Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Szép szavak (Kund Samu)

I 438 jait, a létért és egyéb czéljainkért folytatott örökös harczunk szennyes porától lelkeinket megtisztítva a szeretet indulatának meleg fészkébe: a családba vonulunk vissza, hol szeretteink édes köre által övezve, szeretettől áthatva felemelkedünk a végetlenséghez ; a végetlenség száll le hozzánk, hogy vele emberi ajak által ki nem magyarázható érzelmek közt egyek legyünk. A karácsony ünnepe azért tulajdonkép családi ünnep. Azon eszményi élet, melyre a Jézus a szeretet eszméje által az emberiséget megváltotta, a családban kezdődik, ennek emlőin nevelkedik és él. De ha körültekintünk felebarátaink sorain és látják szemeink, hogy az a szinte lázas buzgóság, mellyel a karácsonyi ünnepek fényéhez készülődnek, a legnagyobb résznél nem vallásos buzgóság, de alacsony, sokszor épen nemtelen érdek törekvése ; talán elborul mennyei örömeink ege, de talán meg is tántorodik a mi hitünk, hogy a nagy tömeg vásári zaját tartsuk a karácsony méltó ünneplésének a szívből fakadó s Istenhez szóló szelíd hálazsolosma helyett. Annyian vannak, kik a családi szentélyben ez alkalommal is hiúságnak, kielégíthetlen dicsvágynak emelnek oltárt. Megszámlálhatlan azok száma, kik e napokban jótékonyságuk és bőkezűségük által bámulatba ejtik felebarátaikat, de szeretet nem lakozik az ő szivükben. Dicséretek örömét gyűjtik maguk körül, földi kincsek büszke ragyogványaival ékesítik fel házaikat s gőgös diadalérzetben fürödve szánalommal tekintenek a hit malasztja után sóvárgó szivekre. A boldogság kövét, azt hiszik, ők találták meg ! Óh ne hagyjátok magatokat megcsalni. Ez a csillogás, e dicsőség, ez az öröm a tél zordon pompájához hasonlít, melynek nincs melege, melyben nincs élet, de halál. Fagyos zúzmarának tündöklése ez, melyet az első szélvihar lesodor, fövenyre épített templomban áll az ő oltáruk, melyen saját törékeny isteneiknek áldoznak ; az elemek zivatarja elpusztítja azt, hogy kő kövön nem marad. Ne higyetek e ragyogó fénynek, ne legyetek részesei e tomboló örömnek, mely a szív lerombolt oltárának romjain érzéki gyönyörökben diadalittasan tobzódik. Ha szeretet — vallás, eszményiség — nincsen te benned, ollyá lettél, mint a zengő érez és a pengő czimbalom. Ti, kik lélekben és igazságban ülitek meg a karácsony ünnepét s az eszményiség tagadóinak öntelt, gőgös gúnymosolyával találkoztok, gondoljátok meg, hogy bár az eszménytelenség kaján hatalmai vesznek körül benneteket, mint egykor a Jézus bölcsőjét, a világkormányzó hatalom nem azoknak rabszolga táborában, hanem a ti szivetekben, a jézusi szeretet szent lángjában vagyon és annak, a ki őt a világ megváltására elküldötte, a mindenható Atyának keze ma sem rövidült meg. Sass János. *cr OII. A protestánsok elvileg és elméletileg elfogadhatnák azon újításokat, de azt hiszem azon gyakorlati következmények miatt, melyek őket azon újítások behozatala által sújtanák, nem lelkesülnek azokért, mig csak a vallásfelekezetek viszonya egymáshoz és az államhoz az 1848. évi XX. törvényezikk 2. és 3. §§-ai alapján nem rendeztetik — alaposan, gyökeresen. Mert nem szabad felednünk, nem az újvilágban lakunk, hol mindegyik vallásfelekezet csupán a maga erejéből és emberségéből tartja fenn magát; ott ki lehet mondani „az állam felekezetnélküli, az egyházak ügyeivel, egymáshozi viszonyaival nem törődik, csak is arra ügyel, hogy az állam kárt ne valljon." Mi a vén Európában élünk, polgárságunk Európa azon részében van, melyben a regnum marianum hagyományai mély gyökeret vertek, és hol a róm. kath. vallás daczára az 1848-ban kimondott egyenlőség és viszonosság magasztos elvének még mindig uralkodó vallás, nagy előjogokkal bir, s mondjuk ki egyenesen, óriási államjavadalmakat élvez. Ellenben a bevett több egyházaknak azon roppant szolgálataikért, melyeket a közművelődés terén virágzó alsóbb s felsőbb iskoláik által az államnak tesznek, apró morzsákkal kell beérniök, melyeket legfelebb jelentéktelen foglalóul tekinthetni az 1848. évi ünnepélyes, nagy s országos igéret beváltására ! Az egyházi országos javadalmakat elvilágiasítani oly kényes dolog volna, oly bonyodalmakat szülne, hogy arra gondolni is hazafiatlan cselekedet. Másrészt az mégis égbekiáltó méltatlanság, hogy a protestáns egyházak, melyeknek fiai együtt harczoltak és harczolnak véres csatákban a nem protestáns egyházak fiaival egyetemben a hazáért, és a melyek a múltban a hazának oly bokros, jeles szolgálatokat tettek és most is folyton tesznek, nemesen versenyezve a többi egyházakkal, az államtól javadalom tekintetében oly mostoha elbánásban részesülnek. Érezték e sérelmet, tudatában voltak ama lehetetlenségnek az 1848-ki honatyák, és törvénybe igtatták az országos Ígéretet : „minden bevett vallásfelekezetek egyházi s iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek." — Meghagyni azonban a kath. egyházat óriási egyházi-állami vagyonában, a nélkül, hogy a protestáns egyház is ezért országos egyenértéket kapna; és így képesíteni amaz egyházat, hogy roppant állami vagyonából továbbra is könnyű szerrel fentarthassa virágzó intézeteit, a prote táns egyházat pedig fontos kulturális missiójában magára hagyni, hogy boldoguljon, a mikép tud, az annyi mint felhívni a gyengéket, keljenek versenyre az erőművészekkel, a szegény zsellért, hogy kitegyen a dúsgazdag földesurasággal. Az ily liberális vallásszabadság a kath. egyház mellett kedvez még a sektáknak, melyek kulturális intézetekkel nem birván, ilyenek által az államnak szolgálatot nem tesznek,