Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Irodalom - Magyar gályarabok éneke (Ifj. Jeszenszky Károly)

r I 441 A „Nádor codex"-ben előforduló s 1450 körül irt „Szíz sz. Eu fr os ina életi" czímű töredékben ez is előfordul: „Atyám, imággy énértem." És imádkozva megáldá őtet és leiile. Monda kedeg neki Eufrosina : „Uram éntieköm keresztyén atyám vagyon és Isten szolgája és igön kazdag" stb. Az 1527 körül irt „Érdi codex"-ben található „Sz. István király legendájának" a végtöredékében ezt olvasom: „És lén nagy eremek rajta az mennyei szentöknek, sz. angyaloknak. De viszon ellen lén nagy sirás, óhajtás ez szegény országbeli lij keresztyéneknek, hogy olyan sz. és kegyes atyjoktól megváltanak vala." stb. A „Zrinyiász" hősköltemény XV. énekének 41 versében ezt olvasom : „Oh seregek urának kedves szolgája, Egész keresztyénségnek vitéz virágja." stb. (Mint tudjuk „Zrinyi a költő" 1618-tól' 1664-ig élt.) A hazánkban csakis 5 példányban található ritka, s az én könyvtáramban is meglevő veresegyházi Szentjel János „Lelki Patikájában," melyet 1648-ban adott ki s ajánlott „idősb Tökölyi István uramnak O nagyságának, Késmárknak és Savniknak szabados és örökös urának" az „Ajánló levél" után azt olvasom: „Intések a ke reszt vén olvasókhoz." „Édes romlott hazámban, utolsó pusztulásához elközelített, siralmas gyászban öltözésbez készült, szerelmes nemzetembéli, gyakran kereszteket viselő keresztyén Olvasók:" stb. A Zólyomi Boldizsártól megmagyarázott s Aachs Mihály b á r t f a i rector által Bártfán 1710-ben kiadott „Gerhardus János Szentséges elmélkedéseinek" a „kegyes olvasókhoz" czímű versben azt olvabtam Alsó-Rasztokay Motuz Mátyás eperjesi magyar lelkipásztortól: „Minden nyelv dicsérte Zólyomi munkáját; Hogy renováltassék, arra polturáját Senki nem akará szánni, mert táskáját Kiki igyekezik tölteni s ládáját. Czéktts Miklós Uram nem gondolt ezekkel, Tallérral s aranynyal veszendő pénzekkel, Jó akarattyából a keresztyénekkel Akarván jól tenni a magyar népekkel ; Költségét nem szánván prés alá bocsátá, E szép könyvet; semmi jutalmát nem várta." stb. A maros vásárhel y i Baba Ferencz által 1722-ben lefordított s kiadott Campegius Vitringa „Lelki Életének" az „előljáró beszédében" ezt olvasom : „Ma sokan azok közül, kik keresztyéneknek neveztetnek, a keresztyéuségből semmi egyebet a csupa névnél nem birnak ; a kiknél pedig a keresztyénségnek valósága vagyon, azoknak száma felette igen kevés." stb. Diószegi Jánosnak is a Marburgban 1733ban kiadott llugo Grotziusnak „A keresztyén Vallás Igasságárul irott könyvei" tele vannak keresztyén szavakkal. De azt hiszem, ennyi is úntig elég annak a bebizonyítására, hogy a „keresztyén" szót igenis használták régebbi iróink. Ezt használja a magyar protestáns nép ma is. Ezt használják a magyar ref. egyházi irók, s a magyarajká evang. egyházi irók, is kivétel nélkül. Tehát korántsem a „keresztény" szó az egyedül helyes. Csakis ezt akartam bebizonyítani Gaál úrnak. Különben béke velünk! Censor. lliiHill, Magyar gályarabok éneke. — Válaszul Payr Sándor úrnak. — (Folyt, és vége.) Hát hol mondom én azt: hogy ezen éneket egyenesen valamely gályarab írta volna? vagy hogy az a hasontárgyú tót éneknek fordítása volna? és legfőképpen — a mire Payr Sándor úr oly nagy súlyt látszik fektetni, — mintha ezen éneket e sorok írója fordította volna le tótból magyarra ? ! Tény, hogy ezen zsoltári éneknek tót szövege mindjárt a XVIII-ik század elején létre jött, még pedig oly tökéletes alakban, hogy az — Mocko úr nyilatkozata szerint is — sok tekintetben felülmúlja a német szöveget. Tény, hogy ezen ének, a mióta megszületett, a „Cithara sanctorum" összes kiadásaiban kezdettől fogva azon énekek fejezete alatt jelent meg mindenkor, mely fejezet alatt az egyház legszomorúbb üldöztetése korában szerzett, a gályarabok szenvedéseit ecsetelő, egykorú énekek mai napig foglaltatnak. Tény, hogy tót népünk ezen éneket kezdettől fogva azon „számos, kiváló énekek"-kel együtt, melyek Mocko úr szerint is „valósággal a mi számüzöttjeinktől és vértanúinktól származnak" — ugyanazon történelmi visszaemlékezések, érzelmek, vallásos hangulatok ésíelbuzdulások hatása alatt énekelte és énekli a mai napig a nélkül, hogy ezen ének másodlagos szerzőjének neve — a fent idézett t. énekbúvár szerint — biztosan megállapítható volna. Ha már most mind ehhez hozzávesszük azt, a mit maga Payr Sándor úr ír czikkében, hogy t. i. „ez ének hangulata, egyes képei és gondolatai oly találók és oly jól illenek a vértanuk helyzetéhez, hogy mondva se lehetett volna jobb éneket csinálni számukra," hát akkor mind ebben már kezünkbe van adva a hagyománynak azon „fonálszála", melyet a t. biráló úr kiván oly czélból,hogy az illető ének „elkeresztelésébe" jó lelkiismerettel belenyugodhassék. Azonban a mi a kérdéses magyar szö v egű éneket illeti, — erre nézve a fentebbieknél még „nyomósabb" bizonyítékaink is vannak, — melyek arra engednek következtetni, hogy ez éneket a magyar gályarabok nemcsak ismerték, hanem azt énekelték, hazájukba magából Nápolyból, mint egyik legkedvesebb éneküket hozták, azt itthon meghonosították, s azt azon egyházi hagyomány körnek átszolgáltatták, mely azt a gályarabok szellemének és a „pretiosa mors martyris hungarici" eszméjének