Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - A theologiai akadémia tanévet záró ünnepélyén tartott igazgatói beszéd (Schneller István)

230 nak gondolatait, érzelmeit, értékképzeteit. A theol. tudományos foglalkozás pedig épen, midőn nemcsak a szellem, a melyben űzzük tanulmányozásunkat, hanem maga a tárgy is, a melylyel foglalkozunk a szeretet szellemének az egyesben és az emberiségben való érvényesülése, még inkább eltávolítja tőlünk a visszavonás s gyűlöletnek szellemét! Mily mélyen fekvő lehet a baj, mily elemi erővel dúlhatta fel a kedélyeket, ha az még theol. akadémiánk küszöbét is vészesen átlépi. Utasítsuk ki e szellemet! s nem leszünk kénytelenek szellemeket kiutasítani. A bajt nem bajjal, hanem csak a jóval orvosoljuk. Bármely izgalmak között ne feledkezzünk meg Pál apostolnak szeretetben szolgáló szelleméről I Az életben erre nagyon is szükségük lesz. Pastor pastorisatio nélkül nem is gondolható. A pastorisatio pedig nem egyéb, mint folytonos kilépés önmagunkból, folytonos leereszkedés másnak álláspontjára, testvérünk lelki állapotának, törekvésének megértése testvérünk felemelése czéljából. Nem az illő öltözet, nem az ékes szónoklat, nem a szertartások látványos végzése biztosítja az általános vallásszabadságnak beköszönő ujkorszakában gyülekezetünk épségét, egyházunk jövőjét, hanem első sorban ezen szeretet szellemében munkás pastorisatio. IV. Van azonban mégis nem ugyan a szeretetnek, de e szeretetben tevékeny munkásságnak határa. Valamint az evangelium hirdetésére nézve kimondja Pál apostol az árá&eua í'útcü-t oly hirdetésre, a mely az egy alap tény tői eltekint, úgy gyakorlati, pastoralis működésére nézve ő, ki az evangelium egyetemességének legkiválóbb és legtudatosabb hirdetője volt, megszabja magának a határt, és pedig oly formán, hogy egyrészt másnak munkakörébe nem kiván avatkozni ; propagandát keresztényekkel szemben nem üz, s másrészt elfordul még nemzetéhez tartozóitól is akkor, ha azoknál az evangelium hirdetése daczára szellem közösségre nem talál. A ker. vallás a maga fejlődésében, a fejlődésnek általános törvényét követte. Mindenek előtt külterjűleg terjeszkedett s az assimilált elemekkel együtt felvette magában az elvileg legyőzött judaismust és paganismust; s igy szükségszerűleg egy uj törvényszerűség és érzéki rugókra támaszkodó lehetőleg uniformisáló vallássá vált. A ker. vallás elvében rejlő személyiség és egyéniség mozzanata a hódításra irányló törekvésekkel szemben nem érvényesülhetett. De valamint a zsidóság előkészitője volt a kereszténységnek, úgy ezen törvényszerű római kath. keresztény vallás előkészitője volt, és még mai nap is mindég előkészítője a ker. vallás belterjű, az érzületet, az egész személyiséget és egyéniséget meghatározó prot. valóban evangelikus vallásra. S e vallásunk nem elégedett meg azzal, a mit Pál apostol is követelt, hogy a ker. vallás alapténye egyes hivében és általa magában a családban is e g y é n i s ü 1 j ö n s így megszentelje a családi életet is; hanem ezen egyénisülési belterjű hatását kitérj észté fokozatosan a többi erkölcsi személyekre, gyülekezetekre, nemzetiségekre s végre a nemzetekre is. — Igy látjuk azt, hogy az evang. egyház nemzetenként sajátosan, egyénileg alakult; így értjük azt, hogy Luther, a mily nagy volt mint reformátor : oly nagy volt mint nemzeti hérosz. S ezen a vallás egyénisülésével adott, de csak oly későn érvényre emelt nemzeti mozzanatot nem kicsinyelte sem az Üdvözítő, sem az ő nagy apostola, Pál. Valamint Jézus csakis a kényszerhelyzet által indíttatva részesíté a nemzsidókat evangyélioma áldásaiban, úgy Pál apostol is evangyélioma hirdetésében mindenek előtt a diasporában lakó zsidókhoz fordult; s valamint Jézus sirva fakadt Jeruzsálem jövőjére gondolva s mindenek előtt a zsidó nép bűneiért szenvedte kinos halálát : úgy Pál apostol is büszkén vallja magát minden viszonyok közt zsidónak s kész, ha nemzetét ily áron megmenthetné, még legdrágább kincséről, saját üdvösségéről is lemondani. (Róm. 9, 1 s köv.) Nem hiányzott tehát a nemzeti mozzanat sem a világra szóló vallás alapitójában, sem pedig ezt a világnak s nem egy nemzetnek hirdető apostolában. Mi, kedves ifjú barátaim, nem vagyunk hivatva vallásunknak ily tág körben való hirdetésére ! Önök apostolságra készülnek magyarh. ág. h. ev. egyházunkban! Ha valahol, úgy hazánkban egyénisült nemzeti szempontból a mi prot. vallásunk. Történetünk mutatja azt, hogy nemzeti önállóságunk s szabadságunkért való küzdelmünk mindég küzdelem volt prot. vallásunkért is s viszont, hogy ev. egyházunk autonomiája, önállósága és szabadságának ellensége soha sem nemzetünk szivéből nőtt ki, kiilhatalom volt az reánk nézve és a nemzeti jogosultságot tagadó jezsuitismus. S midőn tudjuk azt, hogy nemzeti létünk megalapításában és fejlesztésében a magyar faj géniusza volt mindig a vezérlő s jelenben is a protestantismus elveinek megfelelő egyházpolitikai kérdésekben ez lobogtatja fennen a haladás zászlóját : úgy lehetetlen az, hogy evang. egyházunk egész létében ne legyen ezen magyar nemzeti szellemtől áthatva, s ne álljon örömmel a magyar nemzeti cultura szolgálatába. — Nincs ezzel követelve az, hogy az egyes, avagy a család, avagy a nemzetiségek saját egyéniségükről lemondjanak. A nemzeti cultura, az egyházépités érdeke ezen egyéniségek ápolását egyenesen követeli, mert csak is az egyéniségek lehetőleg önálló kiművelése által fejlődhetik ki belterjes intensiv cultura; de igenis követelve van az, hogy egyházunkban, valamint államunkban a magyar szellem, s ennek közvetlen kifejezője: a magyar nyelv legyen a vezérlő. Minden oly nemzetiségi törekvés, mely ezt el nem ismeri, mely az egységesítő, vezető nemzeti szellem hatalma elől elzárkózik : központját nem a magyar államban, nem magyarh. ág. h. ev. egyházunkban találja, hanem akarva, nem akarva, más idegen államban, más idegen egyházban keresi. S ily törekvések — sajnos — hazai ev. egyházunkban tényleg léteznek. Vannak oly egyének, kik nem csak hogy ezen nemzeti vezető szellem elől elzárkóznak, hanem mindent, még a legszentebbet is eszközül használják