Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Irodalom - Vázlatok Izrael történetéből (Pukánszky Béla)

114 Igaz, hogy a püspöki kar kegyes kijelenteni, h°gy »a vegyes vallású jegyeseknek protestáns pásztor előtt kötött házasságát is érvényesnek tartja." Csakhogy a kijelentésre aligha volt szükségünk. Annyira — hál' Istennek! — még sem vagyunk, hogy a „protestáns pásztor" előtt kötött házasság érvényéhez (ha ez esetleg nem csordapásztor, hanem lelkipásztor, vulgo — lelkész), a kath. püspöki kar elismerése kívántatnék. Mégis kíváncsiak vagyunk arra, hogy e kegyes elismerés mint függ össze azon kath. dögmával, „hogy a házasság szentség s hogy a szentségek letéteményese és kezelője „kizárólag" a kath. egyház s hogy a házasság rendes törvényes kötési formáját saját (kath.) lelkésze által való összeesketés képezi." Node ne keressünk itt logikai összefüggést! A logikával nem törődik, legfölebb annak sophismáit kultivája az, a ki fallaciákkal dolgozik. Gaál Mihály. Î

lüa Iii» Vázlatok Israel történetéből. in. A történetíró szükségesnek tartja ezen isteni választ egy rövid történeti jegyzettel megvilágosítani. Józsua könyve (9 f.) részletesen elbeszéli, milyen hadi csellel biztosították magukat Gribeonnak, e tekintélyes kanaáni városnak lakói, hogy Józsua idejében a többi kanaáni törzsekkel együtt ki nem irtattak. Csalásuk késó'bb természetesen kiderült. De Izrael kötelezve érezte magát az esküvel megerősített szerződés megtartására : a gibeoniakat életben hagyja, de szabadságuktól megfosztja s mint rabszolgákat a nemzeti szentélyhez osztja be. Mi indította Sault azon kísérletre, hogy őket kiirtsa, nem tudjuk ; a történetíró „az ő buzgalmát Izrael és Juda fiai iránt" emiíti ok gyanánt, s bár tettét rosszalja, dicséretes okra vezeti azt vissza. Ámde keleti s izraeli képzetek szerint is Saul a gibeoniak üldözése által vérbűnt vont magára, mely — szintén az akkori gondolkozásmód szerint — nem csupán őt, hanem egész nemzetségét is nyomta, míg a sértett fél — itt az életben maradt gibeoniak — elégtételt nem nyert. A csapás oka a ki nem engesztelt vérbűn ; Jahve meglátogatja népét, mert a bűn kiengesztelve s a gibeoniaknak elégtétel adva nem lett. Ily módon a válasz, melyet Dávid nyert, bizonyosan nagyon természetesen tűnik fel ; de — vajon igaz is-e ? Más szavakkal : valóban úgy szólott-e isten, a mint a történetíró képzeli ? Valóban azért sújtotta népét három éven át éhséggel, mivel Saulra és családjára egy még ki nem engesztelt vérbűn nehezült ? egy pillanatig sem habozunk e kérdésekre tagadólag felelni: Már az a képzet, a melyből Dávid a kérdésnél kiindult, hogy t. i. a csapások, a melyek egyes embereket vagy a népet sújtják, Í6ten haragjának jelei s bizonyos hűnök büntetése gyanánt tekintendők, már ez a képzet is ellentétben van épúgy a tapasztalással mint az evangeliummal. Hogy a tapasztalással ellenmondásban van, azt nem szükség bizonyítani. De az evangélium szellemével is ; gondoljunk csak arra, hogyan nyilatkozik Jézus ezen felfogásról ! Midőn tanítványai, egy vakon szülöttet látva, s őt kérdezik : Mester ! ki vétkezett, ez-e vagy ennek szülei, hogy vakon kellett születnie ? — akkor igy felel : Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülői (Ján. 9, 2, 3.) Más alkalommal, midőn hírül hozzák neki, hogy Pilátus néhány galilaeait Jeruzsálemben megölt, még világosabban nyilatkozik: Grondoljátok-e — úgy mond — hogy e galilaeabeliek bűnösebbek voltak a többi galilaeabelieknél, mivel hogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek ; sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlatosképen elvesztek. Vagy ama tizennyolczról, a kikre szakadott a torony Siloamnál és megölte azokat, gondoljátok-e, hogy bűnösbek voltak minden embereknél, kik Jeruzsálemben lakoznak? Mondom nektek: nem; sőt inkább ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlatosképen elvesztek (Luk. 13, 1—5). Ennek megfelőleg Jézus a három éves éhségben hatalmas indítást látott volna a megtérésre, — de semmi esetre sem Izrael romlottságának jelét s még kevésbbé Saul bűnének büntetését. Igaz, hogy isten már itt a földön bünteti az emberek bűnét. De valahányszor azt teszi, van megegyezés és összefüggés az elkövetett rosz és a rámért büntetés között. Itt úgy az egyik mint a másik hiányzik. Itt egy ártatlan népnek kell a büntetést elviselni egy oly bűnért, mely talán már húsz éve lett elkövetve, s a melyben neki legkisebb része sem volt. Keresztyén álláspontunkon egy pillanatig sem ingadozhatuna az itt közölt szózatra vonatkozó Ítéletünkben: nem tekinthetjük azt isten gondolatának vagy akaratának kifejezése gyanánt. — De mi hát akkor ? E kérdésnél segítségünkre van, a mit föntebb ama szavak értelmére vonatkozólag megjegyeztünk : Dávid kereste az úrnak színét. Ha Dávid mint isten követéhez egy paphoz vagy prófétához fordult válaszért, akkor megvolt a tévedés lehetősége is, A pap vagy próféta népe képzeteinek — s nem egyszer népe előítéleteinek befolyása alatt állott, s Dávid kérdésére adott válasza is. Nézetének téves voltát nem róhatjuk terhére, mert korának gyermeke volt s valamennyi kortársával együtt tévedett. De ép oly kevéssé vesszük téves nézetét isten igéje gyanánt, habár maga a próféta vagy a pap, és a történetíró mint olyat közli is azt. A jog, megvizsgálni a szellemeket, hogy vajon istenből vágynák- e" (1. Ján. 4, 1) minket is megillett. S mi nem önkényes mérték szerint tesszük azt, hanem azt a választ, melyet Dávid nyert, istennek a történetben való kijelentésén, s ennek Jézus általi magyarázatán tesszük p r ó b á r a. Dávid előtt az képzetben, hogy az éhség a gibeoniak ki nem engesztelt megölésével áll összefüggésben, nem volt semmi megbotránkoztató, mert a mint láttuk korának gondolkozásával teljesen megegyezett. Azért oda üzen a gibeoniaknak, s megkérdezi őket, minő elégtételt kívánnak. Azok eleinte kitérő választ adnak, a melynek értelme ide jön ki: A jogtalanság, melyet Saul rajtunk elkövetett, oly nemű, hogy azt pénzzel megváltani nem engedhetjük; egyedül vér engesztelheti azt ki; de mi nem tartozunk Izraelhez s mint ezen ország lakói csupán tűrve vagyunk , nekünk ekként nem szabad egyetlen izraelitát is megölni,