mondom, és nemcsak tanítani. S talán az eddigi felszólalásoknak épen az a gyengéje, hogy a vallástant csakis tantárgynak, s a vallástan tanítóját csakis tanárnak, itt-ott épen kisegitő tanárnak vették. Ez szerintem oly egyoldalúság, mely a vallásos nevelés terén, mert elégtelen eredményt szül, megbosszulja magát. Korunk áramlata, melynek sodrában áll iskolánk is, positiv, s igy legkivált a természettudományokra, s részben a philologiára fektetett nevelést követel. Az eszményi irányzatnak sok kárhoztatója és kicsinylője van. Már a szülői ház, melyben a házi tűzhely melegén növekednie kellene a vallásos buzgóságnak, a hasznosat, a kenyérkeresetet tartva szem előtt, a vallást, hacsak az anya nem ojtotta a gyermek szivébe, mellékesnek tekinti, s e felfogással felruházva küldi gyermekét a nyilvános iskolába is. Itt pedig mit tapasztal? Minden szaktanár a maga tantárgyát nyüstöli : a mathematikus a matliesist, a physikus a physikát, a philologus a nyelvészetet tartja, vallja és hirdeti egyediili tudománynak hol négy hol öt órában hetenkint, mig a vallástan, melyet nem is tekintenek tudománynak, csak ugy mellékes figyelemben részesül, még az érettségi