Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egy szó az „Egyetemi ifjúságunk s a vallás” cz. czikkhez (Hornyánszky Gusztáv)

350 gonosz elhagyását s kedvesével való szökését — mely bűnök részint a nő által bevallattak, részint tanuk által bebizonyíttattak, s végre midőn a nő írásbeli beleegyezését adta házasságuk végelválasztásához— én a végelválást kimondottam saz azt kimondó okiratot aférfiunak átadtam. De hátra volt még a fekete leves! Hogy őt most már második menyasszonyával eskettethessem — osztrák alattvaló s hozzá katonai póstatiszt lévén — kerületi kapitányságától az „Allgem. bürgerl. Gesetzbuch" szerint „házassági engedélyre" volt szüksége s az ezt kereken megtagadta. S most míg egyrészt a magas kormány utasítása értelmében ugyanazt tettem a házasság végelválasztásánál, a mit a gör. kel. metropolita tett, ugyancsak a magas kormány utasítása értelmében fele uton kellett megállnom, mert ezen elvált férfiúnak második menyasszonyával való esketése Osztrákországnak törvényeivel jutott volna ellenkezésbe. S igy mainapig sincsenek megesketve — s csak is akkor lehetvén, ha az illető úriember mostani hivatalos szolgálatát odahagyná s boszniai alattvaló lenne ! Egyáltalában ezen „házassági engedélyek" nekem roppant kellemetlenséget szereznek. Az osztrák alattvalóknak azt kerületi kapitányságuktól, a magyar alattvalóknak pedig a m. kir. kultuszminisztériumtól kell megszerezniük. Ittlétem első két évében ezen házassági engedély nélkül eskettem a párokat. Tudtam ugyan, hogy a magyar alattvalóknak, ha külföldön házasságra lépni kívánnak, miniszteri engedélyre van szükségük, de sohasem gondoltam volna, hogy Bosznia és Herczegovina egy saját földjén alakult s törvényesen elismert egyház részére „külföldöt" jelent. Annál kevésbé gondoltam azt, miután én előttem tapasztalt lelkésztársak, mint boldogult Frint franzfeldi — ki plane esperes is volt annak idején — s Gressler mostani verseczi lelkész urak végeztek én előttem itt esketést. Véletlenül jöttem én csak erre, s midőn felvilágosításért fordultam a „Bezirks- és Kreis-Vorsteher" urakhoz, ezek velem együtt azon véleményben voltak, hogy e kényszerűség csak a megszállott tartományokban szétszórt egyeseknek szólhat, de sohasem egy törvényesen alakult egész egyháznak. S én ezentúl is a nélkül eskettem az én egyházam hiveit. Egyszerre azonban azon felszólítást kaptam a magas kormány részéről, hogy küldjem be mind azon párok névjegyzékét, kiket eddig ezen házassági engedély nélkül eskettem s okadatoljam egyszersmind, hogy hogyan esketJiettem a nélkül. En beküldöttem az eddig itt esketett 32 pár névjegyzékét, mentségemül pedig azt hoztam fel, hogy nem gondoltam, hogy Bosznia egy a saját területén alakult egyházközség számára jelentsen „külföldet", de nemcsak én nem gondoltam azt, hanem az előttem itt esketést végzett lelkész urak, sőt a magas kormányszék hivatalnokai sem tekintették e törvényt ránk vonatkozónak ! S ha e törvény mégis ránk is vonatkozik, kérem a magas kormányt oda hatni, hogy az én egyházam az alól felmentessék. A Bezirksamt is felelősségre vonatott s úgy látszik, az szepegett s azon ajánlatot tette félelmében, hogy ezen a nélkül esketett párok számára utólag legyen ezen engedély megszerzendő. Csak úgy érthetem az erre beérkező ukázt a magas kormányszéktől, mely azt mondja : Az utólag beszerzendő házasssági engedélytől — az eddig a nélkül esketett párok számára — eltekintendő, de ezentúl a nélkül ne eskettessék senki! S azóta az én hiveim — akár katonaköteles valaki vagy sem, akár özvegy vagy nőtlen, akár férfi vagy nő — mindenkinek kivétel nélkül ezen házassági engedélyért kell folyamodniok, még pedig ha magyar alattvaló a m. kir. kultuszminisztériumhoz, ha pedig osztrák alattvaló — a milyen ugyan az én egyházamban nincs — kerületi kapitányságához. Ez pedig mindig 6—8 hónapig tart s roppant kiadással jár. Ha csak tehetem, átküldőm őket a Száván túl valamely szomszéd egyházba, de ama kollegák fel nem tudják fogni, miért teszem azt s idegenkedéssel fogadják, sőt a mitroviczai kedves kollega úr nem restellette egy ilyen alkalommal hiveim előtt- tekintélyemet csorbítani. Most már azt sem engedem meg, hanem a ki megnyeri ezen engedélyt, azt megesketem. S a hogyan sikerült az első hét évben a vadházasságokat megszüntetnem — ép oly mértékben keletkeznek most megint! Hiveim már azáltal is akartak megszabadulni ezen kényszerűségtől, hogy folyamodtak a magyar állam kötelékéből való elbocsátásért, hogy boszniai alattvalók lehessenek, de az egész községnek egyszerre meg nem engedik s az egyesnek is annyi kellemetlenséget szerez, hogy attól is elmegy a kedvük. Nem régen itt járt Bjelinán Appel ő excellentiája — a megszállott tartományok kormányzója — mely alkalommal a mi telepítvényünket is megtisztelte magas látogatásával. Én akkor előléptem azon kérelemmel, hogy hatna oda a m. kir. kultuszminisztériumnál, hogy a mi egyházunk (coloniánk) tagjai, kiknek Bosznia úgyis maradandó hazájuk, szabadíttassanak fel ezen házassági engedélyért való folyamodásnak terhe s kellemetlensége alól, mivel házasulandó híveim legnagyobb része — a várakozást s sok költséget restelvén — inkább concubinatusban él, sem mint ezen törvény követelményeinek eleget tenne. De sokan meg engem is okolnak, azt hivén, hogy ezentúl is — mint az első két évben — a nélkül eskethetném őket. — Erre ő excellentiája azt mondá : A ki ismeri a magas m. kir. minisztérium törvényének minden betűjéhez való ragaszkodását, nem fogja sem a lelkész urat, sem pedig a magas kormányszéket okolni, mert ezen kényszerűség alól a mi tisztjeink sincsenek felmentve. S az alól benneteket felmenteni nehéz is lesz, ha csak Magyarország ama törvénye fel nem ment benneteket, mely szerint az, a ki 10 évig távol van hazájától a nélkül, hogy jelentkezik, megszűnik Magyarország alattvalója lenni. S miután közületek legtöbbje már 6—7 évig itt van, 3—4 év múlva megszabadultok ezen házassági engedély megszerzésének kényszerűsége alól. — Én részemről azonban azt gondolám : Tegye a ki akarja, ha csak magyar polgárjogom elvesztése árán lehetek boszniai alattvaló, akkor én Bosznia s Herczegovina annektálása előtt azzá nem leszek. Midőn azonban a magyar ág. h. ev. egyház zsinatán a mi egyházközségünk odacsatolására került a szó, azzal kosaraztak ki bennünket : Franz-Josefsfeld-Colonia egy kis köztársaság és egy „Ne nyúlj hozzám virágocska!" S most már azt kérdem, hogy hogyan egyeztethető az meg egymással, hogy Bosznia mi ránk nézve „külföld" s ha Magyarországhoz akarunk csatlakozni, ellöknek maguktól szépszerivel, azt mondván : „Köztársaság vagyunk." S kér-