Evangélikus Egyház és Iskola 1892.
Tematikus tartalom - Belföld - A hegyaljai egyházmegye közgyűlése
291 azon egy szeretetben munkás hit felkentjei legyünk, s akkor keresve mindenek előtt Istennek országát s annak igazságát mindezek megadatnak nekünk. Dixi. l ¥ 11 i, A hegyaljai ev. egyházmegye közgyűlése. A hegyaljai evang. egyházmegye évi közgyűlése Radvány István királyi tanácsos, egyházmegyei felügyelő és Farbaky József felügyelő elnöklete alatt Miskolczon július 26—28. napjain az egyházak küldötteinek szép részvéte mellett a következő sorrendben tartatott meg. Július 26-án délután papi értekezlet tartatott, a melyen a papi ügykörből számos érdekes esettel hozakodtak elő a lelkésztestvérek. 27-ikén a tanügyi bizottság ült össze s beszélte meg az esperesség tanügyét s a kapcsolatos kérdéseket. Megtartotta a gyámintézet előzetes tanácskozmányát, majd a gyámintézet az istentisztelet előtt közgyűlését. A gyámintézeti istentiszteleten Czékus László abauj-szántói lelkész volt az alkalmi szónok, Gal. 6, 2 alapján épületes beszédet mondott, közben dalárda énekelt. 30 frt offertorium gyűlt be a szeretet adomány javára. Gryámintézeti istentisztelet után megtartatott az egyházmegyei értekezlet, a melylyel az e napi teendő véget ért. — 28-án, a közgyűlés tulajdonképeni napján főesperes kiszolgáltatta a lelkészeknek az Úr szent vacsoráját, azután éneklés éa alkalmi ima után kezdetét vette a közgyűlés, melyet az elnöklő egyházmegyei felügyelő a következő beszéddel nyitott meg: „Mélyen tisztelt közgyűlés! Az Urban szeretett ev. atyámfiai! Egyházmegyénknek közgyűlésére megjelent küldötteit szívből üdvözlöm s látván a küldötteknek szép számát, örömmel konstatálom ezen tömeges részvétel örvendetes jelenségéből azt, hogy egyházaink körében az egyházi közügyek iránt való érdeklődés, a protestáns hitbuzgóság nem lankadóban, hanem emelkedőben van. Visszatekintvén a mult év munkálkodására, vallhatjuk, hogy százados remény valósult meg a zsinat megtartásával. Hosszú időkön vártuk a zsinatot, melynek tanácskozásai arra voltak hivatva, hogy egyházunknak jogait biztosítva egyházunk anyagi felvirágozását eszközölni fogják. A zsinati törvény készen van és szentesítés alá felterjesztetett. Uj munkálkodás korszaka vár reánk s ezzel uj és szebb jövője egyházunknak, ha megvalósulnak azon intézkedések, a melyek zsinati törvényünkben vannak letéve. Meg kell emlékeznem azon örvendetes tényről, hogy a zsinati tanácskozmányokban egyházmegyénk oszlopférfiai közelismeréssel találkozott tevékenységgel vettek részt. így nevezetesen a zsinati tanácskozásokhoz igen jó alapot adott szeretett püspökünknek „Igénytelen javaslata", a melyből a zsinat sok tanulságosat merített, ezen „Igénytelen javaslat"nak, szeretett püspökünk tapintatos felszólalásainak, egy ideig vezetésének nem kis részben tudható be érdeméül, hogy a zsinat gyorsan és jól végezhette el nagy feladatát. Hasonlóképen tisztelt elnöktársam úgyis mint zsinati jegyző s e mellett talpra esett indítványaival a zsinati tanácskozásokban tevékeny részt vett. Visszatekintve a mult évre nem hiányoznak a fekete foltok sem. Egy idő óta ellenséges áramlat észlelhető, a mely lappangva gyűjti erejét és támadólag kezdi