Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az elkeresztelési kérdésről (Kund Samu)

meggyónni. De nem is teszi e törvény az áttérést oly nehézzé, mint például régebben a róm. kath. egyházból való kitérést tették a törvényt félreértő rendelkezések, melyeknek következtében a hitével meghasonlott róm. kath. emberkénytelen volt gyakran évtizedeken át lelki kényszer alatt sóhajtozni. Csak azt köti ki e törvény, hogy aki áttérni akar, bizonyos kort elért s képes legyen szándékolt fontos lépését jól megfontolni, különbséget tenni elhagyandó s felveendő vallása között. És ennek megfontolására némi időt is enged, nehogy az áttérés temere fiat ! Azt rendeli e törvény, hogy a lelkiismeret szentélyében kiki azon komolysággal járjon, mely a szent helyhez illő. A ki másnak vallását a magáénál jobbnak tartja, lelkiismeretbeli kötelessége, meggyőződését követve, arra a vallásra áttérni. És a szüle, a ki így áttér, természetes jogát gyermekei vallásának meghatározásában a törvény által biztosítva látja azon határvonalig, a melyen tul a szülék természeti jogának gyakorlása természetellenes jogtalansággá fajulna el. Mert ha a gyermek bizonyos kort ért el, szülőinek sem lehet többé joga, őt lelkiismerete ellen való cselekedetre kényszeríteni s gyermekére a vallást reá parancsolni. Ellenben a ki a maga vallását szereti, egyházához hű s ennek hitelveiben találja fel lelki nyugalmát, nehéz annak olyat elkövetni, a mi meggyőződése, egyháza, hitelve ellen van. Legvilágosabb példa erre a róm. kath. lelkészeknek hitelvi aggályai, hogy az általuk megkeresztelt gyermekek keresztelési bizonyítványát az illetékes lelkészhez anyakönyvezés végett átszolgáltassák. — Azon kívánság, hogy a szülők határozzák meg gyermekeiknek vallását, a közönbösségre számit s nagyon alkalmas is azt ápolni. Megengedem az igéret sokaknál könnyen kiröppenik, de bizonyos, hogy előbb-utóbb felébred az elaltatott belső biró, és vádol, és kárhoztat. . . . A lelkiismereti szabadság nevében kérünk, ne akarjátok senkinek lelkiismeretét ily terhes igába szorítani ! Ám kívánják a róm. kath. lelkészek, hogy lelkiismeretbeli aggályaik figyelemben részesüljenek. De ne kívánják olykép, mikép ez által ily aggályok másokban gerjesztessenek fel s tápláltassanak. Suum cuique. Magyarul : a mit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek azokkal ; és a mit nem akartok, hogy veletek cselekedjenek, ti se cselekedjétek azokkal! Aztán meg ne kívánják olykép, mikép az állam ne csak figyelmére méltassa aggályaikat, hanem meghajoljon is előttük, mintha ők államot képeznének az államban vagy az állam felett állana az egyház. — Következik ebből, hogy oly módozatot kell keresni, mely a nélkül, hogy valakinek vallásos meggyőződését sértené, az állam tekintélyének s czéljainak megfelel, a felekezetközi békét biztosíthatja. A kormány e módozatot megtalálta. Egyelőre a vegyes házasságból született gyermekek számára mielőbb polgári anyakönyveket létesít. Ideiglenes modus vivendi ez ; úgy van bejelentve ; de szükséges, hogy a törvénynek érvény szereztessék, a róm. kath. lelkészek vallásos meggyőződésük ellenére semmiféle ténykedésre ne kényszeríttessenek, a ker. egyházak közti béke megszilárdíttassék. Az 1868. LIII. törvényt e mellett egyelőre változtatni nem keilend. Állíttatik ugyan, hogy a bonyolult kérdés megoldása sem a polgári anyakönyvek létesítésében, sem a ministeri rendelet megszüntetésében, hanem az 1868. évi LIII. t.-cz. megváltoztatásában vagy annak a czélnak megfelelő értelmezésében áll. Mellesleg kivánom csak megjegyezni, hogy ezen állításban annak beismerése rejlik, hogy a ministeri rendelet nem oka a bajnak. Ezzel szemben Szapáry István gróf, mint főispán sok éven át szerzett tapasztalataira hivatkozván, a főnehézséget nem a törvényben, melyet zavarokat előidézőnek nem talált, hanem a nehézséget abban a magyarázatban leli, melyet a rendelet adott a törvénynek. Bizonyosan a közép uton van itt is az igazság : sem a törvényben, sem a rendeletben nem rejlik a főnehézség, hanem másutt ! Áttérve már most azon állításnak érdemére, mely szerint a bonyolult kérdés megoldása az 1868. évi LIII. t.-cz. megváltoztatásába vagy annak a czélnak megfelelő értelmezésében áll, meggyőződésem, hogy a törvényértelmezésére szükség nincs, mert nagyon világos az s tisztán érthető. A fiuk atyjoknak, a leányok anyjoknak vallását követik. A törvénynyel ellenkező intézkedés semmis. Egyébiránt ellenmondást látok abban, egy lélekzetvétellel a a törvény módosítását és értelmezését is kívánni. A ki ezt kivánja, hogy a törvény módosíttassék, azzal bevallotta, hogy a törvény érthető, csakhogy igazi értelme nem tetszik neki. Ezt kell változtatni, módosítani. És hát miért kellene? és hát mikép kellene? Hogy az 1868-ik évi LIII-ik törvényczikk sem a valódi szabadelvűséggel, sem az osztó igazsággal, sem a bevett vallásfelekezetek közti jogegyenlőséggel s viszonossággal nem ellenkezik, máifentebb kimutattam. Ezen okoknál fogva nem szükséges annak módosítása ! Marad még a felhozott indokok közül : a protestánsoknak évszázadokon át nyilvánított óhaja s a róm. kath. egyház hitelvei. Megengedem, hogy a protestánsok a mult századokban — de mondom a mult századokban — szinte leiedzettek a vallási türelmetlenség bűnében. Túlzás volt ez, melyet mentegetni ma immár nem szükséges, mert hála Isten elmúlt: de a róm. katholikusok egynémelyikének mai túlzására köpenyül használni talán még se lehet. A mult századok s a felvilágosodott, előre haladott mai kor között csak különbséget kell tenni! — Egyébiránt elismert tény, hogy a protestantismus egyik főelve a szabad vizsgálódás, haladás, a mai nemzedék tehát olyakban, melyek nem tartoznak vallásunk lényeges tanaihoz, ma az előre haladott korszakban, a változott viszonyok közt más álláspontra helyezkedhetik. Zelenka püspök s többi