Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Belföld - A VI. szabad kir. városi esperesség közgyűlése (Homola)

294 még a más napi gyűlés napi rendjével, melyre erősítésül az esperességi felügyelő úr gyűjtött maga köré társas vacsorára a Polniczky-féle kies kerti helyiségbe. Másnap reggel 7 órakor ismét a helyi lelkész szózata hívott meg az Ur asztalához, a hol is szívből jövő s szivet megható gyönyörű beszéd után kiszolgáltatá tiszttársainak a szent­séget, maga is a főesperes kezéből fogadván azt. — Ez alatt összegyülekezett a nagyszombati egyház számos tagja s megérkezvén a még elmaradt volt gyűlési tagok, megtartatott a gyámintézeti isteni tisztelet, melynek szó­noka Strba János modor-kiráiyfai testvérünk ügyesen és buzgón ecsetelte a gyámintézet teendőit s üdvös ered­ménye kellékeit. Ez isteni tisztelet offertoriuma 25 frt 17 krt hozott a nagy szeretet adománynak. Kilencz órakor megkezdődvén az esp. gyűlés, miután ez alkalommal teendői közé tartozott első sorban az esp. tisztikar megválasztatása, mindenek előtt a szavazatlapok osztattak ki betöltés végett és egy szavazatszedő és számbavevő bizottság küldetett ki, hogy a gyűlés folyta­tása alatt végezze a reá bízottakat. Következett a főes­peres gazdag tartalmú és terjedelmes évi jelentése és utána a számvizsgáló bizottság jelentései úgy az esp. közpénztár mint a lelkész-özvegyeket és árvákat stb. segélyző intézet számadásairól ; az előbbinél 1463 frt 18 kr bevétel és 1465 frt 40 krnyi kiadásból folyólag 2 frt 22 krnyi defi­cit látott napvilágot; de ez hála Istennek csak forgalmi hiány ; a tőke, bár a zsinati költségek következtében szin­tén megapadott valamivel, mégis könnyen helyre fogja hozni a csorbát; a másodiknál 4688 frt 77 kr. bevétel és és 3013 frt 49 kr. kiadás 1675 frt 28 kr. maradványt mutatott; a tőke jelenleg 27,034 frt 01 kr., minek folytán a segélyzett özvegyek évi jutaléka 1893. évi jan. lejétől 25°/ 0-al emeltetni határoztatott. E közben a kiküldött szavazatszedő bizottság ter­jeszté be jelentését, melynek eredménye a következő: sza­vazott valamennyi képviselt egyház ; alesperesnek megvá­lasztatott újból Rásó Mihály alsószelii lelkész ; esp. másod­felügyelőnek: Beniczky Kálmán, Túróczmegye alispánja; világi jegyzőnek : Lenhárdt Károly, a modori állami tanító­képezde igazgatója ; a többi tisztség majdnem kivétel nél­kül mind régi birlalójára bízatott újból, a mint annak névsora az egyetemes névtárban olvasható, úgy, hogy csak a két előbb nevezett új tisztviselő, kiknek elseje Beniczky Kálmán másodfélügyelő egy bizottság által kére­tett fel a gyűlésen való megjelenésre, tette le a hivatalos esküt. A kerületi gyűlésre küldött követeknek azon uta­sítás adatott, hogy indítványozzák azt : miszerint a kerü­let küldjön ki egy bizottságot oly czélból, hogy a zsinati törvények szentesítése után kerületünk rendtartását azok alapján azonnal átdolgozza, munkálatát a jövő évi rendes kerületi gyűlésre terjessze be. Következett a felsőszelii egyház vádja Záboj Gyula és Mendelényí Ede tanító ellen, mely szomorú ügy nemcsak az esperességi törvényszék elébe vitetni, de bünfenyítő eljárás tárgyává is tétetni határoztatott. Az egyet, theol. akadémiai tanári fizetés emelését czélzó egyházi gyűjtésekre vonatkozó mult évi határozat fentartatott, úgy szintén a kerület évi járuléká­nak emelése a theol. akadémiára újból pártoltatott. Tö­meges tűzkárbiztositásról szóló jelentés, illetve javaslatok tárgyalása, államsegély és Baldácsyánum elosztási terveze­tek megállapítása s több apróbb ügy elintézése után a lelkész tanítói állomásokra szükséges tanképe9Ítési oklevél megszerzése tárgyában kimondatott, hogy