Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyházunk és középiskoláink (Holczhammer János)

lehet a szükséghez képest toldani és pedig nem a gyülekezetekre kivetett járandóságból, mert ezt ott nem tették, hanem igenis közadakozásból és esetleg államsegélyből. Bizony, bizony egy kissé kedvezőbb megítélést érdemelne annak az algymnasiumnak közegyházunk érdekében kifejtett buzgó törekvése s az adakozók nagy serege, a kik között igen sok az evang. réf., róm. katli. és izraelita is, mint amilyenben az idézett szavakban részesül, s a jelzett viszonyok közt általában kedvezőbb megítélést érdemelnének középiskoláink, mint azt, hogy nincs értelme létezésüknek. Ha egyéb értelmük nem volna is, míg lesznek kir. kath., jezsuita, Benedek-rendi stb. gymnasiumok, addig kell lenni prot. középiskoláknak is. De van más jelentőségük is. Az t. i., a mi egyébiránt az előbbi érdekkel a legszorosabban öszszefugg, hogy prot. intelligentiát, olyant, a mely nem keres dicsőséget abban, hogy a valláson való felülemelkedettségét fitogtassa, hanem a Krisztusért, egyházáért buzogni képes, középiskoláinktól kell várnunk. S várhatunk e valóban ? Azok, kik középiskoláink eltörlése mellett foglalnak állást — mert hiszem, hogy többen is vannak — e kérdésre hatá rozott „nem"-mel felelnek, állítván, hogy „a buzgó egyháztagok egyháziasságukat, mély vallásos kedé lyüket a szülői ház örökségeként, avagy az élet küzdelmeinek szerzeményeként bírják, nem pedig a középiskolai nevelésnek köszönik." Én úgy gondolom, hogy mind a három tényezőnek együttvéve, s ezek egyikét se szabad kevésre becsülni. Hiszen azt senki sem állította volna s nem is állíthatta, hogy maga a prot. középiskola adja a vallásosságot, mert ez annyi volna, mint a középiskolába nem járt egyéneket eo ipso vallástalanoknak declarálni, hanem igeuis, a kik fel tudják fogni a prot. középiskola értékét, állítják azt, hogy benne a harmonikus evangyéliomi szellemű nevelés az ifjúnak oda hozott vallásosságát megtartja, fejleszti, intenzivebbé teszi s nem engedi, hogy rajta az álbölcselkedés, korunk ezen egyik divatos betegsége győzedelmeskedjék. S ezt állíthatják méltán. Ebből a szempontból tessék megítélni középiskoláinkat, nem pedig abból, hogy a „geometriára avagy állattanra" nem alkalmazhatók Krisztus szavai. (Máté 28., 19.) Aztán meg azt sem szabad elfeledni, hogy a vallási, tehát lelki eredményeket nem lehet, miként a gabnát, köböl számra mérni s biztosan megmondani ez és ennyi ezen, az meg amazon a darab földön termett. De hisz nem is ezek a dolgok fájnak annyira középiskoláink ellenzőinek, hanem az, hogy a haladó kor mind többet és többet kiván, az állam meg felügyel, hogy iskoláink lépést tartsanak. Hát ez tény, meg az is, hogy az államnak ezt tenni, úgy a mint teszi, joga van. De vájjon abból a tényből, miszerint az állam az ő felügyeleti jogánál fogva arra törekszik, hogy iskoláink a paedagogiai s egészségügyi követelményeknek megfeleljenek, az következik-e, hogy egyszerűen adjuk oda őket az államnak ? És pedig nem azon megokolással, hogy mi nem bírjuk a terheket — mert végre is ez megérthetőbb volna, — hanem azzal, hogy „nem képeznek egyházunkra nézve érdeket", hogy „terheiket mi viseljük, de előnyeit az állam élvezi." Szegény középiskolák ti! először haszontalanoknak nyilvánítanak, hogy azután könnyebb szívvel agyonüthessenek benneteket. Bizony ez is emlékeztet egy kicsit a farkas és a bárány meséjére. — No de talán még sem jut ennyire a dolog. De nem is juthat ennyire, ha helyesen fogjuk fel az egyház és állam viszonyát, főkép ha óvakodunk kulturális téren oly mereven elkülönző, éles választófalat vonni az egyház és állam közé. Hiszen annak az államnak mi is egyik része vagyunk, az állam kötelékébe, testébe beletartoznak egyházunk összes tagjai annál is inkább, mert a reformáczió mindenféle nemzeti egyházakat alkotott s nekünk nincsen Rómánk, a hova sóvárogva kacsintgassunk. Igy ismét csak oda jutunk, hogy élvezzük bizony iskoláink hasznát akkor is, ha általuk az állam jólétét mozdítjuk elő. Hátha még, amint az tényleg történik, egyházunk jóléte érdekében fáradozunk ez iskolákban. Mert csak nem lehet közönyös dolog egyházunkra nézve, hogy a vallásosság mellett, illetve azzal együtt a magasabb míveltség is képviselve van-e egyházunkban, hogy például egy gyülekezeti felügyelőért ne kelljen az eke mellé küldeni követségünket, a hol meg lehet ugyan a vallásosság, de egyházjogi s egyháztörténelmi ismeret annál kevesebb. Így tehát épen nem „csodálatos dolog, hogy népünk — mely különben oly jó érzékkel bír — nem jött még rá, hogy a középiskolához való járandósággal voltakép — egyházi jótékonyság czíme alatt — nem is egyházunk, hanem az államnak érdekeit mozdítja elő!" Mi sem bizonyítja jobban népünk jó érzékét, mint az, hogy erre az egyoldalú s igaztalan felfedezésre nem jött rá. Hisz, hova vezetne e felfogás ? Oda, hogy a tanítóképző intézetek fentartásához se járuljon egyházunk, mert ezzel is az államnak érdekeit mozdítja elő; népiskolákat se tartson fenn, néptanítókat se fizessen, mert ezzel is előmozdítja az állam érdekeit. De hát mi is az az állam ránk nézve, hogy inkább saját érdekeinket is mellőzzük, csakhogy közvetve neki ne tegyünk szolgálatot? Egy teljesen idegen hatalom? avagy épen ellenségünk, ki megsemmisítessel fenyeget? Oh nem, hanem védőnk, oltalmazónk, mely minden polgárának s így nekünk is javunkra törekszik. És ne higyjük, hogy „az állam ferde, irigy szemmel néz a mi középiskoláinkra." Erre nincs oka. Hiszen a kulturális előhaladást, a miveltség terjedését, a polgárok szellemi jólétét mozdítják elő középiskoláink, ép úgy mint az államéi. Czéljaink nem ellentétesek, hanem, azonosok. Részben — mondom — mert mi az ifjúságot nemcsak mint állampolgárokat, hanem mint egyháztagokat is tekintjük s így középiskoláink előtt az a másik czél is áll, hogy egyházunk számára ezért lelkesedni tudó vallásos ifjakat növeljenek. És nem „attól féltjük ifjúságunkat, hogy — ha középiskoláinkról lemon-