Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Külföld - A Gusztáv Adolf-egylet közp. elnökségétől kiadott közgyűlési programm
155 A zsinati küldöttség a minisztereknél. A zsinat berekesztése után ugyanaz a küldöttség, a mely a király előtt volt, egyenesen a képviselőházba hajtatott, hogy tiszteletét tegye W e k e r 1 e Sándor miniszterelnöknél és gróf C s á k y Albin kultuszminiszternél. Először a miniszterelnök fogadta a deputácziót, azután a vallás- és közoktatásügyi miniszter. Mind a kettő a miniszteri elfogadóteremben várta a küldöttséget s látható szívességgel állott szóba a küldöttség valamennyi tagjával. Péchy Tamás volt a szónok úgy a miniszterelnöknél, mint a közoktatásügyi miniszternél. Köszönetet mondott a zsinat nevében azért, hogy a zsinati törvényeket szentesítés végett a király elé terjesztették s hogy közreműködtek arra nézve, hogy a király a törvényeket úgyszólván változtatás nélkül szentesítette. Wekerle és Csáky is biztosította a deputácziót az ág. hitv. ev. egyház iránt való legjobb akaratáról. Mind a ketten hangsúlyozták, hogy a zsinati törvények támogatását nemcsak államférfiúi, hanem hazafias kötelességüknek tekintették. A miniszterek egyike reményét fejezte ki, hogy az uj törvények életbeléptetésével és erélyes végrehajtásával sikerülni fog a magyarországi evangelikus egyháznak megtörni azokat az áramlatokat, melyek sem az egyháznak, sem a hazának nem válnak épülésére. A küldöttség ezzel a képviselőházból eltávozott, („Egyetértés után.") & 11 ? É 1 i. A Gusztáv Adolf egylet központi elnökségétől kiadott közgyűlési programm: A Gusztáv Adolf alapítvány evangelikus egylet. Valamennyi főegylethez. Tisztelt Urak, Szeretett testvérek! 1. Az 1891. Görlitzben tartott főgyűlés, mint Önök előtt tudva van, megköszönve a Brémából jött meghívást, elhatározta volt, hogy a legközelebbi 46. főgyűlést 1892. Brémában meg fogja tartani. De a főgyűlést a kolera miatt ez évre el kellett halasztani. A brémai főegyleti elnökséggel egyetértve, a közgyűlés megtartására folyó évi szeptember hó 5., 6. és 7. napjait tűztük ki és felkérjük Önöket, hogy ezen gyűlésre, melyen alapszabályszerűleg megállapított számú szavazatuk van, megfelelő teljhatalommal ellátott képviselőket küldjenek, indítványaikat, melyeket a gyűlésen tárgyaltatni kívánnak, legkésőbb folyó évi julius hó 10.-éig közöljék, hogy a napirendet jókor megállapíthassuk és közzétehessük. Azokat, kik ezen közgyűlésen előadást tartani szándékoznak, kérjük, hogy megjelölve egyúttal előadásuk tárgyát, legkésőbb folyó évi augusztus hó 20-ig jelentkezzenek. A külső ügyrend egyszerűsítése végett a folyó évi szeptember 5.-én tartandó előértekezleten a központi elnökségnek kiküldöttje a megbízások átvételére saját lakásán jelen lesz. A kiküldött urakat eszerint felkérjük, hogy érkeztök után megbízásaikat a központi elnökség ügyviteli szobájában lehetőleg mielőbb nyújtsák be. A brémai közgyűlésre vonatkozó hivatalos értesítőnek, valamint a közgyűlésen tartott ünnepi beszédeknek terjesztését szokás szerint fogjuk eszközölni. Ez évben is intézkedünk tehát, hogy már magán a közgyűlésen lehessen mind az értesítőt, mind az ünnepi beszédeket megrendelni. Ajánlatos lenne, ha fő- és alegyleti gyűléseiken ezen megrendelések iránt határoznának és a brémai közgyűlésre küldendő megbízottjaikat a megrendelendő értesítők és ünnepi beszédek darabszáma iránt utasítással látnák el, hogy a kiadás példányszámát meghatározhassuk. Azon főegyleteknek, melyek a közgyűlésig az értesítők és ünnepi beszédek határozott számú megrendelése iránt minket nem utasítanának, a két műből annak idején ugyanannyi példányt küldünk, mint a megeló'ző évben. Az egyletek által történendő megrendeléseknél az értesítő ára lesz ismét 75 fillér — 1 márkáig, az ünnepi beszédekért 20—-30 fillér. 2. Az idei kivonatok idezárt mellékleteire, valamint a segélyezési tervezetre és a nőegyleteknek szóló segélyezési javaslatokra nézve kérjük, hogy azokat összes alés nőegyleteik között 03zszák szét. Bátrak vagyunk a „kivonatok" és a segélyezési tervezet élén álló észrevételeket és kérelmeket szives figyelmökbe ajánlani, valamint az egyes országok számára ajánlott és tényleg engedélyezett segélyezési öszszegeknek a 139. oldalon foglalt egybeállítását is. 3. Az 1892. évre vonatkozó A kérdőívet a Brémában beterjesztendő évi jelentés megszerkeszthetése czéljából, kitöltve legkésőbb junius l-ig kérjük megküldeni. 4. Szintúgy kérjük Önöket már most, utalva 1878. évi május 5.-én kelt köriratunkra, hogy az 1892/3. egyleti évre vonatkozó B kérdőívnek jó kori kezünkhez juttatásáról gondoskodjanak. 5. A Brémában elhatározandó közös segélyezésre már f. évi segélyezési tervünk végén a következő egyházakat ajánlottuk: G o r a 11 Nyugat-Poroszországban (kivonatok 333. sz.), J ersitzet Posenben (kivonatok 420. sz.), Troppaut Osztrák-Sziléziában (kivonatok 1062. sz.) 6. Az evangyéliomnak Spanyolországban való terjesztésére alakult berlini bizottság 27? év előtt Fuente, utóbb gijoni lelkészszel való összeköttetését megszüntette. Utóbbinak nincsen többé semmiféle missiója, de azért kegyadományok gyűjtésére utazásokat tesz Németországban. Tudomásukra hozzuk ezt Önöknek és felkérjük, hogy ezt &1egyleteikkel is közöljék. Lipcse, 1893. évi április 12. — Kiváló nagyrabecsüléssel a Gusztáv Adolf-alapítvány evang. egyletének központi elnöksége. D. G. A. Friche, elnök. D. Hempel, jegyző. — Király ő Felsége a répási leányegyházközség leégett iskolája és templomtornyának felépítésére 50 frtnyi segélyt adományozott. — Az árvái ág. hitv. ev. egyházmegye az egyházpolitikai kérdésben f. évi április hó 11.-én rendkívüli közgyű-