Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - A VI. szab. kir. városi esperesség (Homola István)

272 egyház jobbjaiban is hanyatlani kezd, a felbomlás kezdetét veszi. Mert hiába beszélünk, hogy a politikai és állami viszonyok az egyházakra befolyással nincsenek. Azon kiváló állás, fény és hatalom, melynek a katholikus egyház a magyar hazában örvend, befolyással bir az egyliáz életére, valamint a református egyház magyar jellege, kompakt egysége által kivívott befolyása, emeli az egyház tekintélyét is. És megfordítva az egyház helyzete emeli vagy lealázza politikai pozitióját is. Második ok, a mi mint evangélikust lehangolt, a győri gyülekezet magatartása a kerületi gyűlés alatt. Oly közönyt tapasztaltam a gyülekezeti tagok részéről gyűlésünk iránt a mi megdöbbentett. Alig jelent meg néhány tag a gyülekezet férfi tagjai közül az istentiszteleten, melylyel a gyűlés megnyittatott, még kevesebb a gyűlésen. A kerületi elnökség a mint mindig, most is épúgy teljes odaadással, tapintattal s kitartással teljesítette diszes hivatását, azonban a gyűlés tagjai egy részének kitartása már más nap lankadott. Gondoljunk csak a reformátusok kerületi gyűléseire, melyek 5—6 napon át teljes részvéttel és buzgósággal folynak le. Gondoljuk csak meg, bogy minő ünnepély azon gyülekezetre, melynek kebelében folyik le egy kerületi gyűlés tartása. Minő erő,

y minő öntudat hatja át a gyűlés és gyülekezet tagjait. Ezen erő az egyház beléletét megerősíti, kifelé pedig imponál. Ezen soraimmal megvilágítani akartam „Helyzetünk" czimű czikkeimet. Meggyőződésem, hogy sok jelenség van, melyek kel), bogy gondolkodásra és férfias elhatározásra bírjanak bennünket. Andorica Gyula. •a Ci <X> — A VI. szab. kir. városi esperesség évi rendes közgyűlését az ős protestáns Bártfa szab. kir. városában, hol egykor a híres Stockei Lénárd működött f. é. augusztus hó 10 ik napján tartotta meg. Kiemelkedő volt e gyűlésen az egyházi és politikai élet mezején kipróbált vezér, méltóságos Bánó József, országgyűlési képviselő s esp. felügyelő megnyitó beszéde, melyből közérdekű voltánál fogva közöljük a következő részletet : „Egyházi életünk már régen küzködik az anyagiakkal. Részint a kor szelleme, részint az állami concurrentia által az egyháznak és az egyházat szolgáló tisztviselők, lelkészek, tanítók igényei olyanok, melyeket rendelkezésünkre álló eszközökkel kielégíteni nem lehet. A zsinat elvben ezt is szabályozta, igen, de az élet ezen szabályokat meg fogja mosolyogni, mert igaz, hogy a zsinati törvényben ki van mondva a megadóztatás joga, de tudjuk, hogy a legüdvösebb rendszabályok rendesen a pénzkérdésen szoktak hajótörést szenvedni. De hogy remélhetünk mi jó sikert az önadóztatásból, midőn az állami törvényhozás ezen tért úgyszólván végképen kizsákmányolta ? De igenis, mi — kik e hazában elsők teljesítettük a nagy kulturmissiót, és teljesítjük ma is — mi az államsegélyt sokkal nagyobb mértékben kívánhatjuk, mint eddig. Más egyházak hazánkban roppant birtok és tőkék felett rendelkeznek. Az úgynevezett egyházi és iskolai alapot ma már a katholikus egyház egészen magának vindikálja. Joggal, jogtalanúl, ma nem kutatom. Azt hiszem nem joggal, mert ezt keresztény alapnak igen is lehet nevezni ; de nem katholikus alapnak. Es hogy milyen átalakuláson ment itt keresztül a törvényhozásnál is az általános vélemény, kitetszik abból is, hogy ugyanazon iskolai és egyházi országos alapok természetének tanúlmányozására kiküldött bizottságokba épen azért, mert országosak 1867 vagy 1868ban, biztosan nem tudom az évet, — de mindenesetre a kiegyezés első éveiben, még protestánsok is lettek az országgyűlés által megválasztva s a többi között én is. De ezen bizottság először is soha össze nem ült, másodszor azon nem csak európai, de azt lehet mondani világra szóló katholikus mozgalom következtében, a nélkül, hogy ezen alapok természetét valóban kutatták volna, arra virradtunk, hogy ezen alapokat tisztán katholikusokból álló bizottság kezeli s már most nem tekintették kérdésnek, hogy ez milyen természetű, mert ez már katholikusnak van adoptálva, pedig az egész 25—30 millió értékű. Már most Tisztelt Gyülekezet, lia egy egyháznak, mely hazánkban — igaz — 8 milliót tesz csak közegyházi és iskolai alapja mindig kétségbe vonva a tulajdonjogot — és ide nem számitva a katholikus püspökök ezen alapnál bizonyosan 4—5 annyi értékű vagyonát: mondom, ha a különben a törvény előtt egyenjogú egyik egyház anyagilag ily előnyben részesül, propter bonum pacis legyen az az alap katholikus alap — de akkor mi protestánsok — kik századok óta a kulturális téren Magyarországnak oly megmérhetetlen hasznot tettünk : akkor minket nem ily koldus segély illet meg, milyenben eddig részesültünk, de mi az államtól sokkal, de sokkal nagyobb segélyt nem kérünk, de követelünk! Úgy látszik ezt az igazságot már maga a kormány is kezdi átlátni, mert hosszú kapaczitáczio után végre elhatározta, hogy a jövő 1894-iki költségvetésbe a két protestáns felekezet számára, nagyobb dotacziot fog felvenni. Nincs okom kétkedni a tett Ígéretben. S a miniszter elnök följegyezte, hogy a mi ágostai h. vallású egyházunk dotatióját 50 ezerrel akarja javítani, a helvét hitvallásuakét 100,000-rel. — Kimondtam a miniszterelnöknek, mint pénzügyminiszternek, hálásan fogadjuk, de csak mint felpénzt, mint kezdetet. Ha csak a legszükségesebbet számítjuk, melyre szükségünk van egyházunkban és iskoláinknál 2— 300,000-re lehet tenni évenként és így csak a mostani kor igényei szerint is a két protestáns és unitárius egyházak igényei évenként kerek egy millióra rúgnak. Erre kell törekedni, mert ez törvényes, jogos; méltányosnak nem mondom, mert ha erről lenne szó, a méltányosság még sok bal többre adna jogot. Erre fogok törekedni tehát én mint esperességi íelügyelő és mint Magyarországon a legnagyobb ág. h. ev. egyházú városnak a képviselője. Lett volna még a zsinatnak és itt már a két zsinatnak