Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Protestáns nemzeti nőnevelés érdekében (Belohorszky Gábor)

79 Froteiti&s nemzeti nőnevelés érdekében. Rengeteg irodalommá nőtte ki magát immár azon könyvek, füzetek és folyóiratok száma, melyek mind egy magasztos és fenséges témával, a nőneveléssel foglalkoznak. S a mióta a Romanismus saját jól felfogott érdekében nagy mérvben felkarolta a leánynevelést s a kolostorok gombaszámra szaporodnak, evang. egyházunk is felocsúdott álmából s püspökeink kezdeményezése, de különösen világi nagyjaink b. Prónay, Podmaniczky, Radvánszky és Fabiny családok bőkezű áldozatai és buzgósága folytán náluuk is megindíttatott az erre is irányuló mozgalom, melynek eredménye a rozsnyói és aszódi minta-nőnevelőintézetünk fölállítása s életbeléptetése' vala. Ugy látszik mintha egyházunk és nemzetünk jóvá akarnák tenni a múltnak mulasztásait. S eltekintve a nőnevelés általános fogalmától, ha szemügyre veszszük hazánk sajátságos viszonyait, konstatáljuk, hogy épen a nemzeti nőnevelés ama varázserő, mely két évtized óta mozgásba hozta magyar irodalmunk egy tekintélyes részét. Ha tehát én is megemlékezem e háladatos témáról, melyben mint valami gyúpontban hazám s egyházam érdekei összefolynak, úgy hiszem, nem szükségteleu munkát végzendek, annál kevésbé, mert még csak a kezdet kezdetén vagyunk s a nőnevelést egyházunk javára csak akkor, mozdíthatjuk elő sikeresen, lia a legnagyobb, leghatalmasabb tényezővel, az állammal szövetkezve terv- s czélszerííleg haladunk. Köznyelven hangoztatják manapság azon általános elvet, hogy nyelvében él a nemzet, s ha ez kétséget nem szenved, akkor sarjadozó leányaink nemzeti nevelésében biztos zálogát látjuk hazánk s nemzetünk felvirágzásának és dicsteljes jövőjének. Ha a népek nagysága s hanyatlása a nőktől függ, ügy bizony mi is hazánk s egyházunk üdvét csakis a nemzeti nőnevelés felkarolása által biztosíthatjuk. No de hát csak úgy sebtiben akartuk a tisztelt olvasó közönség ügyeimét e fenséges eszmékre felhívni; hisz társadalmunk, hál' Istennek, olyan érett és fejlett, hogy a nemzeti és vallásos nőnevelés nagyszerű liorderejét felfogni s méltányolni nemcsak hajlandó, hanem képes is. Nemzetünk életrevalóságát, szellemi mozgékonyságát semmi sem demonstrálja elevenebben, mint ama kiváló sajátsága, hogy minden korban s időben nemcsak mindenért a mi szép, nemes és jó, lelkesülni tudott, hanem ha felcsillan benne egy fenkölt gondolat, ha lángra lobban az e^zine, azt minden erejével megvalósítani igyekezett. Alkotmányos életünk felviradtával s újra ébredésével a lángeszű s fenkölt lelkületű vallás- és közoktatásügyi miniszter, b. Eötvös József volt az, a ki hazánkban a nemzeti nőnevelés eszméjét egész nagyságában felkarolta, létrehozván s törvényileg biztosítván a polgári és felsőbb leányiskolái intézményt. Csak olvassuk a népoktatásról szóló 1868. évi XXXVIII. törvényczikknek szakaszait, azonnal látni fogjuk, mily nagy eszme lebegett e lánglelkű miniszter szeme előtt. Egy nagy dicső nemzetnek a jövője! S mi által vélte ezt legbiztosabban elérhetni? A népoktatás czélszerű rendezése s az által, hogy alkalom nyujtassék leányainknak, kik a családi életnek s gyermekeink nevelésének legkiválóbb tényezői leendenek, hogy magukat hivatásukhoz mérten kiképezhessék, a miveltség mentől magasabb nivójára emeltessenek. S mert az elemi iskolákban nyert oktatás erre nem elégséges, nagyobb községekben polgári leányiskolák felállítása elrendeltetik. S ma már büszkék lehetünk ama czélszerű s jól berendezett nőnöveldékre, melyek azóta hazánk kisebb-nagyobb városaiban felállíttattak s folyton keletkeznek. De hát mire való tulajdonképen a polgári leányiskola? Nem e kérdésnél kezdjük meg a dolgot, hanem kérdem, mit tanultak, minő nevelésben részesültek leányaink e törvény létrejötte előtt? Nem többet s nem kevesebbet, mint az egyszerű falusi gyermekek a népiskolában. Egy kicsit irni, olvasni és számolni. Ebből állott városi leányaink tudománya. S a minő az oktatás, olyan volt láts eszmekörük, elfogult gondolkodásmódjuk s az eszményi világról, mely oly fényt és áldást áraszt a mindennapi és családi életre, még csak sejtelmük sem volt. S ezek aztán nagy, dicső a minden jó, szép és nemesért lelkesülő honliakat neveljenek ! Ki volna tehát olyan szűkkeblű s elfogult, a ki be nem látná, hogy a társadalom intelligens osztályaitól kikerülő leánygyermekeinket a magasabb tanítástól elvonni szentlélek elleni bűn számába megy. Kell tehát alkalmat nyújtani derék, lelkes honleányainknak, hogy magasabb nevelőintézetekben, úgyszólván alközépiskolák jellegével felruházott polgári és felsőbb leányiskolákban azon általános műveltségre szert tehessenek, mely nélkül szép hivatásuknak meg nem felelhetnek s mely áldásosán visszahat a gyakorlati élet minden követelményére. S tapasztalatból állíthatom, hogy a polgári leánynöveldék s felsőbb leányiskolák nem csak a társadalom középosztályainak javára szánt intézmények, mert a mely leánygyermek jó sikerrel elsajátította magának mindazon — a szellemi élet szükségeit teljesen kielégítő — anyagot, a mi neki ezen intézetekben nyujtatik, az bizony pirulni nem fog, ha mindjárt felsőbb körökbe vagy a parketirozott szalonokban mozgó, nyüzsgő társaságba belép. A ki erről szemlátomást meggyőződni akar, vegye kezébe a mai fennálló polgári és felsőbb leányiskolák tantervét, értesítőjét, vagy lépjen be a nemzeti szellemi műhely szentélyébe s meggyőződhetik a felől, hogy a mi a fenkölt lelkületű miniszter szeme előtt lebegett, itt az testté, valósággá lett, hogy itt a családi érzület, a háziasság és nőiesség fejlesztése mellett leánygyermekeinknek a tudás és ismeret, a szívnemesítés és kedélyképzés, az izlés és ügyesség, minden lehető feltételei bőven nyújtatnak, hogy egykoron a családi élet javát s boldogságát megalapíthassák s hazánk közművelődését s így diszét és nagyságát előmozdíthassák. Igaz, hogy a tanítói kairátermettsége s az intézet bölcs vezetése s felügyelete szem elől nem téveszthető főtényező. De általában