Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Tárcza - Egy püspöki utód, a ki nem engedelmeskedett az elődjének (Payr Sándor)

érdekeltség- a közügyek iránt, s hogy alkalom nyújtassák az akaratnak, tehetségnek a munkálkodásra az egyház szolgálatában, hatalmaztassék fel jövőre az elnökség tiszteletbeli jegyzők kinevezésére. A közgyűlés az indítványt indokainál fogva egyhangúlag elfogadja s felhatalmazza az elnökséget tiszteletbeli jegyzők kinevezésére." Az indítvány intentiója tagadkatiariul szép és tiszteletreméltó; annak a czélnak elérése, melyet e határozat szem előtt tart, nagyon is kívánatos; de a prot. egyháznak nem szabad felednie, hogy a czél nem szentesíti az eszközöket; már pedig a nevezett kerület által választott eszköz — véleményem szerint — helytelen. Ott voltam azon a gyűlésen; hallottam, a mikor indítványozó felügyelő űr analog esetül felhozta indokolásában, hogy a megyénél a főispánnak szintén joga van jutalmul vagy megtiszteltetésül tiszteletbeli jegyzőket kinevezni. De ez az analógia is hibás. Kiknek sorából nevezi ki a főispán a tiszteletbeli megyei tisztviselőket? Mindig a közigazgatási tisztviselők sorából, kik működésűk folytán e megtiszteltetésre érdemeket szereztek, és sohasem a megyei közgyűlés tagjai, vagy épen a megyei lakosok közül. Ezen analógia szerint tehát a kerületi tiszteletbeli jegyzőségre is érdemeket szerzett gyülekezeti és egyházmegyei jegyzők és felügyelők volnának kinevezendők s bizony ezen egyházuk szolgálatában oly nagy buzgósággal fáradozó férfiakra nézve épen nem lehet hizelgő, ha most egyszerre olyan fiatal emberek emelkednek fölébük, a kik lehetnek bizonyára igen derék, buzgó egyének, de a kik e megtiszteltetést csak előlegül nyerik — jó remény fejében. Mert nem szabad felednünk, hogy egyházi hivatalaink, eltekintve a lelkészi hivataloktól — tiszteletbeliek mind. Mi nem jutalmazhatjuk anyagi javakkal azokat, kik szolgálataikat egyházunknak felajánlják, de épen azért megjutalmazzuk őket az által, hogy fejükre teszszük az elismerés babérkoszorúját, megjutalmazzuk őket az által, hogy bizalmunkkal, szeretetünkkel és tiszteletünkkel megajándékozzuk ; megjutalmazzuk őket az által, hogy fokozatosan magasabb és magasabb munkatérre állítjuk őket. Igaz, hogy ez csak erkölcsi jutalom, de annál becsesebb, melyért szivesen versenyeznek jobbjaink. De épen ezen elvből viszont következik, hogy ily megtiszteltetésnek alapja nem lehet más, mint a megszerzett érdem, nem pedig a megszerzendő. Mihelyt ez az elv megsértetik, félő, hogy egyházunk demokratikus szervezetében kárt vall s a születési és pénzarisztokratia jut uralomra. Felhozható lenne ugyan, hogy az ily kinevezett jegyzők nem lesznek valóságos jegyzők; de épen mivel a mi hivatalaink mind tiszteletbeliek, az a kis különbség, mely kezdetben talán fennáll, a köztudatban és az alkalmazásban csakhamar elhomályosul s a kinevezett jegyzők lesznek másodaljegyzőkké. Különben is ez az egész javaslat nem oda vág, ahova néz. Az érdekeltséget, a buzgóságot akarja fejleszteni. De kiket fognak kinevezni? Bizonyára nem közönyös, vallástalan, hanem csakis egyházunk iránt melegen érdeklődő, buzgó férfiakat. Azt akarja tehát elérni, a mi úgy is megvan bennük: az érdeklődést, a buzgóságot. Lehetne még szó a gyakorlottságról; hanem az csnk világos dolog, hogy az egyház kormányzatában való gyakorlottságot az évenkint egyszer tartott ker. gyűlésen senki meg nem szerezheti. A gyülekezetben, az egyházmegyén van annak a helye; épen úgy, mint a megyei közigazgatásban való jártasságot se lehet elsajátítani a főispáni méltóságban, hanem a szolgabírói hivatalban. Lehet, hogy valaki az elmondottakért kicsinyeskedéssel fog vádolni. Annyit elismerek én is, hogy a fent előadottak nem döntő érvek; magam is csak az ügy megvilágosítására hoztam fel azokat. Hátra van azonban a döntő érv, és ez nem más, mint hogy a neheztelt határozat autonómiánkat mélyen sérti, mert ellenkezik egész egyházalkotmányunkkal: ellenkezik önkormányzati jogainkkal, ellenkezik a szabad választás fundamentális, sérthetetlen elvével; ellenkezik azzal a megtámadhatlan elvvel, hogy minden jog a gyülekezetek talajában gyökerezik; pedig ez az elv oly fundamentoma egyházalkotmányunknak, hogy abból csak egy parányi kavicsot se szabad kimozdítani veszély nélkül. Minden előkészítés nélkül, a legnagyobb meglepetés közben, tetszetős formában creálnak egy uj — törvényeinkben ez ideig teljesen ismeretlen hivatalt, csak azért, hogy az elveinkkel homlokegyenest ellenkező kinevezési rendszert alkotmányunkba becsempészszék. Vagy fontos az a tervezett hivatal, és akkor egyházunknak egy szemernyit se szabad jogaiból feláldozni; vagy lényegtelen, de akkor nem is méltó arra, hogy kedvéért alkotmányunkon rést ütni engedjünk. Alkotmányunkra esküt tett nagyjainkat szabadjon hát felhívni, felkérni arra, hogy ezen veszedelmes praecendensül szolgáló határozatot igyekezzenek mielőbb hatályon kivül helyeztetni. Videant consules ... g. Egy püspöki utód, a ki nem engedelmeskedett az elődjének. Dunántúlnak a rnult században élt két jeles püspökéről, Perlaky Józsefró'l és Balog Ádámról szólunk. Amaz 1746—1749. emez 1758—1771. hivataloskodott, s így hát ez utóbbi nem közvetlen utódja volt az elsó'nek. A kettőnek hivataloskodása között 9 év telt el és ez alatt három püspöke volt még a kerületnek : Fábri Gergely, Németh Sámuel és. Bárány János. Az agg és beteges püspökök gyakori változása indította Vitnyédy János kerületi felügyelőt arra, hogy az 1756. április 7 én N.-Dömölkön tartott kerületi gyűlésen az eddigi gyakorlattól eltérőleg, két fiatal papot kandidált : a 40 éves Bárány János fel-