Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyetemes papi nyugdíjintézet (_s.)

homlokára sütni a törvényszegés bélyegét ? Azonban bíróságaink bölcsessége ugy találta, hogy a keresztség által az ember nem egy bizonyos keresztény liitfelekezet tagjai közé, hanem általában a keresztény egyházba vétetik fel; tehát ugy nevezett elkeresztelés tulajdonkép nincs, vagy legalább nem sérti a törvényt és nem képez büntetendő cselekményt. És a kih. büntető törvény 53 §-a az 1868. LUI. t. czikkel egyetemben „szép szónak" maradt! De mivel minden érdekelt fél nem volt a bírósággal egy véleményen, megsokasodtak a panaszok. És megjelent az ismeretes tartalmú rendelet az elkeresztelési ügyben. Czélja nyilvánvaló s az volt, az 1868. LIIÍ. törvénynek érvényt szerezni, azt végrehajtani. És keletkezének 5—10 forintos mártírok ! — Úgyde ilyen mártírokat támasztani egyik egyháznak sem áll érdekében, az államnak sem. A főérdek, az állami érdek, melynek az elkeresztelési rendelet keletkezését köszöni, az volt, érvényt szerezni az 1868. LUI. törvénynek és megakadályozni azt, hogy az állam érdekében vezetendő közhitelű anyakönyvek, melyeknek vezetői, mint ilyenek köztisztviselők, az igazságnak megfeleljenek, a törvénynek megfelelő viszonyokat constatáljanak és mindenki azon egyház anyakönyveiben tartassák nyilván, melynek a törvény szerint tagja. Azonban a ministertanács megállapodása alapján kibocsátott elkeresztelési rendeletet a kultusminister kollegája a belügyminister, ha jól emlékszem, egy megfelebbezett esetben nem hajtotta végre teljesen, a mennyiben alsóbbfoku hatóságaink azon rendelkezését, hogy az elkeresztelt gyermek születési bizonylata anyakönyvezés végett az illetékes lelkészi hivatalhoz elküldendő (tehát az elkeresztelési rendeletnek szerintem leglényegesebb részét) feloldotta, és csak a bírságolást hagyta jóvá. Sőt a lapokban azt is olvastam, hogy egy bátor szolgabiró ur a minister körrendeletét éles bírálat alá vetette s végrehajtását megtagadta. Nem tudom az a hír nem-e volt hirlapi kacsa. És ha nem kacsa, megint nem tudom a felsőbb regiókban észre vették-e a dolgot? avagy azt tartják-e, hogy ily kicsiségekkel nem bíbelődnek ? Elég az hozzá, hogy lényegében az elkeresztelési rendelet is, szintúgy mint a büntető törvény idevágó szakasza, s az 1868. LUI. t.-cz. „szép szónak" maradt ! Oly szép szónak maradt, hogy a főtisztelendő méltóságok a főrendiházban bársonykeztyfís kézzel nyúltak a rendelethez; de annál egyenesebben támadták meg a törvényt! Es reánk borult a kinos kormányválság sűrű köde ! — A korona tanácsosainak beható s hosszan tartott tanácskozásaiból elvégre kiszivárgott a hire, hogy sikerült oly megoldási módozatot megállapítani, mely a protestánsokat is kielégítheti, a katholikusoknak is megnyugvására számíthat, e mellett az állam tekintélyét sem csorbítja. Melyik hü fia a hazának nem mondotta volna erre teljes szivéből, teljes lelkéből, minden erejéből, hogy ügy légyen !" ? Es miben állott ez a megoldási módozat ? Az uj ministerium programmjába felvétetett, a teljes vallásszabadság, a kötelező polgári házasság, a polgári anyakönyvezés elve. Mindenesetre nagyon, de nagyon „szép szavak" ; mindegyik zengő érez és pengő czimbalom ! a jövő század zenéje ! A jelenben élő nemzedék azonban alig érti meg azt, és nem gyönyörködik abban — osztatlan örömmel. A főrendi házban például e szép szavak nem találtak nyájas hallgatókra. A kik a Méltóságok közül felszólaltak, azon liberális eszmék és elvek ellen foglaltak állást; a többiek hallgattak, és consentire videntur; de hogy mivel értenek egyet a kormány program mjával-e, vagy az ezt bizalmatlansággal fogadó főrendekkel, azt még a „kinevezett pairek" sem mondották meg. A róm. kath. érdekek szolgálatában álló sajtó pedig hevesen megtámadta, élesen megbirálta a liberális elveket. Belefútt a riadóba s mozgalomról írt, mely a kormányprogramul ellen szerveztetik és nagyon hatalmas helyről támogatásban részesül — messze távolból! A róm. kath. egyház hitelvi álláspontjából kifolyólag ellenzi a polgári házasságot, a polgári anyakönyveket, a teljes vallási szabadságot ! (Folyt, köv.) Kund Samu. Egyetemes papi nyugdíjintézet. Szerény javaslat czímen Binder Jenő testvér a hazai négy egyházkerület papi nyugdíjintézetéről szól, czikkében felhívja a hivatottabbakat, hogy ahhoz hozzá szólanának s a felvetett nem lij, sőt elég régi eszmét karolják fel s megvalósításán közreműködni igyekezzenek. Nem tartom ugyan magamat nála hivatottabbnak, de miután ezen kérdés édes mindnyájunk égető ügye s így ahhoz hozzászólani minden ev. lelkész hivatott, hozzá szólok én is azon óhajjal, hogy ezen kérdés a napirendről, ezen egyházi lap hasábjáról le ne tűnjék addig, mig az a lelkészi kar közmegnyugvására meg nem oldatott. Qui tacet — consentire (contentus esse) videtur — a lelkészi karra alkalmazva úgy hangzanék : a lelkészek köréből nem hallatszik sóhaj és panasz, tehát közöttük nincs semmi baj ; megvannak, meglehetnek elégedve életsorsukkal ; ha volna panaszuk, óhajtani, kérni, sürgetni valójuk, előadnák azt. Ha megfigyeljük a napi eseményeket, a közélet nyilvánulásait, úgy tapasztaljuk, hogy az országban a legtöbb állású tisztviselő mindennapi imájában van a fizetés emelés kényszerű vagy kedvencz themája ; az egy állásúak szervezkednek, mozognak, zörgetnek, kopogtatnak s nem nyugszanak, mig kérésük meghallgatásra, méltánylásra nem talál. A nyugdíjról ne is beszéljünk, mert a mily mértékben teljesül utánjárásuk a fizetésemelésnél, oly mérvben biztosítva van nyugdíjuk is. A lelkészi kar azonban hallgat. Egész kivétel számba megy azon mozgalom, melyet református testvéreink a közpapok lapja czimű egyházi lapjokban megindítottak ; ezen mozgalomnak csendes végelgyengülése