Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - A szabadválasztás és a rangfokozat (Sass János)

323 Az irály bájai nem gyönyörüek-e ? Nem gyönyörűség-e azt nézve nézni, szemlélni, hogy a régi nyelv mint küzd még a formák nehézségeivel, míg az uj, a fejlettebb hajlékony, mint a vessző, mindenfelé hajlik!? És az irodalmak ? A szellem e photographiái nem nyujtanak-e fenséges élvezetet? Nem-e ? Nem nagyszerű-e belétekinteni a természet titkaiba s míg gyönyörködve nézünk a természettudomány által nekünk nyújtott szemüvegen át a természet életének kaleidoskopjába, nem enyészik-e el lelkünkből sok előítélet? Nem rakodik-e le emlékezetünkbe sok tapasztalás ? Mint a méhe röpülünk virágról virágra, élvezettel szívjuk mézét s nem is veszszük észre, hogy magunk is mézet teremtettünk, melyet jól rendezett sejtekbe rakunk, tudásunk kaptárában ! Vagy szemlélni a föld, az ember életét, megmérni a mérhetetlent, kiszámítani a „végtelent", akár „törtek"-ben, akár az egészben, a földrajz, a történet, a mathesis áldásai — nem gyönyörűség-e ? „Ah élni, élni mi jó, mi jó!" De tudni is üdvhozó ! Tanuljatok ifjak! Járjatok jól mindeneknek utána, mint Lukács. Képezzétek lelkeiteket, hogy bármerre is indultok szaktanulmányotok útjáu, a gymnasiumból magatokkal vitt műveltség képessé tegyen mindenütt haladni, mulatva tanulni ! ! A classicus műveltség tanítson erre ! * * * íme röviden rámutattam : mi a lényeges feladata a tudás paradicsomát körül folyó eme collegiumi négy folyónak ! Előttetek áll mindeniknek czélja, kedves ifjak ! S azért : 1) erősítsétek a hit titkaiban szemeiteket sasszemekké — theologusok ! 2) Legyetek erősek, oroszlánok a jogban, jogászok ! 3) Tanuljatok nevelni, de ama ifjúra gondolva Krisztus sírjánál, hittel nevelni, leendő tanítók ! 4) S ti classicusok kedvelői, mindeneknek jól utána járjatok, mint Lukács! Hogy senki közületek ne szűkölködjék semmi nélkül ! Szerezzetek classicus műveltséget ! Ezzel ez iskolai évet megnyitom ! Hö rk József. A szabadválasztás és a rangfokozat, A választó rendszernek, mely magyar, evang. luth, egyházunkban általánosan el van fogadva, kétségkívül vannak árnyoldalai, mint minden emberi intézménynek. A nép, mely igen számos községünkben túlnyomólag kevésbbé mívelt elemekből áll, nem az igazi érdem tudatával járul a választási urnához, hanem saját korlátolt egyéni álláspontjáról mérlegeli a kijelölteket, de még ez hagyján volna, hanem sajnos, nem egy alkalommal fordul elő az az eset, melynek nem volna szabad soha előfordulnia, miszerint a nép egy-két magánérdek által vezetett kolompos befolyása alatt adja le szavazatát. Az eredmény azután, hogy nem az nyeri el a megüresedett állást, ki magát arra legérdemesebbnek tartotta, nem is az, a ki illetékes egyének közvéleménye szerint arra a helyre legméltóbb volna, hanem egészen érdemetlen vagy legalább kevésbé érdemes egyénre esik a választás. Ez aztán méltán fájhat annak is, ki a választás eredményében mellőztetését látja, de fáj azoknak is, kik azt a gyülekezetet jobb pásztor kezeire óhajtották volna bizni. Nem csuda, ha sokan arra gondolnak, hogy a népnek korlátlan választási jogát, mely annyi látszólagos és valódi visszaélésekre nyújt alkalmat, megszorítani és tisztujításunkat más alapokra fektetni kellene. A felsőbb hatóság kezébe adjunk tán nagyobb befolyást a választásokra vagyis közeledjünk némileg kinevezés felé sa papi állásokat r a n g f o k o z a t szerint osztályozzuk. A kinevezési rendszer előttünk áll teljes kifejlettségével a kormány rendszerében, melyből elég jól megláthatják, milyen befolyást gyakorol az az alantas hivatalnokokra, hogyan neveli őket. Látjuk, hogy a hivatalnoki kar, mint a napraforgó egész figyelmét azokra fordítja, kiktől előmenetele függ; látjuk, hogy minden törekvése a felette állók egyéni tetszését megnyerni, magán érdekeiknek szolgálni, mely törekvés mellett a hivatalbeli buzgóság igen gyakran csak másodrendű, csak nagyon alárendelt szerepre szorul. A hivatalt magát nem hivatáskörnek, hanem csak kenyérkeresetnek tekintik, mert a közpályára lépő fiatal ember igen hamar kigyógyul azon eszményi hitéből, miszerint képzettség mellett szorgalom és lelkiismeretesség volna legbiztosabb pártfogó. A ki elég szerencsétlen, hogy sokáig fenntartja e hitét, azt a tolakodó stréberek csakhamar elgázolják. Mert a rangfokozatos rendszernek egyik szükségképeni következménye a stréberség, a minden lehető eszközökkel; minden lehető utat tekintet nélkül megkisérlő előretörekvés. És ebben a rang — nem nagyobb hivatáskör — csak rang és pénz utáni sivár küzdelemben elvész minden eszményiség ; a hivatásérzetet elöli a magasabb fokozatok felé sóvárgó olthatlan és kielégíthetlen vágy, mely nyugpontot soha sem talál. E rendszerben elégedetlen a stréber, mivel vágyait soha el nem éri, többet nyerve mindig több után áliitozik; elégedetlen a lelkiismeretes munkás, mivel folytonos mellőztetése önbecsérzetét sérti szakadatlanul. Óhajtjuk-e, hogy a mi tisztviselőink akár mint az ambitio végkimerülésig űzött lovagjai, akár mint az Isten kertjében hivatásuknak élő munkások az elégedetlenség gyilkos karjaiba jussanak? Mert azzal ne hizelegjünk magunknak, hogy nálunk a rang-