Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Ami egyházpolitikánk (Trszténszky)

147 Ezek azok a nem személyi, hanem helyzeti ellentétek, melyeknek az egyes egyének többé vagy kevésbbé ügyes és szerencsés képviselői s karczosai, és melyek az élet-halál harcznak örökös forrásai és apostolai. Nem mondom azt, hogy ez helyesen van ; de igy van s ezt, ha mint hazánkban s vele ev. egyházunkban lett történelmi állapotot figyelmen kivul hagyjuk, legalább is tévedni fogunk mind a dolgok megítélésében, mind a kibontakozára vezető eszközök megválasztásában. Hogy érdekek összeütközésekor mindkét fél igen gyakran, nemzeti törekvéseit vallási vagy kulturális burokba rejti és viszont vallásos és egyházi czélzatait nemzeti takaróval fedezgeti, az mindkét oldalon megszokott taktikai eljárás, mely alkalomadtán mindég ismétlődik. — Hogy amit a magyar magában elvhííségnék tart és becsül, azt a tótban megátalkodottságnak mondja és viszont amit a tót magánál bátorságnak s nemes öntudatnak dicsőit, azt a magyarban zabolátlan vakmerőségnek s gőgnek gyalázza: ez oly általános emberi gyarlóság kifolyása, melyet barát és ellenség, egymásnak megítélésében öröktől fogva, a kis és nagy világban egyiránt tanúsít. — A Krisztusi szeretet prédikátorainál azonban az sem utolsó dolog ám, hogy ellenfelünktől szeretetet kívánunk, kiméletet várunk, de magunk csak gyűlölködést ápolunk : ez is mindkét félnek sajátos tulajdonsága, mihez mintegy füszerül csatlakozik a lenéző kicsinylés. — Azt hiszem, hogy az események oly megfigyelője előtt, milyennek „Dunántúli" úr tanúsította magát, nem szükség tényekre hivatkoznom, melyek e szép (?) erkölcsi és lélektani rajzot igazolják, — Ha tetszik, szolgálhatok kötet számra. De hát mért is állítottam én fel ezt a tényekből levont fényképet? Csakis azért, hogy rámutassak „Dunántúli" úr czikkeinek egy gyöngéjére. „Dunántúli" úr ugyanis olyanformán beszél, mintha annak az egyházunkban duló, áldatlan nemzetiségi küzdelemnek egyedül a magyar Chauvinismus volna az oka. — De hiszen, kérem, a harczhoz mindég két fél kell s tessék elhinni, ha nem volna tót Chauvinismus, bizony magyar Chauvinismus sem léteznék s legalább is egyoldalú eljárás, ha ezt ütjük létében s képviselőiben, amazt még meg sem em,lítjük. Nagyon sokra becsülöm a magunk iránt gyakorolt szigort; de amint ez irányban az igazságot követelem, ugy az ellenfeleink iránt tanúsított elnézés mellett, magunk iránt a méltányosságot figyelmen kivül hagyhatónak nem tartom. — Oly lelkületű s gondolkozásmódu ellenféllel szemben, milyennek a mi tót atyánkfiai akkor bizonyulnak, midőn a harcz minden ponton és vonalon megindult, s a kisdedek óvó intézetétől fel az egyetemig, a gyülekezettől fel az egyházegyetemig, a falusi községtől fel a kormányig folyik, magunk csititásával czélt nem érünk, sőt gyöngítjük magunkat s vérszemre kapatjuk alkut nem ismerő, gyűlölködésből táplálkozó ellenségeinket. Jó az, ha hibáinkra figyelmeztetjük az ügyfeleket; de baj, ha e jóakaratú tettünkkel fegyvert adunk az ellenségnek, mely valamennyi elégedetlennel kész a mi romlásunkra szövetkezni. — Itt azonban az én eszem is megáll. — Hol és hogy fejtsük ki erőnket? Hát itt teljes igazat adok „Dunántúli" úrnak, hogy nálunk a vezetés hiányos. — Mi egy közös, czéltudatos és a siker némi reményével biztató actióra képtelenek vagyunk, a köztünk uralkodó szervezetlenség s több más ok miatt, melyeket itt felhozni nem kívánok. — De nemcsak a vezetésben, hanem a tagok indolencziájában is van a hiba, — minek kiáltó bizonyítványa ép „Dunántúli" úr harmadik levele. — Mielőtt azonban erre rátérnék, csak azt akarom még megjegyezni, hogy ugy a vezetésre, mint a szervezkedésre és a tagok buzgó s megbízható közreműködésére nézve sokat tanulhatnánk ellenfeleinktől, kik egy akaraton, egy, egész a részletekig kidolgozott terv szerint jarnak el mindég és mindenben s összeköttetéseik fonalszálaival Turócz-Szentmártonból behálózzák nemcsak hazánkat s egyházunkat, hanem érdekszövetségeik még a határokon is túlterjednek : mi pedig nem tudunk egymásról semmit; vezetőink szándékairól néha későn, leggyakrabban soha sem értesülünk ; az ügyek élén állók némelyike meglepetésekben tetszeleg magának s szinte felháborodik, ha jupiteri szempillantására az oly magamféle együgyü be nem adja derekát, sőt még egy „talán"-t vagy „mégis"-t mer koczkáztatni ; fegyelmezettség sehol sincs. — Ilymódona harczban nemcsak alakilag, hanem tényleg is és erkölcsi értékű diadalt még remélni is nagyon bajos. — Ez nyilvános és mindenki által ismert állapot s ezen bármi módon, de segítenünk kell. Nézzük most már azt a harmadik levelet! — Én bennfentes nem vagyok, a kulisszatitkokat sem nem ismerem, sem nem kutatom s az idézett levelek tartalmára tekintettel csak néhány rövid megjegyzésre szoritkozom. Prónay Dezső báró egyetemes felügyelőnket ismertük, midőn újra választottuk s ismerjük ma is; ő az ma, aki volt mindég: erős meggyőződésű, határozott irányú egyéniség, egyszóval: jellem. — Hogy kapaczitál s meggyőz, azt ugyan én hibájául felróni nem tudom ; hogy imponál akár személyi tulajdonaival, akár állásával, az természetes, s hogy akar is imponálni, helyesen teszi. — De hát nem az ő erejében van a hiba; hanem a vele szemben állók gyöngesége következtében lehet végzetessé, ha ugyan azzá lesz az ő befolyása. — Bizony, bizony azok az idézett levélíró urak is nem okosan cselekedték, hogy társaiknak, de magoknak is oly szegénységi bizonyítványokat állítottak ki, milyeneknél lesújtóbbat még ellenségeik sem gondolhattak volna ki. — Részletes taglalásukba nem bocsátkozom, de elvárom tőlük, hogy az egyetemes gyűlésen az általuk is általam is helytelennek tartott nagybizottsági munkálat I. fejezete ellen fognak szavazni és jobbat fognak ajánlani, illetve elfogadni, mely előtt meg fog hajolni egyetemes felügyelőnk is. — Ez a férfias küzdelem helyes sora.