Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az iskolaszékek mint végrehajtók (Tolnai József)

Mit példázgassak többet! A csendes muzeum falai közt, de azokon kivül is nagy hullámokat felvert egyik tanácskozás alkalmával a legközelebbi múltban a róm. kath. egyház egyik méltósága elég határozottan, világosan és érthetően kijelentette, hogy ezen egyház elveivel ellenkezik a vegyes házasság és ily házasságot legfelebb csak azon feltétel alatt tűrheti azon egyház, ha az abból származott gyermekeknek a római katholikus vallásban való neveltetése iránt biztosítékai vannak. Ezen elv szerint a róm. kath. egyház a szülőknek csak azon egy irányban nyilatkozó természetes joga és szabadsága által lehet kielégítve, mely szerint minden gyermeküket a róm. kath. egyház aklába terelik. Azon elvvel a szülőknek feltétlen szabad rendelkezése s korlátlan természeti joga, mely szerint esetleg megegyeznének egymással, hogy gyermeiket nem róm. kath. vallásban neveltetik, össze nem fér. A ki tehát igazán vallja azon hitelvet, annál amaz áhitozás a szülők természeti joga után legalább is egy kissé hamiskás. Egyben, azt meg kell hagyni a róm. kath. sereg vezéreinek, következetesek ők abban t. i. hogy ezutánra is biztosítani törekesznek a róm. kath. egyház számára a vegyes házasságokból származó gyermekek tiílnyomó többségét, a mit az 1868. évi LIII. t.-cz., mely minden bevett vallásfelekezetnek egyformán mér a gyermekek vallásos neveltetése kérdésében jogot, igazságot, mindaddig lehetetlenné tesz, míg nem módosittatik vagy oly magyarázatot nem nyer a törvényhozás által, hogy az a szülők szabad akaratának, egyezkedésének elébe nem akar vágni. A régi törvénybe a „possint" alapján belemagyarázták a törvénytelen térítvények szabad használatát s vigan éltek is ezen szabadossággal, az uj törvénybe bele akarják tétetni vagy legalább beleértetni a szülők természetes joga alapján ezek szabad egyezkedését gyermekeik neveltetése iránt, más szóval az átkos reversalisok virágkorának törvényesítésével akarják boldogtalanítani a szegény hazát s felkavarni a hitfelekezetek közötti békét! Mi is az a re ver salis? Míg az 1868. LIII. t.-cz. mostani szerkezetében és értelmezésében érvényben van, a reversalis egy becstelen iratka, értéke, érvénye nincs (legfelebb azoknál van, kik a törvényt nem tisztelik). De ha az idézett törvény a róm. kath. érdek kívánalma értelmében megváltoztatnék, akkor areversalis kötelező okirattá, szövegezése szerint meglehet, kétoldalú törvényes szerződéssé válnék, melynek értelmében a szülők gyermekeiket visszavonhatlanul elzálogosítanák, lekötnék a róm. kath. egyház javára, és a melynek értelmében a hatóság a végrehajtást irgalmatlanul foganatosítani kénytelen volna, habár az, a ki a kötelezőt „önkényt" kiállította, keserűen megbánná s visszavonni akarná igéretét. (Folyt, köv.) Kund Samu. Ai iskolaszékek wmí végr-ihajték, „Semmi nincsen uj dolog a nap alatt", mert „a mi volt, most is vagyon, és a mi következik, immár megvolt", mondja bölcs Salamon a Prédikátor könyvében. Ha a bölcs király a mi időnkben élne, midőn törvényhozásunk garmadaszámra gyártja a honboldogító törvényeket, bizonynyal nem szólna így ; mert eléggé tapasztalhatná, hogy nagyon is sok uj dolog vagyon a nap alatt, hogy a mi volt, most is van ugyan; de a mi következik, arról a régi jó öregek talán még csak nem is álmodtak. S hogy csakugyan sok uj dolog van a nap alatt, bizonyság rá az 1891. évi 43. t.-cz., mely az országos tanítói nyugdíjalap gyarapításáról intézkedik. Mikoriban a törvényhozás az említettem t.-czikket tárgyalta, egyes képviselők kimutatták, hogy az iskolaföntartók és tanítók évi járulékait, mivel ez alaphoz járulni tartoznak, fölemelés helyett inkább leszállítani kellene, mert az évenkint kifizetett nyugdíj a már meglevő tőke kamataiból is bőven kitelnék. E kimutatások azonban eredménytelenek maradtak, mert a többség a javaslatot elfogadta, a király szentesítette s így mindenkire kötelezővé tette. E törvény, a mint tudjuk, nemcsak az eddigi fizetők évi járulékait emelte föl, hanem kimondja azt is, hogy minden iskolaköteles, illetőleg iskolába járó gyermek tartozik az illető alaphoz évenként 15 krnyi összeggel járulni. Hogy a törvényhozás a tanítók nyugdíjazásáról gondoskodik, annak csak örülhetünk; sőt még azt sem vehetjük tőle zokon, hogy a jobb állásban levőket az eddiginél nagyobb mértékben megadóztatja, azon intézkedését azonban, hogy az iskolaköteles gyermekek szülőinek is kötelességükké teszi, hogy évenkint bizonyos összeggel járuljanak a mondottuk alaphoz, semmikép sem helyeselhetjük. Én legalább nem tudom összeegyeztetni a törvénynek emez intézkedését azzal a manapság már érvényesülni kezdő követelménynyel, hogy az iskolaköteles gyermekek tanításdíjt ne fizessenek, hanem ingyenes oktatásban részesüljenek. Hát ahhoz az intézkedéshez mit szóljunk, hogy a gyermekek részéről fizetendő járulékot az iskolaszékeknek kell beszedniök? Pedig a törvény értelmében ezt ők tartoznak teljesíteni! Már mi meg is kaptuk a tanfelügyelőségnek ide vonatkozó körlevelét, melynek egyik pontja azt mondja: „Különösen figyelmeztetem a t. iskolaszékeket, hogy az 1891. évi 43. t.-cz. 15. §-a értelmében fizetendő 15 krnyi járulékot már az 1892/93. tanév kezdetével az iskolákba beiratkozott tankötelesektől mulhatlanu 1 beszedjék és az . . . . adóhivatalnak beszolgáltassák." Ha már törvényhozásunk bökisesége folytán ezen a czimen is adóznunk kell : miért nem Íratják az intéző körök ez összeget is a többi adóhoz és