Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az országos középiskolai tanáregyesület és a protestáns tanárok (Albert József)

364 egyesülethez. Nem jól van ez így, tisztelt kollega urak ! Magyarország egységes kultúrájának érdekében okvetlenül szükséges, hogy valamint képzettség tekintetében nincs többé különbség felekezeti és állami tanár között, ügy fizetés, társadalmi állás és semmi más tekintetben se legyen. Az országos tanári egyesület nem állami egyesület, mely közbenjáró szerepet játszani legyen hivatva, hanem legyen a mi egyesületünk is, a hol ezentúl ne pártfogásért, de jogainkért emelhessük fel szavunk. Ennek pedig alkalmas módját látom a reformbizottság javaslatában. A javaslat ugyanis kimondja, hogy a választmányi tagokat jövőben nem a közgyűlésen, hanem kerületenkint választják, még pedig e czélra tetszés szerint szövetkezett 3 — 4 középiskola egyet vagy kettőt. íme, nem kell egyebet tennünk, minthogy mi protestáns intézetek tanárai csatlakozva a mi embereinket küldjük a választmányba, a hol azok a mi érdekeinket számarányban kellőleg képviseljék. Megvallom, én ezt az eljárást sokkal helyesebbnek tartom, mint külön országos protestáns tanáregyesület alakítását. Ugyan mit akarhatnánk mi egy külön egyesülettel elérni ? Külön tantervet, külön módszert, külön iskolai életet, vagy mit? Nézetem szerint, havaiami jó származik Izraelből, ne rejtsük azt véka alá, hanem tegyük inkább közkincscsé. Egyátalán inkább azt kellene minden úton-módon kimutatnunk, hogy mi szintén a magyar állam tanügyi munkásai vagyunk s minden tekintetben egyenlőknek tekintjük magunkat állami kollegáinkkal. Ha miben, autonómiánkból folyólag, több szabadságot élvezünk, még ezen az alapon nem vagyuuk feljogosítva külön egyesület alakítására. Nem régiben egy állami tanártársunk kimutatta, hogy a felekezeti középiskolák nagy többségben vannak az államiak felett hazánkban. Nos tehát, rajtunk áll, hogy a minket megillető helyet elfoglaljuk az országos tanáregyesületben. Vitassuk meg a dolgot egymás között, aztán tömörüljünk. Kár volna a kinálkozó jó alkalmat elszalasztani. Pozsony. Albert József lyc. tanár. O «JmJ^-O o É11 f 11 ®

e Nyíltlevél. Nagy tisztelet ű Szerkesztő Úr! Az „Evang. Egyház és Iskola" f. é. 43. számában Stenczel Károly, neudorfi ev. lelkész úr nyiit levél alakjában nyilatkozik a horvát-szlavonországi evangélikusok mozgalmáról valószínűleg ugyanazon lap 42-ik számában a szerkesztő által intézett felhívásra (Secessio). A nélkül, hogy ezúttal a dolog érdemébe bocsátkoznád s kifejteném az okokat, melyek alapján e mozgalmat csak helyeselni tudom, — pusztán egy-két megjegyzésre akarok rcflectálni. Azt az állítást koczkáztatja ugyanis a lelkész úr : „hiszen mind, mind a mit cselekszenek, nt. főespertsiink tudtával és beleegyezésével teszik" — érti alatta a báesszerémi ev. főesp-rest. Nem tudom egyéb, mint roszakaratú ráf.-gásnak, nyilvánítani ezen eljárást, mert hogy lelkész úr a főesperessel e részben semmi összeköttetésben nem állott, vele érintkezésbe nem lépett, tőle felvilágosítást se nem kért, se nem vett s igy tudomását sem közvetlen sem közvetve biztos forrásból nem merítette, az tény; tény már azért is, mert a püspök úron kivül senki ez ügyben kérdést nála nem tett s még a püspök úr is csak ezen nyílt levél megjelenése után! Ellenkezőleg, ha a lelkész úr csak egy kis fáradságot nem röstell, meggyőződést szerezhetett volna, hogy a főesperes a horvátországiak ezen eljárását, oly formában, a mint történt — határozottan elitélte, sőt figyelmeztette az egyeseket, hogy nem ez annak a rendes útja, módja ; s ha Stenczel úr elfárad, a mint hogy nem szokott elfáradni az esperességi gyűlésre, meghallhatja a főesperesnek e részben teendő nyilatkozatát e hó 9.-én. Ámde ismerjük Stenczel úr tendencziósus nyilatkozatait; tudjuk azt is, hogy nem pusztán egyéni intenczió működik e részben közre; eltekintve ettől csak sajnálattal constatálhattam, hogy Stenczel úr nemcsak gyanúsít, hanem olyan dolgokról sem bír tudomással, a melyekről különösen mint slavoniai lelkésznek közvetlen tudomással kellene b'rnia. Tudnia kellene azt, hogy az 1868. évi XXX. t. cz. értelmében ez ország vallásügyekben teljesen autonom ; s így elvitatni az ottani evangélikusok azon jogát, hogy önálló evang. turtományi egyházat alkossanak, nem lehet, ;r,ert hiszen épp az volt törvényellenes, hogy be voltak olvasztva a magyarhoni evang. egyházba. Ezen állapotukat tehát C3akis tényleges állapotnak lehet tekintenünk, a mely addig tartható csak fenn, míg vagy az egyházak, vagy a horvát kormány fel nem lép. Tudnia kellene a lelkész úrnak, hogy Horvátországban az 1859. évi pátens van hatályban és a zsinati törvények kifejezetten a horvátországiakat nem említik, mert akkor a zsinati törvényeknek a horvát bán által is ellenjegyeztetniök kellett volna ; de ez nem történt s így ott a zsinati törvény ki sem hirdethető. Tudnia kellene, hogy ily mozgalmat megindítani, tanácskozások végett összejönni, mindea ev. egyháztagnak jogában áll s mit tehettek egyebet a horvátországiak, minthogy elszakadnak a magyarhoni evang. egyháztól, midőn minden eddigi jogos és méltányos törekvésüknek gát vettetett s ők kérelmükkel ad calendas graecas utasítva lettek. Még félemlítenem kell, hogy midőn egy éve a ker. gyűlés alkalmával a Baldácsy segélyeket osztogatták, kerületünk egyik vezérférfi a azjn megjegyzésére „minek adjunk azoknak, azok ma-holnap úgy is elszakadnak tőlünk" — úgy egy slavoniai egyház, mint lelkész segély iránti kérelmével egyszerűen elutasíttatott. Ily bánásmóddal szemben nekik nem marad egyéb hátra, mint törvényes jogukkal élve — elszakadni ! Ha jóakaiólag intézik el ügyüket, talán még lehetséges lett volna egy a magyarhoni ev. egyházzal szerves kapcsolatban álló horvát-szlavonországi ev. egyházat, akár esperességek, akár külön superintendentia utján alakítani; így, már most nem hiszem. Mert ha a horvát kormány nem is venné erélyesen kezei közé ez ügyet, a horvát tartománygyűlés kérelmüknek helyt keli, hogy adjoa, mert csak azt nyújtja vele nekik, a min saját fenállásuk is alapúi ;