Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Nekrolog - Horváth Lajos (Payr Sándor)

I 92 miért nem hajtatják be az erre a czélra szolgáló közegek által? Fizetni ugyan nem valami kedves dolog seholsem; de más adókkal kapcsolatban megfizetné még a legszegényebb ember is, mert 15 krral több vagy kevesebb, ott nem igen változtatna az összegen. Igy azonban, mikor az iskolaszékeknek kell beszedetniük, csak nekünk, papoknak okoznak vele bajt, haragot, gyűlölséget. Mert valójában mik is azok az iskolaszékek? A falusi gyülekezetek legtöbbjében mondhatjuk valamennyijében, a papok — no meg a tanítók, kik közül igen sokan saját fizetéseiket sem tudják behajtatni s ime, mostan maguknak kell végrehajtóknak lenniök az állam javára! Azt már eddig is megszoktuk ugyan, hogy szabadon rendelkezett velünk mindenki, a magas minisztériumtól kezdve egészen a kisbiróig ; de haragot, gyűlöletet még nem zúdítottak a nyakunkba, mert ha ingyenes munkát kivántak is tőlünk, azt elvégeztük, megtettük magunk ; haragoskodnunk, veszekednünk azonban nem kellett másokkal ! Ezentúl, ha másban nem is, ebben legalább lészen bőséges osztályrészünk ! Igazán, szép állapot ! Ha gyülekezeteink gondoskodása folytán eddig csak harangozók voltak közülünk egyesek, immár nincsen más hátra, minthogy az állam, illetve annak élén állók mindenható intézkedéséből éjjeli őrök legyünk valamennyien! No hanem a törvényes intézkedés immár megtörtént s a mi kedvünkért, legalább egyelőre, aligha változtatnak rajta! Most csak az a kérdés, hogy egyházaink, illetve azoknak felsőbbségei mit szólanak ez intézkedéshez? Eddig még nem hallottunk semmit! Pedig azoknak utasítása nélkül nem teszünk, nem tehetünk semmit.*) Mi tehát várunk! Te pedig nagy király, bölcs prédikátor, nyugodjál békén abban a tudatban, hogy: „semmi nincsen uj dolog a nap alatt!" Bárcsak mi is hihetnők azt! Minket azonban ebből a hitből kizavart törvényhozásunk bölcsesége, mert ime uj, egészen uj dolog, hogy az iskolaszékek végrehajtók legyenek ! Egyet azonban elmondhatunk mi is! Ha törvényhozásunk még egy ideig így folytatja felfedező munkájátt mint egy idő óta teszi, már semmi uj nem lészen : mert minden lehetőt kitalált ! Tolnai József. Igazi Jób postájaként sújtott le bennünket azon gyászkeretű fehér lap, mely e hó 1-én kedves barátunknak, *) Országos törvénynyel szemben sem helye sem szüksége az egyházi hatóságok külön intézkedésének, azt mindenkinek, meg kell tartani akár tetszik, akár nem. — Csak tessék végrehajtani. Szerk. Horváth Lajos vanyolai lelkésznek, nem épen váratlan, de mégis megdöbbentő kimultát tudatá velünk. A halálhír későn, már csak a temetés napján ért közénk. Azért ha akkor nem tehettem is, de legalább most ezen szivemből fakadó megemlékezéssel hadd álljak oda a jó barátnak sirja mellé és hadd vezessem oda lélekben mind azokat, a kik egy gazdag tehetségű és hosszabb életre érdemes ifjú papnak korai elhunyta felett őszinte fájdalmat tudnak érezni. Mint már öt év óta rendes lelkész és még csak harmincz éves férfiú hagyta itt váratlan a pályát, a melyre készült fogékony lelkének minden tehetségével és iíjú szivének egész lelkesedésével. Igazán szomorú a halál ilyen korban és így a pálya kezdetén, a midőn még nem jelölik életünknek nyomát messzebbre kiható alkotások, hanem csak porba hullott szép reményekkel van összekötve emlékezetünk. Úgy látszik, Horváth Lajost már az élet is korai érettségre nevelte. Rövid pályája is elég hosszú volt arra, hogy mélyebben gondolkodó és szélesebben körültekintő lelke annyi tapasztalatot gyűjtsön, a mennyi másoknak sokkal hosszabb életidő alatt sem jut ki. E szemlélődés míg Őt egyfelől bölcseségre tanitá, másfelől meg bizonyos keserűséggel párosult komolyságra is nevelte midőn úgy közlékenyebb óráiban jobban kitárta előttem lelkét, úgy látszott, sokszor bántá őt amaz, a Prédikátor könyvében is felhányt visszásság; „hogy e világon nem az erőseké a viadal, nem a bölcseké a kenyér, nem az okosaké a gazdagság stb." E felett ő, kiben a jeles tehetségek megfelelő önérzettel is párosultak, már tanuló korában is többször hallatá kifakadásait és erős szavakkal, maró gúnynyal ítélt el minden fenhéjázó, üres fejű léhaságot. Horváth Lajos Takácsin, Veszprémmegyében 1862. született jó módú köznemesi családból. Az elemi iskolákat helyben, a gymnáziumot és tbeologiát Sopronban végezte s egy évet a hallei egyetemen töltött. Rövid ideig tartott nevelősködés után Pápán és Ibaros-Berényben káplánkodott, majd csakhamar Yanyolára hivatott meg lelkészül. A megválasztása alkalmával az anyaegyház és a filia között támadt torzsalkodás nem kevéssé hangolhatta le a bizonyára más fogadtatásra érdemes, jeles készültségű fiatal papot. Már mint tanulót bizonyos önállóság jellemezte mind tanulmányaiban, mind ítéletében és egész munkálkodásában. A kiszabott iskolai pensumokhoz kevésbé ragaszkodott, de a szabad önképzés útján annál szélesebb és alaposabb ismereteket szerzett. Sokat és figyelemmel olvasott. Jól ismerte egyházi Íróinkat és ő maga is különösen egyházi beszédeinek előkelő, választékos irálya és emelkedett, biblikus tartalmával olyannyira kitűnt, hogy vele e tekintetben pályatársai közül senki sem vetélkedhetett. Azóta is több pályázaton vett részt. Panaszolkodva említé, hogy valamennyi beküldött beszédét kinyomatták (gondolom Czelder), de pályadíjat nem adtak érte, sőt még becsületes nevét sem tették ki a beszédei alá. Megjelenésével is nem tartozott azok közé, a kik első találkozásra behízelgik magokat. Komoly, hallgatag, sőt mondhatni, szófukar volt. De a kik közelebbről ismerték, azok előtt annál becsesebb volt barátsága. Sok tekintetben pesszimisztikus világnézete mellett is bizalmas körben könnyen felvidult s meg volt az ő sajátszerű humora, a