Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyéniség, módszer a tanításban (Markusovszky Sámuel)

119 szer általános elvei szükségképen bizonyos változások alá esnek, jóllehet a főirányelveknek mindenütt, a hol bőséges szemléletekből fogalmakat akarunk alakítani, világosan elő kell tünniök. Ily értelemben lehet szó különböző tanmódszerekről, pl. a történelemtanítás, a nyelvtanítás stb. módszeréről. Ezen az általános és a különös tanmódszer közötti különbségnek megfelelőleg a paedagogia didaktikája két részre oszlik, egy általános alapvető és egy különös alkalmazandó részre. A ki tehát csupán az egyik tantárgy természetében akarja ennek tanítási módszerét megtalálni, az abban tévedez, hogy a tanítási módszer általános alapelveit figyelmen kivül hagyja. Ily eljárásnak nincs ott helye, a hol az a czél, bizonyos tudományt közölni fejledező gyermekeknek és ifjaknak, hanem ott, a hol az a feladat, hogy bizonyos tudományág ismeretlen részeibe való behatolásra a kutató szellem irányt találjon. A hol azonban leendő emberek nevelése a czél és feladat, ott a kutató módszer irányadó nem lehet. Mert ez minden fáradozását új igazságok feltalálására fordítja, a tanítás pedig azt a módot keresi, hogy már feltalált és általán elfogadott igazságokat miként közölhesse legalkalmasabbat fejledező szellemeknek, kik csak léptenként vezethetők a tudományok gazdag forrásaihoz. Itt az oktató feladata gondosan kiválogatni, elrendezni és feldolgozni a tudomány gyűjtötte kincsekből mindazt, a mi a fejledező szellemnek leginkább megfelelő. Ha ismeretesek az általános alapelvek, akkor az oktatás azon iparkodik, hogy az [általános módszert alkalmazza a különös tantárgy lényegéhez és természetéhez. Ha ezen különös módszert tudományosnak akarjuk tartani és tartatni, akkor benne semmi önkényes eljárásnak előfordulni nem szabad. De nem is fordulhat benne elő, ha a psychologiai alapot szem elől el nem tévesztjük. Ezen psychologiai alap nélkül a részleges módszertan egy kártyaház, mely a legkisebb fuvalomra összedől és annyi részre oszlik, a mennyi tudományszak van. Hiszen ha minden tudományszak maga adná meg a tanítás módszerét is, akkor egységes tanmódszer helyett egy tarkabarka sokféleséget kapnánk, mely bár visszatükrözné a különböző utakat és módokat, melyeken az ember a dolgok megismerésére jutni iparkodik, de az emberi szellem lényegét, fejlődését és levését homályba burkolná. Pedig a nevelés-oktatásnál ez a fő és lényeges. Ezzel azonban korántsem akarjuk azt mondani, hogy az egyes tudományszakok sajátsága, charakteristikája elnyomassék és meg ne világítassék. mert az ép oly balga mint hiábavaló fáradozás lenne. Az eljárási mód azonban egészen más. Azért semmiképen nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy az utak, melyeket a tudományos kutatás követ a tudományok különböző ágaiban és a módszerek, melyek útmutatása mellett a tudós új ismeretek megszerzésére iparkodik, egészen mások, mint a melyeken a fejledező szellem vezettetik, hogy ismeretekhez jusson. A ki a tudományos kutatás módszeréből akarja megállapítani egy-egy tudományszak tanítási módszerét, az bár a tudomány vívmányaival szoros kapcsolatban lesz, de folyvást fog összeütközésbe jutni a psychologiai feltételekkel, melyek mellett a fejledező szellem működni szokott. Pedig ez utóbbit figyelmen kivül hagyni nem szabad, ha nevelni és oktatni akarunk ; az elsővel beérhetjük akkor, ha a dolgok ismeretébe behatolni, ha tudományt terjeszteni akarunk, tekintet nélkül arra, vájjon ezen ismeretek megszerzése által az ember jobbá vagy rosszabbá lesz-e? A tanításnál követendő módszer tehát nemcsak a tudományok, hanem az emberi szellem természetére és sajátságára is kell, hogy tekintettel legyen. Ez a módszer két tényezőnek: a tudomáuyos kutatás és a tanítás módszereinek az eredménye. Jó tanárnak jártasnak, tájékozottnak kell lenni úgy az egyik mint a másiknak minden ágában. Már Sokrates mondá, hogy a ki sarut akar tudni készíteni, annak bizonyos ideig vargaműhelybe kell járnia, hogy előbb megtanulhassa. Vájjon a ki embereket akar nevelni és képezni: annak nem kellene-e szintén a nevelés-oktatás princípiumaival előbb megismerkedni? Hogy a nevelés-oktatás sikeres eredményének biztosítása végett szükséges egy rationalis tanítási módszer és hogy ezen módszernek psychologiai princípiumokon kell alapulnia és azokból kiindulnia, e postulatumot csak az újkori paedagogia követelte és sürgette; azonban megvalósítva — legalább a gyakorlatban — még ma sincs. Pedig oktatásügyünk javulása első sorban ettől függ. Á tanítási módszer — mint már említők — folyton-folyvást tökéletesbülni fog a szerint, a mint a kutató ész a lelki élet ma még titkos rejtélyeiből ujabb meg ujabb jelenségeket fog napfényre hozni és kideríteni. Ámde minden nagy psychologus más és más rendszerből magyarázza meg a lelki élet jelenségeit és törvényeit és így több rendbeli psychologiai rendszer lehetséges és létezik is, melyek egyike-másika ellentétes álláspontot is foglal el. Ha azonban a tanítási módszernek alapját a psychologia képezi, a psychologiai rendszerek sokfélesége mellett lehet-e szó csupán egy oktatási módszerről? Ez ellenvetésre röviden azt válaszolhatni, hogy az oktatási módszer lélektani alapját mindeu psychologiai rendszer képezheti, a mely az akarat kiművelését a képzetek és fogalmak hatásából és erejéből származtatja és mely a lelki élet jelenségeit empiriai megfigyelésekből állapítja meg : az oktatási módszer azért lényegében megváltozni nem fog. Foglaljuk most már össze fejtegetéseink eredményét. Azt állítottuk, hogy az oktatás sikerét és eredményét két tényező biztosítja : az egyéniség és a módszer. A legfontosabb tényező a módszer, melytől első sorban függ a tanítás üdvös sikere. De a módszernek szilárd psychologiai princípiumokon kell állania és minden ténykedéseiben ezekhez kell alkalmazkodnia, mert minden nevelés és oktatás lehetősége a növendék szellemi életére való hatás lehetőségén alapul. A lelki élet törvényeit kell tehát tekintetbe vennünk, lia a nevelő eszközök, a tantárgyak hatását akarjuk számba venni. Láttuk azon okokat