Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Belföld - A békési ág. hitv. ev. epseresség közgyűlése (Petrovics Soma)
300 mező 5—5 frt segélyben részesíttettek, a fenmaradt összeg tőkésíttetett. Kérvények érkeztek be: Kosztolány részéről a 400 frtos szeretetadományért, Szelezsény és F.-Vezekény gyámint. segélyért s utóbbi még a G. A. egylethez. Mindannyi hathatós ajánlattal terjesztetett fel. A gyűlés offertorium tartásával végzó'dött, mely 19 frtot s néhány krt eredményezett. A gyűlés után közebéd volt, melyet id. Leidenfrost László lévai felügyelő adott — nagy sajnálatunkra betegsége miatt nem lakásán, mint tervezte, hanem a fogadó nagytermében. Felköszöntőkben nem volt hiány. Az Ízletes borok s pezsgők által okozott jókedv a késő délutánig tartotta együtt a társaságot. B. A békési ág. hitv. ev. esperesség közgyűlése. Egyházi közgyűléseinknek amint van akárhány közös épen ugy van specialis vonása is. Az utóbbiak legtöbbször vagyoni, népességi, nyelvi, s egyéb viszonyokból erednek. Érdekkel olvasunk róluk, mert e közgyűléseken megnyilatkozó életjelenségektől függ : nézhetünk-e bizalommal a jövőbe, meríthetünk-e reményt további küzdelmeinkhez ? Ez vezet legalább engem ma is, hogy békési esperességiinknek aug. 28—31. napjain Szarvason tartott közgyűléséről, ha már — amint szerettem volna — más nem tette, felvegyem a tollat. Fel már csak azért is, hogy legalább egyházi lapunk legyen a tér, hol a dolgok el nem ferdítve jutnak tudomásunkra, a hol rektifikálást nyernek, a hirek, események, miket gőzerővel ám fájdalom, sokszor nem sok lelkiismeretességgel dolgozó napi sajtó hoz forgalomba. Mi mindent nem hozott egyházmegyei gyűlésünki'ől is! Pánszláv elemek kiválása folytán kimondott több esperességgé szakadás . . pánszlavismussal megvádolt tanitók ... ily irányú tankönyvek . . . megindított vizsgálat . . . stb. hozta mindezeket igaz alap nélkül, a mint mindjárt kitetszik. Augusztus 28-ikán délelőtt a népiskolaszék tárgyalta az 5 dekánusi jelentés alapján népiskoláink dolgait. H rdlicska Károly nagylaki körlelkész jelentéséből örömmel értesült az iskolaszék arról, hogy a körlelkészség tanitói a vizsga eredményéből Ítélve hivataluknak odaadó munkakedvvel iparkodnak megfelelni. Ugyan ő mutatott rá a tankönyvek tekintetében bizonyos önkényes eljárásra saját egyházában, a hol Mikus és Pokorni tanitók a helyi iskolai tanácskozmány által megállapított és megrendelt tankönyvek helyett másokat használtak. Ennek az eljárásnak egyszerű constatálása és kifogásolása röpentette fel ime az első vészhírt, hogy nem engedélyezett liptói pánszláv irányú tankönyveket használ n ak, hogy a gyűlés vizsgálatot indított meg a dologban ... holott tartalom tekintetében nem is érintett tankönyvekről, pusztán az egyöntetűség, czélszerüség tekintetéből kifogásolt önkényes eljárásról adott számot a jelentés, vizsgálat megindítására hát nem volt ok, ám a közgyűlés esperességünk által el nem fogadott tankönyvek behozatalától az illetőket az egyházi elnökség utján egyszermindenkorra eltiltotta. Thomay József orosházi körlelkésznek a vallástanítás eredményére különös súlyt fektető jelentéséből megnyugvással vette tudomásul az iskolaszék különösen az orosházi községbeli a makói, szentesi, csépai és szegedi tanitók működési eredményét. Az orosházi filiák iskoláiban azonban — Puszta Szenttornya, Gyopárhalma Nagyszénás mértéken alul állónak találtatott az ereemény. Ennek konstatálásánál különben biztató körülmény e filiáknak küszöbön álló anyaegyházakká alakulása. Az orosházi egyház már is bejelentette, hogy felszaporodott teendői és terhei miatt nem lelhet továbbra is módot leányegyházai kellő egyházi ellátására, különben is e leányegyházak önállóságuk hosszú ideje alatt már megnépesedtek némi tőkét is gyűjtöttek ; ezért az anyaszentegyház csak 1894. év végéig hajlandó filiával a mostani viszonyt fentartani, addig is csak azért, hogy e leányegyházaknak időt adjon anyaegyházakká alakulásra. Minden esetre esperességünkre komoly feladat vár : ez 1000—1500 lélekből álló szép jövőre jogosító leányegyházak anyásitását kezébe venni s megoldani ; a mint hogy már a jelen közgyűlés az ennyire kifejlett állapotokat örvendetes tudomásul vévén, a szükséges előintézkedések megtételével esperes urunkat megbízta. A szarvasi körlelkészi jelentés megfelelő tanítási eredményt constatált ; főleg, hogy a szarvasi tanyai iskolák a városiakkal lépést tartani igyekeznek. A m.-b erényi és csabai körlelkészi jelentések hasonlólag a vizsgák, általán a tanítás dicséretes eredményéről emlékeztek. Az iskolaszék jegyzőkönyvében több esperességiinkbeli tankönyv nevezetesen Bella János tót ABC-je I és II-dik olvasókönyve, Hrdlic-ska Károly és Frint Lajos konfirmacionális kátéi Thomay József: „Bibliai történetek". Molnár János Chorálgyüjteménye elfogadásiba melegen ajánltatnak A dekánusi reláziók alapján esperes urunk által ez évben is nagy gonddal összegezett statisztikai adatok szerint tanköteles volt 6-12 éves: 16,644; 18—15 éves: 6464 tényleg iskolába járt amazokból: 16116; emezekből 2749; a mi a lélekszámnak : 14, illetve 2.5 vagy a főösszeg annak 16.6°/ 0-át adja ki. 143 tanférfi foglalkozott az oktatással igy számunk 13-mal növekedett, igy a bevétel, mint a kiadás összegei mintegy 3000 forinttal haladják meg a mult évieket egy-egy iskolára átlag még mindig 110 elemi tanuló esik, egy tanító fizetése a községiek kihagyásával 576 frtot tesz ki. A Z^edényi féle stipendiumra folyamodó tanitók közül az iskolaszék ajánlatához képest : Lukács János, Trnovszky Sámuel és Polónyi Károly hozatnak illetékes helyen ajánlatba. E nap délutánján a közgyűlésnek szinte két legfontosabb tárgyával foglalkozott behatóan egy szűkebb körű bizottság. Az első Veres József orosházi lelkész indítványa: czélszerűbb egyházi közigazgatás érdekéből esperességünknek felosztása iránt. Javaslata többszörös megbeszélés tárgyát képezte e becses lapokban. S igy eléggé ismeretes. A bizottság maga 5 szóval 3 ellenében esperességünk felosztását elvben szükségesnek találva, javaslata volt, hogy a közgyűlés is hasonló értelemben nyilatkozzék. A nyilatkozás megtörtént a tárgyalás folyamán ; a közgyűlés magáévá tévén a bizottság javaslatát, a kérdést elvben elfogadás vagy el nem fogadás czéljából az egyes egyházakhoz leszállította.