Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Az ultramontanismus küzdelme hazánkban

13 rendelkezésének jogosultsága ellen. Sőt Zicby Nándor gróf egy felhívásában oly messze ragadtatja magát, hogy a küzdelmet még azon esetre is állandósítani kívánja, ha a javaslatok törvényerőre emelkednek. Fájdalom fogja el a magyar ember szivét, ha látja, hogy az inteliigencziánsk oly magas fokán álló férfiak, mint a római katholikus klérus és a világi notabilitások ily harczot indítanak meg annak az országnak, annak a nemzetnek kebelében, melynek életereje az összetartás és a hazának fenkölt szerelme. De igaz az, hogy az ultramontanizmusnak sem nemzete, sem hazája, s ha ajkai vallják is a hazaszeretetet, mihelyt felfogásuk szerint az állam érdeke összeütközésbe jő az egyháznak, habár képzelt érdekével is, de a klerikalizmus hatalmával, minden habozás nélkül kész az elsőt, a hazát, annak békéjét, jóllétét martalékul odadobni a világ felett uralkodásra vágyó molochnak. Pedig ha a javaslatokat protestáns szempontból veszszíik szemügyre, bármennyire szeressük is evangeliku3 egyházunkat, s ha itt-ott aggodalomra okunk is volna arra, hogy megindítsuk az általános keresztes hadjáratot, semmi okot sem találunk, sőt a római katholikus egyházra tekintettel egy csöppet sem tartózkodunk kijelenteni, hogy a törvényjavaslatokban levő liberalismus sokkal többet használ a római katholiczizmusnak, mint nekünk, s kivált a római katholikus proselytacsinálás ügyességének és buzgóságának oly tág tér nyilik, hogy mi e küzdelemben a versenyt ki nem álljuk hatalmas ellenségünkkel. Legnagyobb ellenszenvet költötte fel a polgári házasságról szóló törvényjavaslat, s megvalljuk, itt oly állításokkal találkozunk, a melyeket mi sem elfogadni, sem helyeselni nem bírunk. Az említett törvényjavaslat általános indokolásában igen helyesen a következő van mondva (2. 1.): „Biztosítani kellett nemcsak azt a nagy állami érdeket, mely a házasság és a család intézményének szilárdságában és erkölcsi épségben áll, de csorbítatlan meg kellett őrizni a lelkiismereti szabadság, az egyházak közötti paritás és a polgári jogegyenlőség nagy elveit is. „A javaslatban foglalt rendezéssel meg van óva a vallásszabadság elve. „Senkit nem kényszerít oly cselekvésre, melyet vallása tanai tiltana és nem tilt el annak teljesítésétől, mit egyháza tanai parancsolnak. „Meg van őrizve az egyházak szabadsága. Hiveik házasságát egyházi gondozás alatt tarthatják, azokra nézve tanaiknak, szabályaiknak megfelelőleg járhatnak el, intézkedéseiknek polgári érvénye jövőben nem lesz. „A felek vallása a házassági viszony megítélése tekintetében külömbséget nem fog tenni, s ezzel elesik a vallás változtatásnak az a motívuma, mely a felekezeti házassági jogokkal kapcsolatban ma létezik." Tagadhatatlan, hogy ezen álláspontot megtartani nagyban és egészben törekszik is a javaslat ; de talán épen az a jogegyenlőség és paritás az országos törvénynyel szemben okoz fájdalmat a római katholikus hierarchiának és társaiknak, azért mert a kánonjog hatalma polgári ekintetben egyszer valahára megdőlt, s reménye sincs alzon dicsőítve emlegetett idők visszatérésére, midőn még az evangelikus házasságokat is a római katholikus kánonok szerint Ítélték meg és el. A római katholikus házasságnak szentségi jellege teljesen érintetlenül van hagyva; s ha valaki ezentúl a római katholikus egyház elvei szerint köti meg a házasságot, egyházi szempontból feloldhatatlan lesz az ezután is, mihelyt egyszer consummálva volt, s mi szegény protestánsok még attól a kis haszontól is elesünk (miben ugyan nem volt köszönet), hogy a római katholikus házasság felbonthatlansága egyeseket, kik életöknek terhes igájától szabadulni akartak, a protestáns egyház kebelében menekültek meg. Külömben hogy a törvényjavaslat tekintetbe veszi nem ugyan a protestánsok szervezetét, hanem igenis a római katholikusokét, bizonyítja azt a 23. §., mely így hangzik : „Tilos az egyházi felsőbbség engedélye nélkül házasságot kötni annak, a ki azon egyház szabályai szerint, melyhez tartozik, egyházi rend vagy fogadalom okából házasságot nem köthet." No már kérem, lehet-e már csak legkisebb panasza a róm. kath. egyháznak e törvényjavaslat jó indulatára, midőn a coelibatus ily erős vádelemre talált? mert azt csak nem lehet feltételezni, hogy a. püspök urak engedélyt adnának akár a papoknak, akár a szerzeteseknek és apáczáknak a házasságkötésre. Az igaz, hogy megtörténhetik, ha az egyházi rendhez tartozók ne« fogják tartani a coelibatust okvetlen szükségesnek az üdvösségre, hogy protestánsokká lesznek, s ezzel ismét csak benne vagyunk a törvényjavaslat mellett is a vallási csereberében. Előttünk protestánsok előtt a házassági jogról szóló törvényjavaslat indokolásának következő passusa s az abban foglalt elv döntő: „Az állampolgári egyenlőségnek, a nemzet politikai egységének kifejezője a jogintézmények egysége, melynek összeforrasztó erejét első sorban a házasság, a család-intézményének jogi rendjében kell érvényrejuttatni." Mert tény az, hogy a külömböző házasságjogok magába az életbe vitték bele a felekezeti súrlódásokat, s e téren az egység hiánya oszlatólag hatott az egységes társadalomra, mi hogy nem állhat sem a hazának, sem a nemzetnek, de még a valódi tiszta keresztyénségnek érdekében sem, az bizonyításra nem szorul. A mi a házasságkötés sorrendjét illeti, igaz, hogy crudelisan hangzik a 145. §. : „Azon lelkész vagy vallási szertartás teljesítésére jogosított más személy, ki egyházi összeadásnál eljár mielőtt a felek igazolták volna, hogy a házasságot a polgári tisztviselő előtt megkötötték, vétséget követ el és ezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő; ismétlés esetében a cselekmény egy hónaptól két hónapig terjedhető fogházzal és ezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő." S nem hiszszük, hogy sok lelkésznek kedve volna e szigorúsággal szemben megkísérlem a daczolást, mert ez egy kissé mélyebbre vág. mint az elkeresztelési perekből oly nagy girral elvállalt 10—50 forintnyi mártiromság. Van azonban ennek egy igen jó kikerülő módja ! tessék a törvénynek feltétlenül engedelmeskedni. De ne feledkezzenek meg arról sem az ultramontán álláspont hivei, hogy az 1868-iki 53. t.-cz. módosításáról szóló törvényjavaslat is a világon van, melyben ismét a római kath. egyház papjainak azon sokat és nagy hanggal hirdetett „szabad elve" nyert kifejezést, hogy a házasságba