Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Középiskolai oktatásunk nehány kérdéséről (–a–n)

lû nem tudnak meghajolni a közérdek parancsoló szava előtt. A római katholikus egyház tömörült; nekünk pl. a lelkészi egyesületek, vagy ha tetszik, értekez­letek organisatiója nem kell ; mert hiszen „egész életünk csupa gyűlés", mert „kebelünkben széthúzó elemek vannak", egyszóval : hagyunk mindent úgy, a mint van; maradunk a boldog békességben, a quieta non movere hűséges követői. Nem tetszik nekünk, hogy a közvélemény, ez óriási hatalom ma-holnap tudomást sem vesz rólunk; de hogy valamit cselekedjünk, a miért érdemesnek találná a közvélemény, hogy velünk foglalkozzék, az aligha jut valakinek eszébe is. Pedig módunk volna hozzá. Mindenekelőtt gyülekezeteinket kellene a folyó ügyekkel megismertetni, evangyéliomi alapon, a hazát igazán szerető lélekkel, nemzetünk szolgálatában, nyíltan és igazán felvilágosítani az egyes kérdések­ről és a helyzetről. Mert nagyon különösen fog ám kinézni, ha a mi népünket is magával ragadja a hierarchikus vezérlet alatt álló áramlat. Hallja meg a nép pásztorainak igaz szavát. Újra és újra kérjük egyházunk vezérférfiait : cselekedjék meg azt, hogy vezetésök, útbaigazításaik, tanácsaik hassák át az egyház egész testét. Hiva­talos állásuk, köztisztelet és bizalommal övezett sze­mélyiségűkkel együtt legyen ama ragyogó világosság, melynek fényét lássa ép ugy a palota mint a leg­szerényebb kunyhó lakosa, s melyre tekintve, érezze, hogy a hullámok által hányatott hajó biztos kézzel vezettetik a békesség kikötőjébe. Mert a kis ember, ha egyházának s ügyeinek elhagyatottságát érezni kénytelen, bármennyire bízzék Istenében és Üdvözí­tőjében legalább a pillanatnyi sikerre nézve könnyen elcsügged s legjobb esetben a lemondás karjaiba veti magát. Mi, kiket az Úr őrtállókul rendelt, hagyjuk el legalább egy időre kicsinyes érdekeinket, apró harczainkat. Önfeláldozással vessük kezeinket az eke szarvára, sem jobbra sem balra nem tekintve, munkáljuk egyesült erővel az Urnák reánk bizott szőllejét. Keressük azokat a kapcsokat, melyek által szorosabban fűződhetünk egymáshoz; keressük egye­sült erővel azokat a módokat, melyekkel nagyobb erkölcsi befolyást gyakorolhatunk népünk és egy­házunk életére s ezzel a közvéleményre is. A pa­rochia négy fala s a gyülekezeti élet szűk korlátai közül emelkedjünk fel azon magaslatra, melyről a közviszonyok felfogásában és egyházias érdekű fel­használásában egymással karöltve biztosíthatjuk ama szellemnek uralkodását, melynek hirdetői, szolgái vagyunk. Az irodalom a szellemi életnek nemcsak eredménye, hanem ápolója is. Irodalmában él nemcsak a nem­zet, hanem az egyház is. Az a csekély áldozat, a mit szellemiekben és anyagiakban irodalmunknak hozunk, sokszoros kamatot hoz az egyházi élet tuda­tosságában és elevenségében. Ezt ellenfeleink nagyon jól tudják; mi talán szintúgy tudjuk, de nem csele­keszszük aképen. Ha mindenikünk helyt fog állani egyházunk életében ott, a hová az egyháznak Ura rendelte, s ha mindnyájan egyek leszünk a törekvés azonos­ságában, meg vagyok győződve, hogy az a nagy hatalom, a közvélemény, számba fog venni és meg­fog minket becsülni. Bixi Középiskolai oktatásunk néhány kér­déséről. E lap m. é. 44. számában Sass János úr kö­zépiskolai oktatásunk hátrányairól értekezik, s nem egy állítása teljes figyelmet érdemel. Avval ugyan nem biztatnám t. czikkiró urat, hogy felszólalásától valami tényleges eredményt várjon : arra, hogy mi „úttörők legyünk és irányadók ezen a téren", leg­kisebb kilátás sincs. Örülhetünk, ha az állam intéz­kedéseinek utána tudunk menni, még pedig lassan. Hiszen csak el kell gondolni egész iskolai szerveze­tünket, hogy e tekintetben tájékozódjunk. Komo­lyabb, messzemenő reformba egyes iskolák, sőt még kerületek sem bocsátkozhatnak ; egyetemes tanügyi bizottságunk pedig gőzerővel dolgozza le a folyó ügyeket, hogy tagjainak egyéb gyűlési teendőik át­gondolására is idejök maradjon. Tanügyünk egysé­ges, czéltudatos fejlesztéséről ilyképen alig lehet szó. Még oly fontos kérdésben is, a milyen pl. a görög nyelv ügye, az egyes hatóságoknak tetszésére bizatik az intézkedés mikéntje ! Fel lehet egész bátran tenni, s e sorok irója jól tudja, hogy a következő elme­futtatás néhány didaktikai kérdés felett, csupán theo­retikus érdekű, egyelőre azonban beérné, ha bármily érdeket is tudna kelteni vele. A tankönyvek és a túlterhelés kérdéseire nem látszik szükségesnek bővebben kiterjeszkednem. Senki sem mondja, hogy valamely tantárgyat ki lehetne a tantervből küszöbölni. Magam a görög nyelvnek barátai közé tartozom, kik, tekintettel a túlterhelés­nek e tanulmányra vonatkoztatott panaszával, azt mondják az ifjú lélekről: „sub pondere ereseit." Igaz, hogy az ellenfelek száma legújabban éppen oly nyomós egyéniséggel, mint Bismarck gyarapodott, s a t. olvasó bizonyára olvasta az ex-cancellár né­zetét a franczia újságíróval folytatott beszélgetésben. Ezen nézet szerint a görög nyelv tanulására for­dított szellemi munka hiú, kárba veszett. Az igaz, hogy a franczia ujságiró a herczegnek e nyelvet kicsinylő azon kérdésére, tudna-e megnevezni csak egyet is, ki a görög tanulmányainak a közéletben hasznát vette volna, vagy oly kiváló férfiút is az ujabb történelemben, ki a görög nyelv és irodalom terén is kitűnt, nehézség nélkül nevezte meg a fran­czia diplomaczia egyik diszét, Barthélémy St. Hilairet, azonban a herczeg ebbe bele nem nyugodva, folytatá, hogy a jeles hellenista, ha elméjét nem a görögbe öli, valami rendkívüli genie lett volna. Ily

Next

/
Thumbnails
Contents