Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Külföld - Evangelikus szövetség (Evang. Bund)

m hogy tagjai nevében minden evangelikus hitfelünkhöz a bizonyságtétel és intés szózatával forduljon. Mi német protestánsok mint olyanok, nem alakítunk külön politikai pártot, de nem is akarunk és ne is akarjuk azt. Az evangelikus hitvallás alapján külömbözó' politikai pártállás lehetséges és igy kivált az Evangelikus Szövetségnek kötelessége, hogy eme ellentétek körén kivül álljon. De egy pártállást kizár evangelikus hitvallásunk: s ez a hazátlanság, — azaz a pártállásnak, a közjónak fölé való emelését. Es épen a hazaszeretet és hazafiatlanság, a keresztyén polgári kötelességtudás és pártönzés közötti ellentét épen a legutóbbi napokban tisztábban jutott napfényre, mint bármikor azelőtt. Legújabb német történelmünkben lehetővé vált olyan pártnak alakulása, mely hazai felsőségünk mellett és fölött egy, a politikai viszonyokba mélyen benyúló, Rómában uralkodó felséget ismer el, és a haza jóléte vagy balst rsa fölé helyezi egy világi uralomra törekvő, világiasan szervezett egyháznak előmenetelét. Kormányaink, bár magok is többnyire protestánsok és majdnem tisztán protestáns népek élén állanak, ezen pártot igényei iránt tanúsított folytonos engedékenységökkel magok segítették nagygyá nevelßedni, azon csalóka reményben, hogy benne külpolitikájuk száraára támaszt és belső ellenségeik ellen szövetségest nyernek. Ezen csalódásnak szétfoszlásában áll a most beállott válságos időpontnak nagy, áldásteljes jelentősége. A czentrumpárt vezetője, Dr. Lieber, nem régen azon, értelme szerint teljesen hiteles, bár általa gyengíteni igyekezett nyilatkozatot tette, hogy ha a kormány katonai törvényjavaslata indokolt és jogos is, az nem oly fontos, mint a czentrumpárt fennállása, azaz: a párt magasabban áll mint a hazának biztossága külső ellenségeivel szemben. Ez nem az izgatott páltszenvedélynek egyéni nyilatkozata volt, ez — mint azt a pártnak, leszámítva egyes tiszteletreméltó kivételeket, egéíz cselekvése tanúsítja — az az elidegeníthetlen ultramontán elv, mely a pápai uralom érdekét az államok jó vagy balsorsánál többre becsüli. Ezen elvet, mely a kormány kötelességszerű feladataival ellentétben áll és most már maga a czentrumpárt által el van ismerve, tagadni vagy félreismerni nem szabad. Ezzel szemben azt jelentjük ki, hogy az evangyéliomi protestantismus a hazához elvileg más viszonyban áll. A mi evangelikus hitvallásunk nemcsak teljes szabadságot enged, de kötelességünkké teszi, hogy földi hazánkat minden tartózkodás nélkül szerepük és jóllétéről való gondoskodásunkat semmi pártérdek által korlátolni ne engedjük. Az ultrámon tanizmus képtelen megfelelni az Ur ama igéjének: „Adjátok meg, a mi a császáré a császárnak és a mi Istené, Istennek", mivel Istent a pápával felcseréli és így az egy földi uralkodónak a császárnak ellenében más földi uralkodót azon követeléssel állít fel, hogy a császár jogának a pápai jog előtt és a haza érdekének a pápa világuralmi érdeke előtt meg kell hajolnia. Ellenben nekünk, protestánsoknak az állam ép úgy isteni rend, mint az egyház, és nekünk sohasem szabad az egyik isteni rend czéljait a másiknak károsításával megvalósítanunk. Már Luther is ezen álláspontot képviselte szóval és tettel, a midőn egyrészt védelmezte a német érdekeket a római zsarnokság ellenében, másrészt midőn mindenkor engedelmes volt és tiszteletet tanúsított a császár iránt, jóllehet az római és iránta ellenséges indulatu volt. Ezen hitünkben gyökerező meggyőződésünk következtében mi protestánsok az állam legbiztosabb erkölcsi támaszának tudjuk magunkat. Ezen bizonyságtételhez csatoljuk szives intésünket népünk evangelikus hitfeleihez. Félre nem ismerhető, hogy népünk köreit közügyeink intézőivel szemben nagyfokú elbedvetlenedés hatja át. A római papuralomnak való kedvezés, a római igények iránti előzékenység, némely kormányok részéről tanúsított hiányos védelme az evangelikus érdekeinknek szolgálnak indokául az elkedvetlenedettségnek. Ámde, és ez őszinte intésünk, ilynemű tapasztalatok minket evangelikus keresztyéneket ne tereljenek akár a daczos tagadás vagy akár az állami érdekek szolgálatától való kedvetlen tartózkodás útjaira. Épen most az ideje megmutatni, mily nagy a külömbség rómaiak és evangélikusokra nézve, mily kevéssé kívánjuk mi (az ultramontán részről elejtett kifejezést használva) a kormányt, véleményünk szerint tévesztett utja miatt elvi ellenzékeskedéssel „büntetni". Nem ítélhetjük meg a hazánkat izgatottságban tartó katonai törvényjavaslatot technikai tekintetben, de mi evangélikusok senkit se hagyjunk kétségben aziránt, hogy mi hazánk érdekeit magasan minden pártküzdelem fölé helyezzük és azok védelmére nézve a kormánynyal egyeknek tudjuk magunkat. Midőn hat évvel ezelőtt hazánk — a septennatus kérdésében — hasonló válság küszöbén állt, akkor birodalmi kormányunk azon végzetes lépést tevé, hogy a római pápától erkölcsi támogatásra, tehát német belügyeinkbe avatkozásra hívta fel. A támogatás, bár alakilag megadatott, a pápaság párthiveinél akkor mitsem használt, de inkább a protestáns választókerületeknek a birodalom iránt érzett hűsége a kormány javára döntött. Igy reméljük s bizonyosak vagyunk abban, hogy a most küszöbön álló döntés alkalmával tapasztalni fogja kormányunk, hogy az evangelikus lakosságban tántoríthatlanul hű támasza van minden, a haza jóllétére czélzó törekvéseiben és ezen tapasztalata, úgy reméljük, üdvös fordulatot fog jelezni belső zavaraink gyógyítására. Adja Isten ! A német-protestáns érdekeket szolgáló Evangelikus Szövetség központi elnöksége. Gróf Wintzingerode-Bodenstein. Dr. LeuschnerWanzleben." Elmondhatjuk : Mutató nomine de te fabula narratur! — Előfizetésre való felhívás. Egy félév ismét elbaladt fölöttünk. Oly időszak volt, mely nagy átalakulásokat készít elő. Ha valaha, ügy most van szükség arra, hogy az egyháznak minden egyes híve tájékoztatva legyen az egyházat és iskolát érdeklő ügyek menete iránt. De egyszersmind kötelességévé teszi az egyház minden munkásának, hogy kettőzött buzgósággal tegye meg kötelességét. A sajtó csak ügy fog megfelelhetni hivatásának,