legczélszerűbb volna az, ha sikerülne kieszközölni, hogy azon hitjelölt­jeink, a kik ilyen oklevelet megszerezni akarnak, csak is a három, szorosan vett paedagogiai tantárgyból legyenek kénytelenek külön vizsgát letenni ; a többi tantárgyakra nézve pedig ismertessék el azon osztályzatuk, melyet azok­ból érettségi bizonyítványaikban már úgy is nyertek. Főtisztelendő püspök úrnak azon javaslatai méltatása után, melyeket az esp. diasporákra megtenni kegyeskedett, a jövő gyűlés helyéül Modor városa jelöltetvén ki, a gyűlés berekesztetett. Sch. A VI szab. kir. városi esperesség gyűlése és Nagytű Linberger István késmárki lelkész 40 eves jubiluma. A VI. szab. kir. városi esperesség feltűnően nagy számban meg­jelent képviselők jelenlétében augusztus 2-án Ntű Sztehló János főesperes és méltóságos Bánó József esp. felügyelő elnöklete alatt tartotta ez évi rendes közgyűlését Kés­márk városában. — A déli és délutáni vonatokkal meg­érkeztek az egyes gyülekezetek kiküldöttei, azokat a város vendégszerető polgárai magokkal vivén, d. u. 6 óra­kor a hírneves lyceum nagy termében nagy előértekezletre gyültünk össze, hol a gyűlés fontosat>b tárgyai meg­beszéltetvén, eloszoltunk, hogy ismét összejöjjünk a város­nak egy kellemes mulató kertjében, hol a rég nem látott barátok a viszontlátás örömétől ölelkeztek, az ismeretlenek ismerkedtek s mindnyájan a közegészségre és jólétre vidám hangulat mellett koczintgattak. — Azonban korán oszol­tunk szét, mert más nap nagy munka várt reánk s a gyűlés napjain már korán reggel gyönyörködtek a város vendégei a Kárpátok nagyszerű természeti szépségében. Reggel mindenek előtt egybegyűltünk szeretett fő­esperes urunk szállásán, hol őt szívtől szívhez üdvözölvén, azután vezetése alatt elmentünk esperességünk büszke­ségéhez s mindnyájunk által legmélyebben tisztelt és kedvelt esperességi felügyelő úrhoz, kit a főesperes úr mindnyájunk nevében a legmelegebben üdvözölvén, siettünk az egyház régi, nevezetes fatemplomába. (Az új templom sajnos, még nincs befejezve, azonban, mint értesültünk a templom további építéséhez még ez évben hozzá fognak s jövőre már készen lesz. Adja Isten, hogy a régi óhaj immár vala­hára teljesüljön.) — A szépen feldiszített templom, a gyű­lés, a helybeli egyház és a város mindkét nemű tagjaitól, valamint a vidékről is nagy számban megjelent vendégek­től, kik különösen az ünneplő jubiláns ntű Limberger István késmárki lelkész tiszteletére jelentek meg, — tel­jesen megtelt. Az alkalmi énekek eléneklése után szó­székre lépett ntű Dianiska András lőcsei lelkész s ker. gyám. elnök s Efez. II. 18—22 versek, mint alapige nyomán úgy tartalomra, mint alakra nézve egyaránt ki­tűnő s a nagyszámú díszes templomi közönségre nagy ha­tást gyakorolt gyámintézeti beszédet tartott, melynek főtétele volt: Isten áldja meg az építkezést nevének dicsőítésére; ehhez járul 1. a mi üdvözletünk e városhoz, 2. az egyházhoz és 3. a mi imádságunk e gyülekezetért ; majd ugyan ő az oltár elé lépett, melynek zsámolyánál az érdemekben galamb fehérré megőszült ünneplő jubiláns térdelt, kihez mint az Úrnak 40 éves hű s kipróbált szolgá­jához valódi, benső szeretettől áthatott legmelegebb húrjain beszédet mondott; néki az Ur vacsoráját kiszolgálta s végre őt és az egész gyülekezetet megáldotta. — Majd ezután a közgyűlés megalakulván elnöklő felügyelő mtgos Bánó József, nemcsak esperességünknek, hanem egyetemes egyházunknak is ezen kiváló férfia, hozzá és az alkalom­hoz méltó beszéddel a közgyűlést megnyitá. — A terje­delmes közérdekű beszédből közöljük itt a következő rész­leteket : A legelső és kétségtelenül legfontosabb az agáve vagy

Next

/
Thumbnails
Contents