Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Theol. akad. tanévet megnyitó igazgatói beszéd

Tizedik évfolvam. 39. szám. Pozsony, 1892. évi Szeptember 24-én. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. Előfizetési ár: ^A EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként Egész évre 6 frt — kr . félévre . . . 3 „ — „ Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza ö sz. a. egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Felelős szerkesztő s kiadó : Bélyegdij : külön 30 kr. TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. V. negyedévre . 1 „ 50 „ Egy szán} ára: 12 kr. o. é. Tartalom: Theologiai akadémiai tanévet megnyitó igazgatói beszéd. — Belföld. — Vegyesek -- Pályázat. Theologiai akadémiai tanévet megnyitó igazgatói beszéd. Igen tisztelt kartársaim ! Kedves pályatársaim ! Akadémiánk mélyen tisztelt barátai! Isten szent szine előtt leborulva, Krisztus Urunkban uj munkára egyesülve, s bizva a szent szellemnek mi bennünk is ható erejére, kezdtük meg

1 a mai ünnepélynek napját ! S ugyanez érzelmek, a hódoló alázat, a Krisztusban való egyesülésünk felemelő tudata s a történetben s nevezetesen egyházunkban működő szent szellem erejében való bizalmunknak érzelmei hatják át most is lelkünket, midőn ez ünnepélyes órában itt megjelentünk, hogy akadémiánk alapítása első tizedének évfordulója napján egy új tanévet és ezzel akadémiánk egy uj decenniumát nyissuk meg. Századunk — tán épen azért minden alapvonása pessimisticus — ezt öntudatlanul is ellensúlyozandó — a hangos és látványos jubileumok százada. A kereszténység szelleme mozzanatként kivánja ugyan a pessimismust; de határzó alapvonása a baj és bfín fölött győzedelmeskedő kegyelem szelleme alapján a boldog felemelkedés és épen ezért Istenben jubiláló érzelem. Keresztény szellemben megült jubileum ezért is az alázat és szerénység talaján emelkedik fel menten minden látványosságtól, emberileg tüntető zajos ünnepélyességtől Isten dicsőítésére. Ily szellemű jubileumot ülünk mi is szerény körünkben, akadémiánk élete második tizede megnyitása alkalmából, ez uj tanév küszöbén. Szívélyesen üdvözlöm ez ünnepélyre egybetilt ünneplő közönséget, üdvözlöm nevezetesen Önöket kedves pályatársaim, kik hosszabb távollét után ismét felkeresték alma materüket avagy most lépnek először a theol. tudománynak és magyarhoni ág. h. ev. egyházunk lelkész képzésének szentelt csarnokába. A szokottnál emelkedettebb hangulatban üdvözlöm Önöket, mert ünnepélyünk nem csak egy uj tanév megnyitása s ezzel az első lépés egy homályba burkolt, de mindnyájunkra nézve nagy fontosságú jövőbe, hanem egyszersmind lezárása egy évtizednek, s ezzel egy visszapillantás egy immár tisztán előttünk elterülő s mindnyájunkra nézve tanulságos múltba. Igenis akadémiánk múltja s jövője bensőleg ölelkezik ez ünnepélyes perczben egymással s jubiláló szavaim nem adhatnak másnak kifejezést, mint e benső ölelkezésből származó gondolatoknak és érzelmeknek. A tisztán előttünk álló mult alapján pillantunk jövőnkbe a jelen ünnepélyes órában; figyelmünket irányítva önmagunkra, akadémiánkra s egyházunkra. I. Csak a tisztán s világosan felismert mult enged következtetni a jövőre. Multunkban már most mi lehet világosabb és tisztább, mint az, a mi személyiségünkkel összefügg, s ha ez áll : vájjon minek kell legtisztábban előttünk állani, ha nem személyiségünknek, önmagunk múltban kifejlődött lényegénes. A mily következetes e tétel a gondolkozás szempontjából : oly annyira megczáfolja azt a közönséges tapasztalat. Az ellentétet pedig megmagyarázza a lélektani vizsgálat. Ugyanis senkivel, semmiféle tapasztalati tárgygyal szemben sem vagyunk oly elfogultak, mint önönmagunkkal szemben. Általában véve nem szeretjük az önvizsgálódást, mert nem szeretjük azon meglepő tapasztalatot, hogy azon társaság, a melylyel elválhatlanul egybe vagyunk forrva — saját énünk — nem mindig a legjobb. De azon esetben, ha van bátorságunk, nem csak másokkal, hanem önmagunkkal is szembe szállani: ekkor érték képzeteink, ezen „énünkkel" legszorosabban összefüggő idolák, elhomályosítják szemeinket; a homályban nagyobbat s a homályban szabadabban ténykedő képzeletereje következtében szebbet, értékesebbet látunk, mint a mit tényleg nyújt a valóság. Igenis értékképzeteink : ezek képezik önvizsgálódásunk eredményének végső alapjait. Ezek