Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Mit tartok én az egyházvéd elnevezésről? (Kiss Péter)

59 ben megtéteti. Ugyanazon s a netáni filiákról is beszerzett állami adó kimutatás alapján kiszámítja az esperességi küldöttség a lelkészfentartó hitközség állami adajának 10°/

0-&t, mint papi adót, s összehasonlítást tesz, vajon a hitközség ezt kimerítette-e vagy nem lelkészének 800 —1000 frt javadalmazása biztosítására? Ha ki nem merítette s a lelkésznek nincs meg minimalis fizetése: akkor a hiányzó százaléknak kivetését a lelkész javára elrendeli; de ha a 10°/

0 ki van merítve, s a hitközség még sem volt képes lelkészének 800 frt javadalmat nyújtani: akkor a hiányzó összeg a közalapból póto ltatik. Ezen közalap létesítendő első sorban azon egyházak járulékából, melyek államiad a juk 10°/

0-át ki nem merítették, holott lelkészök 1000 forinton fölüli javadalmat élvez. Másodsorban a szórványben élő hívek állami adajának 2—5°/

0-ból. Harmad sorban az egyházak biztosítási dijaiból. A közalap ugyanis lehetne egyúttal önbiztosító az egyházi épületek tűzkára ellen. Hogy ez mily óriási összeg, s mily roppant nyereséget nyujtunk egyházi épületeink biztosításával a társulatoknak: arról csak annak van fogalma, a ki ezt kiszámítani megkisérlette. A többi forrásokat már egyszer megneveztem. Hogy az egyetemes alapból tanitói fizetés emelésére segély akkor nem adandó, mikor azt a miniszter az államsegélyből oly készségesen nyújtja felénk ; talán szükségtelen bizonyítanom. Ez nem volna egyéb könnyelmű pazarlásnál. Továbbá megjegyzem, hogy mint a miniszter fentartott magának bizonyos jogokat a nyújtott segély fejében, ügy tehetné az egyetemes egyház is, s kiköthetné, hogy a mely gyülekezetet 100 frttal segélyez, oda papot a püspök utján rendel. Jó volna ez oly egyénekre, kik a szabad választás, illetve a nepotizmus koldusai. Végül megjegyzem, hogy az 1848: 20 t.-cz. alapján kívánhatjuk, miszerint úgy az iskolai 5°/

0-os, mint a papi 10° 0-os adónak beszedése és elszámolása a polgári község kötelességévé tétessék. Mert fizetés nélkül, melyik egyházi gondnok fog vesződni, ezen tetemes összegek beszedésével, midőn ez sokszoros házról-házra való-járkálásból áll ? Holott pedig egyéb községi terhei mellett az egyháztag ezen tartozását is leróhatja, s talán nagyobb biztosítékkal a fizetőre nézve, és kevesebb ódiummal a lelkészre és tanítóra nézve. Jól esett legközelebb hallanom, hogy Pozsonyban probatum est, és pedig sikerrel. Gaál Mihály. Mit tartok én az „egyházvéd" elnevezésről ? Teljesen kárba veszett fáradságnak tartom, midőn Gaál Mihály tiszttársam alig hogy megszüli, megalkotja az egyházvédeket, már is mint egészen újonczokra azt a nagy munkát bízza, hogy vessék rá magukat az ellenségre, de a melyről még maga sem tudja, ha mint olyan, van-e? létezik-e? Engem cseppet sem nyugtalanít az ellenség maga, hanem inkább érdekelnek presbyteri egyházi szervezetünk oltalmára kigondolt és legújabban forgalomba hozandó egyházvédek, a minőkről a múltból nem tudunk ugyan semmit, de hogy voltak, arról beszélnek magyarhoni egyháztörténetünk szomorú lapjai bőven. Lesznek-e a most forgalomba hozottak oly igazán egyházvédek, mint voltak azok a neves és névtelen halhatatlanok a múltban ? azt én egyszerűen tagadom. Honvéd, egyházvéd dicső elnevezések, van is értelmök a múltból, de ez utóbbiak szóba se jöhetnek addig, míg azt fényes és bámulatra ragadó tettekkel is be nem bizonyítják. Mire valók is volnának azok az egy ház védek, mikké óhajtaná tenni előkelő tagjait egyházunknak Gaál Mihály úr, zsinati egyházi képviselő, nemes Nógrád vármegyébe kebelezett, Cserhátról? Bizonyára csak Agárd község vadregényes vidéke s az azt körítő sűrű erdőknek az emberben balsejtelmeket keltő és ébresztő suhogása, a hegymosásoknak és szakadékoknak óvatos körültekintést parancsoló éktelen alakzatai, vihették őt arra a gondolatra, hogy egyházunk szinte végzetes helyzetbe is juthat, hacsak ad normám : erdővéd, honvéd, mi is mig nem késő egyházvédekről nem gondoskodunk. Meg kell jegyeznem azonban, hogy ez elnevezés e g y li á z v é d, ha azt előkelő híveinknek előlegeznok is, nézetem szerint nekik egyelőre s o k és sehogy meg nem érdemlett név. Még amúgy csak megjárná valahogy, ha a szóban levő elnevezés a múltból, az evangélikus egyházat szorongató, csaknem megsemmisítéssel fenyegető időből szállott volna drága ereklyeként reájok, mint minden tekintetben méltó és hálás utódokra, azon időtől — mondom — a mikor az apák fogságot szenvedtek, elkobzott összes vagyonukkal nem törődve, készek voltak magukat alávetni a pokol minden kínszenvedéseinek, vagy a legjobb esetben önkéntes számkivetésnek, hogy kimutassák az evangélikus egyházhoz önzetlen és tiszta meggyőződésből eredő ragaszkodásukat. De most, a mikor már minket legfeljebb csipkedni, bosszúságra ingerelni merészkedik maga az ősi ellenség is, de végletekig zaklatni nem bátorkodik, és a mikor oltalmunkra siet maga az országos törvény is; csak kérkedés, lienczegésre mutatna oly harczias szónak, a minő az egyházvéd szó, közéletbeni használata, forgalomba hozatala. A mint én tudom a defensor czímet egykor csak a legvakbuzgóbb fejedelmek vették fel vagy kapták meg jutalmúl ; ennélfogva is már ingyen nem adhatjuk senkinek, még előkelő híveinknek sem, attól tartva, hogy az könnyen terhökre esnék, épen reájok nézve szégyenletessé válhatnék. Külömben is a puszta szó maga nem teremt nekünk defensorokat valóságban is, legjobb lesz e czímmel várnunk, a míg azt egyházi jeleseink, *