Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az elkeresztelési ügy tervbe vett megoldásának kérdéséhez

I 448 közel jövő titka, ezzel szemben is csak várakozó állást foglalhatunk el . . . S várjuk a lelkészi fizetések javítását, várjuk a zsinat legszebb alkotásának, a „közalapnak" életbe léptetését, mért hogy 3 évig kell a kezdetre várni. Talán akkor kedvezőbbek lesznek a viszonyok mint most a felhevülés nemes perczében. Mily nagy kára lesz ez elodázásból a közegyháznak azt könnyen eltalálhatjuk a hideglelős ember állapotjából a ki mert kissé borsódzik a háta a chinin bevételétől 3-rnad napra halasztja azt. No de ne kérdezzük, bölcs férfiak jól megfontolt okoknál fogva határozták azt igy. Mi adjuk meg magunkat szép szerével és várjunk. Várjuk be mit hoz a jövő . . . Csak egyet ne várjunk — és ez az egyetemes papi nyugdíj-intézet, a melyről a zsinaton említés sem történt. Nem jött még meg annak az ideje, hogy egyházunk belássa, a papi nyugdíj rendezésének szükségét ; hogy beLissa, hogy itt az ideje, hogy e tekintetben nagyszabású actióra van szükség : — kerületenként, vagy pláne esperességenként nem megyünk semmire. Nógrád, Pozsony megyékben körülbelül 40 esztendeje, hogy létezik és „fejlődik" az esperességi papi nyugdíj s özv. árva intézet s már Isten kegyelméből az egyik megközelíti, a másik némileg túl is haladja az évi 100, mond száz forint segélyt. De hát mondható-e az ilyen, pedig nagy erőlködés következtében nyújtott segély segélynek — mai korban bizony legfeljebb alamizsna számba mehet ez. Mit lehetett volna az időtől elérni, ha 40 év alatt az erők tömörültek volna — úgy, a hogy most sem tömörülnek ! ? Ez a lapja a muló évnek üres marad. Ide nem jegyezhet a krónikairó egy vonalat. Sokat, sokat igért a muló esztendő, de keveset adott — hát még azért — mentével sem dicsérjük a napot : dicsérjük majd ha a jövő meghozza azt a mit a mult kilátásba helyezett s a mit szívszorongva várunk. De minden körülmények között dicsérjük az Urat az elmúlt évért is, a ki alkalmatosságot adott a mult évben is, hogy evangéliomi elveink, protestáns jogaink s szeretett egyházunk a jövőben fel virágozzanak. Farkas Gejza. Az elkeresztelési így «m megoldásának kérdés A katholikus türelmetlenség régibb keletű. Következetesen haladt előre minden időben; szentesített mindenkor mindenféle eszközt, melyet érdekeinek szolgálatában használhatónak itélt. Ha útjában legkisebb akadályra bukkant is, rögtön feljajdult, látszólagos sérelmekről panaszkodott, lelkiismereti kényszerre hivatkozott s a hol s a mikor erősnek bizonyult, elérte, a mit akart, mert igen ügyes volt mindenkor az alkalom, eszköz, idő megválasztásában. A történet tanúsága szerint már sok veszélyt hozott „non possumus" elve, ha nyugszik is bizonyos ideig, mert a viszonyok nem elég kedvezők annak gyakorlati érvényt szerezni, de nem mond le a reményről, hogy jön idő, midőn hallgatnak reá azok is, kik máskülönben nem sokat szoktak reá adni ! 1868-ban úgy látszott, mintha Róma a körülmények kényszeritő hatása alatt belenyugodott volna az 1868. évi 53. t. cz. 12. §-ának rendelkezésébe. Egyes fanatikus plébánosok akadtak ugyan, kik nem akarták elismerni a törvény kötelező erejét, de oly „egyesült erővel" nem léptek fel s nem követelték módosítását, mint a Csáky-féle rendelet kiadatása után, noha az 1884. július 11-iki Tréfortféle rendelet sokkal szigorúbban birálta el s nem minősíté egyszerűen kihágásnak az elkeresztelést, mint a februáriusi rendelet. Hogy ez utóbbi szelidebb természetű rendelet kiadatásának idejét választották aktiójuk megkezdésére, részemről ennek okát ama körülményben keresem, miszerint a politikai viszonyokat kedvezőbbeknek Ítélték most az ultramontán törekvések érvényesítésére mint előbb. A szabadelvűség korát éljük ! Ok is „haladni" akarnak a korral ! S noha a szabadelvűség egyenes megtagadása Rómának, de — mert a czél szentesíti az eszközt, — ők is „szabadelvűek" akarnak ez egyszer lenni. Csakhogy gyanús lett szabadelvűségük mindjárt kezdetben, ma meg már világos, hogy a szabadelvűség álarcza alatt szabadosságot követelnek. Mert mi a kívánságuk? A szülői szabad elhatározást követelvén a vegyes házasságból származó gyermekeknek, melyik vallásban leendő nevelését illetőleg, ha valaki eddig kétségben lett volna, most már, — mert kihirdetve lett — tudhatja, hogy Róma a vegyes házasságokat csak úgy türi, ha a belőle származó gyermekek, nemre való tekintet nélkül, az egyedül üdvözítő egyházéi lesznek s kétséget se szenved, hogy gondjuk ne lenne reá, miszerint a szülői „szabad" elhatározás Róma akarata szerint érvényesüljön. — Ki ne látná be, hogy a „coge intrare"féle elvnek ily merev, már az öntudatlan csecsemőkön való erőszakos alkalmazása mellett, lehetetlen volna oly törvényt hozni, mely őket teljesen kielégítené. Ha ily törvény codificáltatnék, feldúlná az a vegyes házasságú családok békéjét, mélyen belenyúlna a protestáns egyházak jogkörébe ; másrészt az is világos, hogy minden törvény, akár létezik, akár csak kilátásba helyeztetik, ha túlkapásaikat korlátozza, mert „lelkiismereti kényszerhelyzetet" teremt, szerintük meg nem állhat! Ezért agitálnak az 1868. évi 53. t. cz. ellen, mely hogy, eddig jónak bizonyult, ama körülmény igazolja, miszerint nem a protestánsok, kik mások jogait tisztelik, hanem a katholikusok kivánják revideálását és elég ügyesen, egyik leplezetten, a szabadelvűség nagyon is tetszetős mezébe öltözve, másik nyilt sisakkal lép a küzdtérre s már előre látva ügyük leendő győzelmét, hangosan követeli a 68-iki törvény megváltoztatását,