Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Irodalom - Bírálat a bányai kerület énekgyűjteményére

323 „Békesség nektek! En vagyok, ki siron tul emellek. Az üdvhöz képest nem nagyok, a földi szenvedelmek. A verthős kebelén Gyógyír e szent remény" stb. (54. 1.) Ások allelujától teljesen élvezhetetlen az 55. lapon olvasható 7—8. és 9-dik ének. Midőn az 58. lapon: „Itt hanyatlom testileg Ott élek szellemileg" verssort olvasám, önkénytelenül is Csokouaynak azon rigmusa jatott az eszembe : „Csak pénzében lennék vice, Megölelném historice." „Beat a simplicitast" kiáltottam, a midőn olvasám : „Nagy ünnepet ülünk most, nagy lelki vigassággal: Sugárzó nap, mely hőt oszt — Urunk az valósággal." (60.1.) „Szent lakomán éldelünk kovásztalan kenyérbe', Sókovászt nem keverünk Urunk szent beszédébe." (60. 1.) Szent é

n

eb

e

s helyett, inkább valamely holdas éjjelen mandolint pengető szerelmes troubadourt képzeltem magam elé, a midőn azt olvasám : „Nap éltető sugára Hull a réti virágra. Örömben úsz' a kebel, mert minden gyönyört lehel. A rózsás hajnalon, Édes madárdal zeneg; Kél langyos fuvalom, melytől bokor megremeg: Zsongás, erő és élet, mely rideg tél után

