Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - A veszprémi gyülekezetre

178 utolsó füzettel teljessé vált két kötetének szerzője az egy­házi, iskolai és közhatósági közigazgatásnak e szinte le­küzdhetlen nehézségeit eloszlatandó, oly térképet szerkesz­tett, mely egybefoglaltan föltárja a különféle felekezetbeli összes egyházmegyék (egyházkerületek) és az iskolai és törvényhatósági területek sokféleképen tagolt határait, s ezzel hazánk egyházi közigazgatási felosztását áttekint­hetővé teszi; másrészt minden felekezetnek legalább 800 lelket számláló összes egyházközségeit, valamint azon, bár kisebb egyházközségeket is szembeötlően jelzi, melyeknek több leány- vagy fiókegyházzal, avagy szórványokkal együtt számottevő anyaegyházi minősége a rendelkezésre állott adatokból megállapítható volt. E mellett a feleke­zeti főhatóságoknak és az anyakönyvvezetői kerületeknek vármegyénként, a felekezeti közép- és főiskoláknak pedig tankerületenként csoportosított kimutatása is helyet nyert a nagy térkép szélein, hol a szin-, szám- és jelmagyará­zatok szintén összeállítvák s a térkép használatát fölötte megkönnyítik. A több mint 3000 községet s abban legalább két­szerannyi egyházközséget népesség szerint is feltüntető térkép a hegyrajz és közlekedési vonalok mellőzésével tisztán áttekinthetővé vált. Még inkább biztosítandja könnyű használását az adatokkal tömött térképnek a mű­vészi kivitel, mely az 1 : 900.000 méretű, 75 cm. magas, 106 cm. hosszú nagy térképet, „Magyarország Egy­házi Közigazgatási Térképét" hat színben nyomva fogja előállítani és az egyházközségek, valamint népességük jelzésében legnagyobb pontosságra és szemlél­hetőségre sikerrel törekszik. Ezt a nemében egyedüli, díszes térképet az „Egy­házi Közigazgatás Kézikönyve megrendelői in­gyen kapják a kiadó czégtől. Külön megrendelési ára 2 frt; vászonra húzva és angol vászon tokban, vagy 110 cm. hosszú két fekete fényezett léczczel szegetten 4 frt. „Magyarország Egyházi Közigazgatási Tér­képe" legkésőbb f. évi szeptember hó 30-ig megjelenik: a megrendeléseket eddig kérjük a kiadóhivatalhoz intézni, mert azontúl csak nagyobb bolti áron lesz a térkép megrendelhető. A két kötetben teljesen megjelent „Egyházi Köz­igazgatás Kézikönyvének" megrendelési ára „Ma­gyarország Egyházi Közigazgatási Térképé­vel" együtt 6 frt. A díszes bekötési tábla egy-egy kötet­hez 40 kr. A kétkötetes mű vászonba kötve, tér­képpel 7 frt. Tisztelettel alólirott abban a meggyőződésben vállal­kozott a rendkívül költséges két szakmunka kiadására, hogy az egyházi, iskolai és közhatósági közigazgatás ösz­szes tényezőinek a legjobb szolgálatot teendi a hézagpótló és bizonyára még sokáig egyedül álló kézikönyv és tér­kép. Az egyházi, iskolai és közhatósági illetékességi és hatáskörök biztos ismerete előfeltételét képezi úgy a saját hatáskörökben helyes közigazgatásnak, mint a különböző hatóságok közt összeütközések kikerülésének. E mellett pedig az egy területen működő többféle közigazgatási hatóságok más-más szervezetének és eljárásának összeha­sonlítása nyújtja legtermékenyebb talaját a közigazgatás minden rétegében szükséges fejlődésnek, haladásnak. Van szerencsénk tehát bizalomteljesen kérni