felemelni hydra fejét, erőt merítve gyöngeségünkből ; kétes az eredmény, hogy ki lesz a győztes. Intő jelenség ez, hogy erősen tömörüljünk, összetartsunk, mert a támadásnak okai nem külsők, hanem mélyen fekszenek. Hiszszük, hogy velünk lesz küzdelmünkben, a ki eddig segített, az Isten; mellettünk van a felvilágosodott magas kormány, a felvilágosodott közvélemény; azok nem fogják megengedni azt, hogy törvényeinken csorba ejtessék. Mi a kötelességünk a jövőben? Tudván a múltból, hogy szegénységünk volt gazdagságunk, igyekezzék minden egyháztag egyháza iránti kötelességeit hiven teljesíteni; az elöljárók igyekezzenek a jótékonyságot éleszteni, fokozni az egyház javára; kérem a lelkész és felügyelő urakat, hogy gyámintézetünket, mely a szegény egyházak segélyezésére van hivatva, kitölhetőleg gyámolítani igyekezzenek. Iskolaügyünk szépen halad elő ; miképen a múltban alapja ' volt ez egyházi életünknek, úgy fentartó eleme jövőre is egyházunknak s a fokozódó követelmények daczára is számot tevő tényezője a hazai nemzeti műveltségnek. Ezek ' után szívből üdvözölvén az egyházmegye szép számban ' egybegyűlt küldötteit, a közgyűlést ezennel megnyitom." Közgyűlés részéről lelkes éljenzés volt a szívből jövő visszhang az egyházmegyei felügyelő ezen megnyitó be' szédere, mely után a gyűlés megalakult s a főesperes évi ' jelentése következett. Főesperes évi jelentése mintegy j másfél óráig töltötte be a gyűlés figyelmét; elvezetett ezen jelentés az elmúlt év ünnepélyeihez, elvezetett a főesperesi irodába, a mely részvétel és intézkedések tekintetében ugyancsak igénybe volt véve, el' vezetett az egyházak körébe, a hol az adakozások, ' hagyományok, alapítványok beszélő rovataiból ' megtudjuk, miként lüktetett az elmúlt évben a tettekben nyilvánuló egyházszeretet. Az adakozás 3871 frt 93 kira ' megy. Alapítványok összege 7095 frt. Megemlékezik még • a jelentés „az egyházak adtak és kaptak" rovatban az egyházak jótékonyságáról, melylyel azok rokonczélokért áldoztak s viszont, hogy mennyi kiilsegélyben részesültek az egyházak. Következnek a tisztviselői karban történt változások, irodalmi munkásság és az egyházak életében előfordult érdekes mozzanatok. A főesperesi jelentés kapcsán az igazi érdemmel járó szerénység kerülő útján tudjuk meg, hogy egyházmegyei felügyelőnk zsinati képviselői napi dijának felét, 122 frt 60 krt az esperességi özvegy-árva-gyámintézetnek, másik felét a miskolczi egyházi nyugdíjintézetnek adta. Egyházmegyei felügyelő úr ezen adományával az özvegy-árva-intézetre tett adományai a 700 frtot már meghaladják. Éljen sokáig s a miért lelkesül, munkál, láthassa egyházunk felvirágozását! Dob sin án aug. 16—17. napjain tartandó kerületi közgyűlésen 40 taggal képviselteti magát egyházmegyénk. Az esperességi és egyházkerületi körlevelek rendben vannak, amazokat litografirozva, ezeket nyomtatva kapjuk és élvezzük. A Megyeri-féle körmölgetés helyett tehát hasznosabb foglalkozásokra fordíthatjuk időnket. — A gyámintézeti élet képe a következő : Bevétel és kiadás 506 frt 69 kr., a mult évivel szemben 100 frtnyi emelkedés. A kerületnek jut 286 frt 49 kr., a Leopoldianumra, (t.-A.egyletre, felső-lövői tanintézetnek adott segély s a költ-