#lett" stb. (62.1.) De nem folytatom tovább. Azt hiszem, hogy a tiszt, olvasók e esekéiy szemelvényből is meggyőződhettek a felöl, bogy e gyűjtemény sok szép énekei mellett sok gyarló térczelményeket is tartalmaz, melyeket saját érdekünkben is nem árt egy kissé erősen megrostálnunk. Hiába ! Azt mondja a példabeszéd, hogy „a ki nem tud arabusúl, az ne beszéljen arabusul!" A közügy érdekében ennyit tartottam a nyilvánosság előtt is elmondhatónak. Censor. Könyvismertetes. Kellő világítás Kanyaró Ferencz unitárius történetéhez. Irta Balogh Ferencz hittanár a debreczeni ref. kollégiumban. Ára 20 kr. Igen megszívlelendő műve ez a jeles debreczeni ref. apologetának s historikusnak, a ki 12 pontban czáf'olja sikerrel — mély hittel és nagy tudománynyal — Kanyaró igazakul hirdetett tévedéseit. Példának okáért: K. állítja, hogy „maga Jézus ... a tiszta unitarizmust tanította." S mégis, kérdi B. „a Jézus tanításának ellenkezője jutott diadalra?" A 2. pont alatt pedig ugyancsak elevenére tapint biráló a szerzőnek, midőn azzal vádolja, hogy két termékeny századot átaludt, mert a 200 év előtt élt unitárius író Sand Kristóf művéből veszi fegyvereit. Megbotránkozik azután s méltán Balogh azon, midőn Kanyaró felmagasztalja az unitarizmust „mint az egyetlen magyar ker. vallást," mint a „minden hétszer öntetett aranynál és drága köveknél s z e b b és drágább hitet," a midőn Kálvint a legbigottabb kath. nevelésben részesítettnek mondja és ismét arianusnak iparkodik feltüntetni. A Kanyaró által vértanúság okáért jól kiaknázott Servét históriájáról pedig B. a leghelyesebben azt vallja, hogy az „bánat s nem gyűlölet tárgya szokott lenni" és hogy „nem Kálvin, hanem maga az egész XVI. század állította fel Servét Mihály máglyáját." Általában azt tartjuk — az eddigiekből s az ezutániakból folyólag — a különben szorgalmasan kutató unitárius szerző (értjük Kanyarót) eljárásának egyik főhibájául, hogy letűnt korok eseményeit a mai idők álláspontjáról nézi s itéli meg s akkor is minden tárgyilagosságtól távol, erősen markírozott unitárius szempontok szerint, vakszeretettől vezéreltetve. „Servet után következik — Kanyarónál — Dávid Ferencz apotheosisa., „az egyetlen dicső férfiú kolossalis alakja" az apostolok karával, köztük „a szeretett mester," a „csillagként feltűnő uj vallás" alapitója, a bámult „csodás égi üstökös," a „keresztyénség megújulásának szép hajnal csillaga," „az apostoli keresztyénség legapostolibb visszaállítója" . . . stb. „Szinte émelyítő és teljesen keresztyéntelen, mert maga Krisztus, apostolai s az összes keresztyén századok legnagyobb lelkei homályba látszanak borulni Dávid Ferencz mellett és miatt" — mondja e nagyszerű jelzőkre reflektálólag Balogh s nyomban reá erősen oltalmába veszi a Kanyaró által megtámadott s kisebbített Méliusz Pétert, két Révészt, Kis Áront — egy szóval Debreczent, mely „nem zárkózik el a haladás elől, s a tegnap és ma közt különbséget tud tenni az öröklő alapelv feladása nélkül." Arra vonatkozólag pedig, hogy midőn a magyar király legújabb látogatásakor az erdélyi unitárius püspök tisztelegvén, a felség ezen búcsúszavát; „kívánom, hogy haladjanak" kiváló kedvteléssel említené művében szerző, — biráló ezeket jegyzi meg: „mi is kívánhatjuk, hogy a hitben haladjanak azon világosságig, mely az Isten Fiában tündököi, s ismerjék meg őt és csakis őt, az élet fejedelmének, egyetlen megváltónak, s ne igyekezzenek „hallatlan merészségű nézeteket s puszta emberi és így változó agyszülemények bolygó fényét keresgetni." — Midőn továbbá Kanyaró az unitarizmust állami vallássá tévő János Zsigmond halálától (1571) számítja a protestantizmus hanyatlását Magyarországon, s azután „Kálvin tévelygő fiai"-t „tattyú katholicizmus"-ba esetteknek nyilvánítja, s örülni látszik, hogy „a nyílt eszű Pázmány" és a „nagy Bellarmin" támasztattak a reformáczió ellen, Balogh Kovács Alberttel egyetértve így nyilatkozik: „Az unitarizmus föllépését méltán azon körülmények közé sorozhatjuk, melyek az ellenreformáczió munkáját megkönynyítették sa protestantizmus hanyatlását Magyarországon elősegítették. Ezt be lehet bizonyítani, mig a Kanyaró úr állítását nem. S általában — folytatja Balogh — nagy önhittség és vakhitüség kívántatik ahhoz, hogy a lutheri és kálvini nagy reformácziót s annak orthodoxiáját, majdnem semminek tekintve valaki, s csak az „ökörszemnyi" unitarizmust hirdesse és tartsa igazi és valódi protestantismusnak, mint a mely „először hirdette az ember isteniességét," a „szabadelvű keresztyénséget." Hanem hát Baloghunk hasztalanul beszél a vakbuzgó unitarizmusnak, a „rajongó egységhivőnek," a ki szentül meg van arról győződve, hogy „hazánk ma már eljutott a monotheismus magaslatára és ez a kebelében támadt unitarizmusnak egyik legfőbb érdeme." „Munkácsi siet lefesteni az ember Jézust . . . Kossuth Lajos az unitárius hitvallásnak jósol tartós jövőt" . . . Mely ódaszerű lendületes szavakat természetesen dehogy is hagyja a debreczeni hittanár megjegyzés nélkül. Es szavai meglehetősen sujtók. Igy hangzanak: „A monotheismus magaslata feltűnt a sinai hegyen Mózes korában, ez nem az unitárizmus vívmánya. E monotheismus világra-