hazánk összes egyházainak főtisztelendő papságát,. iskolai és köz­hatóságait az egyházi közigazgatás e nélkülözhetlen segéd­eszközeinek beszerzésére : az „Egyházi Közigazgatás Kézikönyve" és a „Magyarország Egyházi Közigazgatási Térképe" megrendelésére, melyet alábbi bárczán, vagy postautalványon a bent megállapított határidőig hozzánk juttatni méltóztassanak. Hornyánszky Viktor, könyvkereskedés. Hifii,!, A veszprémi gyülekezetre ujabban adakoztak: Fischer Viktor úr kenesei nagybérlő 10 frt, Günther Adolf vesz­prémi gyül. felügyelő 25 frt, Turi Károly zánkai (Zala m.) ref. lelkész 1 frt, Dukovics István soproni nyug. vas­úti inspektor 10 frt, lovag Freistädtler nagybirtokos Tót­vázsonyból 50 frt, veszprémi ev. gyülekezet tagjai 48 frt 60 kr., „A mi Otthonunk" a Baksai csirkéi számára gyűj­tött jó szív adományokból templom s iskolára 5 frt, nagys. Eötvös Károlyné úrnő gyűjtő ívén Budapest 175 frt, nagy­lomniczi ev. gyülekezet 1 frt, szendi ev. gyülekezet 7 frt, nagymóriczhidai gyülekezet 9 frt 16 kr., komáromi gyü­lekezet 21 frt 30 kr., vadkerti gyülekezet (Pestm.) 14 frt 05 kr., kukméri gyülekezet 11 frt 35 kr., medgyesi gyüle­kezet 11 frt 04 kr., uj-verbászi gyülekezet 5 frt, csernyei gyülekezet 8 frt 46 kr., lőcsei takarékpénztár 5 frt, lég­rádi gyülekezet 20 frt, kis-tormási gyülekezet 2 frt 80 kr., pápai ev, gyülekezet II-dik küldeménye 4 frt 46 kr., abauj-szántói gyülekezet 4 frt 60 kr., breznóbányai gyüle­kezet 10 frt, nagy-szőllősi gyülekezet (Veszprém m.) 12 írt 33 kr. dobrai gyülekezet Vasmegye 13 frt 10 kr., galsai gyülekezet: Galsa 1 frt 90 kr., Rigács: 3 frt, Meggyes 1 frt 35 kr., = 6 frt 25 kr., nagytiszt. Tamaska Lajos ajkai lelkész Pusztamis ke filiájából 12 frt 43 kr., idősb Scholtz Antal veszprémi lakos 2 frt, bakony-szt.-lászlói gyülekezet 2 frt, alsó-lövői ev. gyülekezet 6 frt, kőszegi takarékpénztár 10 frt, szombathelyi ev. gyülekezet Vas m. 11-dik küldeménye 5 frt 70 kr., mezőberényi német gyü­lekezet 11 frt, gyékény esi ev. gyülekezet 15 frt, gálosi ev. gyülekezet 20 frt, ngos Ihász Lajos hathalmi Veszprém m. nagybirtokos 50 frt, tek. Fischer Károly Veszprémm. akarattyai nagybérlő 10 frt ns.-alásonyi evang. gyülekezet 9 frt 11 kr., debreczeni takarékpénztár 5 frt, szt.-andrási ev. gyülek. gyámint. Il-ik küldeménye 50 kr., uj-vidéki gyülekezet 2 frt, szepesi XVI. városi takarékpénztár 5 frt, békés-bánfalvai ev. gyülekezet 6 frt 71 kr, váczi evang. gyülekezet 8 frt 90 kr., réthi gyülekezet 10 frt 20 kr., Pusztavám ondódi gyülekezet 12 frt, budapesti ev. gyüle­kezet pénztárából 100 frt, pozsony-szt.-györgyi ev. gyüle­kezet 15 frt 85 kr., Molnár Istvánné Kádártárói 3 frt, Szabó Józsefaé veszprémi lakos 1 frt, rimaszombati taka­rékpénztár 5 frt, Szűcs Mária veszprémi lakos 1 frt, tek. Günther Vilmos pozsonyi gyülekezeti felügyelő ur gyűjtő­ívén 228 frt, cservenkai ev. egyház 20 frt, teési ev. egy­ház 11 frt 61 kr„ kis-hartai ev. gyülekezet 8 írt 18 kr., levéli ev. gyülekezet Moson m. 28 frt 50 kr., acsai ev. gyülekezet 24 frt. ajkai ev. gyülekezet és Csékut fiiiája 42 frt 89 kr., szil-sárkányi evang. gyülekezet 6 frt 72 szalonaki ev. gyülekezet 47 frt 28 kr., kuczurai ev. gyü-

Next

/
Thumbnails
Contents