Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az elkeresztelési ügy tervbe vett megoldásának kérdéséhez. (Vége) (Magyari)

g ismerve azon befolyásokat e's érdekeket, melyeknek ne'pünk a házasságkötés alkalmával ki leend téve, csak aggodalommal gondolhatunk arra az időpontra, a midőn az állami kormány be fogja váltani igéretét annál is inkább, mert tőlünk igen magas árt követel e semmi előnyt nem nynjtó, sőt hátránynyal járó uj intézményért: az 1868. évi LIII. tczikk feláldozását. A zsidó vallás receptiója, eltekintve attól, hogy általános vallásszabadság mellett e receptiónak csak akkor volna értelme, ha a vallásszabadság csak a recipiált vallásokra terjesztetnék ki, mint az óhajtott vallásszabadságnak feltétlen folyománya, ellenmondást nem tűr. Lehet, hogy kivált a házas életben a felekezetek keveredése ismét egy uj bajjal szaporítja már úgyis meglehetősen súlyosuló helyzetünket; de ettől legalább egyelőre talán még sincs mit tartanunk. Az egyházpolitikai kérdések színrehozatalánál nagyon aggasztó az, hogy az államkormány tárgyal a primással, tárgyal a püspöki karral, sőt még talán a római Vatikánnal is és tudtunkkal sem egyházunk vezérférfiait, sem pedig egyházi fórumainkat egy szóval sem kérdezte meg: mit gondolnak a czélba vett újításokra nézve? Vagy a három milliónyi magyar protestáns oly csekély töredék-e már, hogy azt, őt közvetlen érdeklő ügyekben számba sem kell venni? Vagy oly csekély erkölcsi hatalom az államban, hogy azt életkérdésének megoldásában bátran lehessen mellőzni? Egyházunk nagyjainak szent feladata : el nem fogadni e helyzetet, felemelni szavokat e kicsinyléssel határos bánásmód ellen s biztosak lehetnek, hogy két protestáns egyházunk lelkesedéssel fog megállani vezéreivel s ők maguk csak dicsőséggel koszorúzva fognak kijőni a küzdelemből. Már a fentebbiekben is rámutattam arra, hogy mit várunk egyházunk nagyjaitól. De csupán az ő fellépésöket elégtelennek tartom arra, hogy egyházunk szent ügyét s érdekét diadalra juttassák. Az egész egyháznak egy emberül kell megállania a jövendő dolgokkal szemben. Zsinati törvényeinket meghoztuk. Igyekeztünk rövid idő alatt sokat végezni. Jól-e vagy rosszúl, megmutatja a gyakorlat. Annyi azonban bizonyos, hogy óhajtva várjuk a törvények szentesítését, hogy beléfoghassunk életbeléptetésök nagy munkájába. Nincs a halogatásra időnk, a viszonyok rohamos fejlődése sürget. Egyházszervezetünk, iskolai érdekeink, pénzügyünk, s a törvénykezési eljárás rendezése, igaz, hogy elsősorban csak alaki követelmények, de mégis oly követelmények, melyeknek valósítása nélkül egyházunk a jelen viszonyok között, hacsak nagy kárt vallani nem akar, egy pillanatig sem lehet el. Még fontosabb egyházi beléletünk szervezése. Tagadni nem lehet azt, hogy a szellemi élet terén sok erő mozog. Lelkészeink gyülekezeteinkben az egyházi élet emelésén buzgón fáradoznak, itt-ott szép eredménynyel. De mindez nem elég. Az egyháziak tömörülése, a világiakkal egyöntetű eljárása, a gyülekezeteknek s általában minden evangyéliomi keresztyénnek a közös tevékenységbe való bevonása oly feltétlenül szükséges kellékei egyházi életünk biztosításának, felvirágoztatásának, hogy minden egyes tudatos evangelikus férfiú, ki e nagy munkából kivonja magát, bűnt követ el egyháza, a valódi lelki szabadság s már-már a kulturharczba bevitt haza ellen. Elveink küzdelmében öltözzünk fel minden, az evangyéliom gazdag fegyvertárából vehető fegyverzetbe (Efez. 6, 12 — 18); nem mint olyanok, kik háborúságban gyönyörködnek, hanem a kik háborúságra kényszerítve, békességet óhajtanak. Legyünk egyek a Jézus Krisztusnak szeretetében, mely megtanít minket azokra a dolgokra, melyek az életre szükségesek. Cselekedjünk úgy, a mint férfiakhoz illik, nem rettegve a bajt, nem restelve a munkát, nem neheztelve az áldozatot; de legyünk erősek a hitben, törhetlenek a kitartásban és buzgók az áldozásban s akkor, bármit hoz a jövő, Isten segedelmével, Urunk Üdvözítőnk vezérlete mellett nincs mitől tartanunk. Mienk lesz a diadal ! A bekövetkezett újévhez Istennek áldását kérve egyházunk egészére ép ügy, mint annak minden egyes tagjára, gyülekezeteire és iskoláira, szeretett magyar hazánkra, mindenekelőtt az Urnák mégvilágosító, bátorító és megszentelő Lelkéért esedezem. Kivánom, hogy ne legyen közöttünk egy is, ki ez év folyamán szükséget lásson és nélkülözésekkel legyen kénytelen küzdeni. Kérem én, a gyönge, az erőseknek hű támogatását a szellemiekben és anyagiakban egyiránt, felajánlván magamat s minden erőmet mint eddig, úgy ezután is anyaszentegyházunk szolgálatára. Boldog újévet! Trsztyénszky Ferencs. —<x> -o, » As elkeresztelési ügy tervbe vitt megoldásának kérdéséhez. (Vége.) Hazánkban a re versalisok fénykorát akarják újra visszaidézni, ez az oka a „lelkiismereti" kényszerhelyzetnek ! Az állami hatalom mint tudjuk kezdetben kijelentette, hogy szigorúan ragaszkodik a februári rendelethez, mint a mely az 1868. évi 53. t. cz.-ben leli létjogosultságát. S a protestánsoknak nem volt okuk kezdetben legkevesebbet sem aggódni, mert nemcsak a kormány kijelentésének erejében, de a kor felvilágosodottságában is bíztak. Róma azonban gondolva, hogy itt az idő „most vagy soha" — nem tágított; az állami hatalomnak kelle az engedékenység terére lépni s modus vivendi-ket keresett; majd miután ez nem elégité ki Rómát, polgári anyakönyvvezetés — s polgári házasság behozatalának igérésével akart engedékenységet Róma részéről kieszközölni, sőt így se érve czélt, hogy már végre elhallgassanak, a 68-iki törvénynek megváltoztatását