Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Középiskoláink érdekében (Sass János)

135 lan panaszaival untatja híveit ; honnan merítsenek ezek hitbuzgóságot és áldozatkészséget ? Az a régi példabeszéd : sint Maecenates stb. itt megfordítva még jobban alkalmazható : Sint Flacci, Marones; non deerunt Maecenates. A lelkészi állások szaporításának ügye úgy szólván magok a papoknak kezében van. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy anyagilag szegény községeink az egyetem részéről segélyben részesüljenek; de új papi állások szervezése, némely papjaink kényelme végett, tanintézeteinket elhanyagolnunk semmiképen nem szabad. Nem is akarom elhinni, hogy azon vélemény, miszerint középiskoláinkhoz való ragaszkodásunk csak képzelt szükségérzetből származik, komoly meggyőződésen alapul ; inkább azt sejtem, hogy az csüggetegségnek, bizalom hiányának, a hit meglazulásának jelensége. Nem bizunk erőnkben, nem eszméink hatalmában, nem hiszszük; hogy „küzd mellettünk egy hős fél." Hogy is hihetnénk, hisz nem látjuk őt sehol ! Legalább az ily hangú szavak, mint említett czikkiróé, nem hirdetik, nem állítják szemeink elé azt a hőst, ki nemcsak tűrni, szenvedni, meghalni is tudott szent hivatásáért. Csüggetegek vagyunk, elhitetjük magunkkal, hogy nem vagyunk képesek iskoláinkat a kor míveltségének színvonalán fentartani s e csüggetegségnek nagyon kényelmes takarója az, hogy hiszen az iskolák feleslegesek. Pedig lia köteles szeretettel s jézusi bizalommal tekintenénk körül állapotainkat, látnunk kellene, hogy legkisebb okunk sincs elcsüggedni. Ha az állam épít nagyszerű palotákat a tanintézetek számára s berendezi azokat pompásan fényűzéssel, a mit mi nem tehetünk ; állítsuk mi ez elé tanáraink ügyességét, paedagogiai szellemtől áthatott, nem hideg kötelességszerű, hanem igaz s a szív mélyéből fakadó lelkesültséget, a mit az állam sem szigorú rendeletekkel, sem magas anyagi javakkal nem képes előteremteni. S miután ez a megfizethetlen és anyagiakkal megszerezhetlen kincs hatalmunkban van, miután a haladás tekintetében e kincsnek mindenható az ereje; nem alaptalan s nem hiú óhajtás az, mit e lapok m. é. 44. számában nyilvánítani bátor voltam, miszerint legyünk úttörők a középiskolai oktatás reformálásában. Mégis e lapok f. é. 2. számában egy „a—s" jegyű czikk azon határozott csüggeteg kifejezéssel vezeti be megjegyzéseit amaz óhajtásomra, miszerint hogy mi úttörők legyünk, arra legkisebb kilátás sincs. Pedig azon javaslatok, melyeket ott tanügyi szakköreink figyelmébe ajánlottam, nem is igényelnek semmi pénzáldozatot. Jó tankönyvek megírásához nem kell pénz, csak ember, helyes tanterv szerkesztéséhez sem kell egyéb, mint ember és a harmadik, a tantárgyak kezelése, megint csak a tanároktól függ. Jobbadán oly dolgok, melyek felett bármelyik intézetünk saját hatáskörében intézkedhetnék. Miért tehát azzal kezdeni hasonló javaslat megbeszélését, miszerint annak gyakorlati kivitele csak utópia ! Egyébiránt ezen czikk megjegyzéseire ellenészrevételeim alig vannak, miután jobbára egyeznek véleményeink. A gymnasium ketté osztásának kérdéséhez csak úgy volna szükséges szólnom, ha az új rendszer helyessége bővebb indokolással lenne kifejtve. A gymnasium czéljának meghatározásában sem tér el tulajdonképen véleményünk. Mert bár igaz, hogy a gymnasium az akadémiát veszi tekintetbe, mindamellett miután nem egy bizonyos szakpályára, hanem majdnem minden szakpályára, tehát az életre előkészít; csak oda lyukadunk ki, hogy a gymnasium czélja bizonyos fokú általános míveitségre emelni az ifjakat. Fentartom tehát azon véleményemet, miszerint oly tananyag, nevezetesen olyan mathematikai föladatok, melyekre a leendő papnak, jogásznak, nyelvésznek stb. soha semmi szüksége nem lesz, feleslegesek s annálfogva némely tantárgyak tananyaga a gymuasiumban redukálható volna. Például a mesterséges furfanggal complicált algebrai feladatoknál sokkal szükségesebb az, hogy a tanulók a fejbeli számolásban és a közönséges életben — minden szakpályán — előforduló számtani feladatok gyors megfejtésében legyenek ügyesek és biztosak. Pedig e tekintetben messze hátra vagyunk. Az a tanuló, ki egy számos tagú algebrai képletet fenakadás nélkül megfejt ; egy ilyféle kérdés felett: hány perczentje ezen szám ennek a számnak, hosszú ideig elkinlódik, míg a nyitjára jön, hogyan kell ez ördöngös feladatot megfejteni. Nem légből kapott állítás ez, éveken át tett közvetlen tapasztalatból mondom. Egyáltalában tény és pedig szomorú tény az, hogy tanulóink a gynmasiumból sokkal csekélyebb ismerettárral lépnek ki, mint azt korunk míveltségének színvonala követelné. Ez kétségkívül fonák állapot, melyen segíteni kell, s melyen mi, kik szabadabban mozgunk, könnyebben segíthetünk, mint az állam. Azért újra mondom, hogy módunkban is van, hivatásunk is azt hozza magával, hogy az egészséges reformok terén úttörők, példaadók legyünk. Csak ne lepjen meg bennünket csüggedés zúzmarája és ne takargassuk csüggedésünket abba a köpenybe, miszerint a gymnasiumi oktatás nem is kötelességünk. Igaz, nem volna kötelességünk. Én is azon véleményen vagyok, hogy az értelmi felvilágosodás követelményeinek megfelelni ép úgy az állam feladata volna, valamint az ipar vagy kereskedés fejlesztése. Azért, lia egyszer eljön az az idő, a mikor az egyedül üdvözítő vallás elvének sirja felett a lelkiismeretszabadság teljes diadalt ül, ha egyszer majd az egyenlő joggal és befolyással biró, egymással testvéries egyetértésben élő egyházaknak nem lesz egyéb hivatásuk, mint a vallásos érzület és tiszta erkölcs ápolása; akkor bizvást lemondhatunk az állam javára oktató működésünkről s nyugodt lélekkel bízhatjuk egyházunk hivatását egyedül lelkipásztorainkra. Sass János,