Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Énekügyi miseriák (Payr Sándor)

35 ségeinkbe. Ha u. i. a nyáj nem akarja a pásztort felkeresni, keresse fel ez a nyájat. Előre is megjegyzem, hogy itt nem a pastoralis látogatásokra gondolok, melyeknek erkölcsi hatását alig vonhatja valaki kétségbe. Azon barátságos összejövetelek lebegnek szemeim előtt, melyeket a budapesti reform, egyházközség nem régiben megvalósított a maga kebelében. Itt nyílik a legnagyobb tér a lelkész előtt a cura és prudentia pastoralis érvényesítésére. Kétféle haszna van az ily barátságos összejöveteleknek. Az egyik az, hogy ezek erősítik legjobban a lelkész és a gyülekezet közt a szeretetnek és ragaszkodásnak kapcsát, — a másik az, hogy ezek legalkalmasabbak a felvilágosodás terjesztésére, az erkölcsnemesítésre, a hitbuzgóság megszilárditására. Mindkettőre nagy szükségünk van, különösen az utóbbira. Ha u. i. általános elvül megtartandó az, hogy az egyházi beszédnek a mindennapiság korlátain szükségképen felül kell állnia, a lelkész gyakran zavarba jöhet az egyházi beszéd készítésénél. Mert a nép sokszor még a legelemibb dolgokkal sincsen tisztában, nem ismeri a történetet, nincs fogalma a világot uraló lelki törvényekről. Pedig épen ezek a legalkalmasabbak arra, hogy a hirdetett igazságokat megérthetővé, mintegy kézzelfoghatóvá tegyük. Ha már most az a lelkész nem akarja, hogy a nép, templomból kijövet azt mondja, hogy bizony szép egy prédikáció volt, de bizony mi nem értettük, úgy vagy szükséges, hogy a lelkész az egész történeti eseményre vagy általában a bizönyitékúl felhozott tárgyra, körülményre részletesen kiterjeszkedjék, vagy pedig meg sem szabad azt említenie. Ezen bajokon segíteni volna hivatva a reform, így tesz a kath. egyház már régóta s megkedvelteti a néppel a templomot a templomon kivül, megóvja az ifjúságot az eltévedéstől a szellemi élvezet nyújtása által. Miért ne tennők meg mi is azt, a mit más egyházak áldásosnak találnak? A pásztorok hivatottak jó példával elől járni. Ha a prédikálás nem tudja a nép keblében az evangeliumi hitbuzgóságot felébreszteni, ám szálljon le a lelkész a szószékről s menjen el híveinek körébe. Rendezzünk barátságos esteli összejöveteleket, melyeknek tárgya legyen a történetből, általános és hazai egyháztörténetből merített vallásos irányú elbeszélések felolvasása, egyes kor-, jellem — és életrajzok szemléltetése, a biblia egyes érdekesebb vagy nehezebb helyeinek magyarázása, s egyes bibliai — vagy hitigazságok megértetésére célzó elbeszélések, rajzok felolvasása. Ezzel karöltve járhat a szavalás, éneklés, az egyházi élet megismertetése, nevezetes mozzanatok magyarázása, a mi felette alkalmas az egyházi ügyek iránt való érdeklődés felébresztésére és fokozására. Volna ezenkivűl még egy óhajtásom, t. i. egv speciálisán evang. népújság alapítása. \ ágyaim nagyon szerények e tekintetben; — nem gondolok egyébre, miut egy, a „Téli Újsághoz" hasonló kis lapra. Igaz, hogy a „Téli Újság" is rendelkezésünkre áll, mégis nem lehet tagadni, hogy az kiválóan csak a református egyház érdekeit szolgálja s oly közleményeket, melyek a mi egyházunkra vonatkoznak, csak helylyel-közzel találunk benne. A mit egyébként rosz néven venni nem is lehet. Pedig bizony, égető szükség, hogy népünk a mi egyházunk intézményeivel s vezérférfiaival s általában egyházi életünkkel is megismerkedjék. Egy ily lapocska alapítása járna a legkisebb nehézségekkel. Csak az kellene, hogy a hivatottak közül valaki pártját fogja az ügynek. Munkatársak s előfizetők bizonyára akadnának elegen. Vagy talán a Luther-társaságtól várjuk a kezdeményezést ? Hát iszen már régen várjuk ! Várjunk tehát még tovább is, abban a reményben, hogy meg nem csalatkozunk. Adorján Ferencz. Énekügyi mizériák, in. Munkaterv.*) Még a mult évben megkezdett czikkeimnek ezen befejező részét talán el is hagytam volna már, ha legközelebb a sióvidéki tanítói kör kérvénye kapcsán az énekügy ismét felszínre nem kerül. Hiszen oly kisszerűnek tűnik ez fel a mostani zsinati időszakban egyházunk egyéb fontos, * különösen anyagi dolgai mellett ! Szánakozó mosolygásnál egyebet minden beszédünkkel is alig kelthetünk. Ha valaki varázsvesszővel teremtene is egy minden izében sikerült uj magyar énekes könyvet, ugyan melyik gyülekezet dobná érte sutba a réginek példányait? De hát nincsenek-e nekünk magyarosodó gyülekezeteink is, a melyeknek meg épen uj énekesekre van szlikségök? És épen ezeknek adni kezébe eddigi magyar énekeseinket, midőn ezzel mintegy fel vannak híva arra, hogy összehasonlítást tegyenek a régi német vagy tót és az uj magyar énekes között, bizonv nem dicsőséges, sőt kétes sikerű vállalkozás. A nyelvünkben csak valamennyire is jártas közönség meg fog ütközni énekeinknek nehézkes, darabos nyelvezetén és üres, száraz tartalmán. Túlzás nélkül állithatjuk, hogy magyar énekeseink mai alakjukban a magyarosodásnak nem terjesztői, hanem inkább erős akadályai. Probatum est. Uj magyar énekesre tehát szükségünk van. Csakhogy ennek megteremtése nem lesz olyan nagyon könnyű. Itt elsőben is bizonyos illusiókat kell eloszlatnunk. Az énekügynek egy lelkes és hivatott harczosa, a ki az énekszerzés érdekében külön felhívást is bocsátott ki nem régiben, oly könnyű dolognak tartotta ezt, hogy az egyházi beszédeink elé irott verses fohászokból is jó anyagot remélt egy uj énekgvfijtemény számára. No már én ilyen vérmes reményeket nem tudok táplálni. Azt se higyjük, hogy egy jó uj énekes könyvet talán már egy kurta esztendő alatt is összeüthetünk. Ehhez előbb anyag, készlet kell, hogy *) Lásd e lapok mult évi 39. és 46. számait.