Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Külföld - Németország (Raffay Sándor)

— Nyitrán a róm. kath. püspöki városban az ott lakó prot. hivek buzgósága következtében mult decz. hó 27-én tartatott az első protestáns istentisztelet és pedig oly tömeges részvétel mellett, amelyre az ügyet rendezők egy­általán nem számítottak. A Gryürki-utcabeli „Hungáriá"­nak nevezett épület földszinti tágas és ez alkalomra szé­pen berendezett helyiségei a szorongásig megteltek s közel 200 főnyi, majdnem kivétel nélkül a művelt osztályhoz tartozó közönség mély áhítattal áldozott Istenének. Az alkalmi imát M an de lik István az assakiirti ág. hitv. evangélikusok aggastyán lelkésze tartotta és áldást mon­dott a gyülekezetre. Az alkalmi szent beszédet pedig Mészáros József füzes-gyarmati helvét hitv. ev. lelkész tartotta. A beszéd oly nagy szabású s oly magasan szár­nyaló volt, hogy az az egybegyűltekre maradandó s épü­letes hatást gyakorolt. A protestánsok elhatározták, hogy a beszéd magasztos és reájok nagy nap emlékére a gyö­nyörű imával együtt kinyomattassék és mindkét hitfelekezetű protestánsok között szétosztassék. Az Isteni tisztelet után mindkét hitfelekezetbeli lelkész saját híveinek úrvacsorát szolgáltatott. Az Isteni tisztelet végeztével a protestánsok elhatározták, hogy figyelembe véve a nagy részvétel által is kifejezésre jutott szükséget és óhajt, addig is, mig a gyülekezet állandósulása tekintetében határozat nem hoza­tik minden nagyobb ünnepet hasonló Isteni tisztelettel megüli, amelyre — nem riadva vissza az ezzel kapcsola­tos költségtől — mindannyiszor hazafias kitűnő szónokokat fog meghívni. —- Megvagyunk győződve, hogy az illetékes egyházi hatóságok e nemes törekvés buzgó támogatását szent és kedves feladatuknak fogják ismerni. — A Cservenkai ág. h. ev. gyülekezetben 1891-ben 1. született 229 gyermek, 118 fiú, 111 leány. 9-el több mint 1890-ben, törvénytelen gyermek volt ezek közt 23. 13 fiú, 10 leány. 2-vel több mint 1890-ben. 2. eltemet­tetett 109 egyén. 57 finemű, 52 nőnemű. 86-al kevesebb mint 1890-ben. 3. Eskettetett 37 pár. 10-el kevesebb mint az előző évben. 4. Konfirmáltatott 139 gyer­mek, 67 fiú, 72 leány. 5. Hozzánk áttért 2. 6. Az úr vacsorához járult 1293 egyén. 7. Lélekszám az anyagyülekezetben az utolsó népszámlálás szerint 5298, filiákban 367 ; összesen 5665. — Szeghegyen 1891-ben született: fi 112, nő 100=2 12, meghalt: fi 140, nő 139=2 7 9 ; tiszta vesz­teség 67. Confirmáltatott: 54 fiu, 56 lány=110. Es­ketve lett 40 pár. Urvacsorához járult: 1363. Lélek­szám : 4573. Már most teljes egy esztendeje, hogy isko­láinkban a roncsoló toroklob miatt szünetel a tanítás, ami nyolczszáz 6—12 éves és több mint háromszáz 12—15 éves tanköteles gyermekre kimondhatlan nagy veszteség és hátrány ! — KÖrmÖCZ. F. hó 4-én a körmöczi paplakon örömnap volt: az új évvel egy fiatal pár alapított egy új prot. ott­hont. Ugyanis e napon 11 x/o órakor vezette oltárhoz S z őt s Pál (Alvincz, Erdély, ág. hitv. ev.) a „Nemzet" belmunka­társa Budapestről Nt. Raab Károly esperes úr kedves leányát Hermát. Az esketést maga az örömapa végezte. Megható volt a szerető apa beszéde gyermekeihez : főleg mikor leányát arra kérte, hogy azon szerény ev. papi családnak képét, melyben eddig nevekedett új otthonába is magával vigye. A fiatal pár a délutáni gyorsvonattal Budapestre távozott. Isten áldása velők ! D. — Gyászesetek. Mult hó 31-én meghalt Mandelik István az assakürti egyház agg lelkésze, s f. hó 2-án temettetett el. A boldogúlt 44 évig szolgálta a nevezett egyházat, 21 évig mint körlelkész is működött. Temetése nagy részvéttel ment végbe, beszédet mondott Lanstják András zellei, búcsúztatót B o g y a i Antal szerdahelyi lelkészek, a taní­tói kartól Hrdlicska Lajos tanitó és a mostanában megalakult nyitrai protestáns leányegyháztól T r a e g er Frigyes nyitrai aljárásbíró búcsúztatta el. Az emiitett leányegyház az elhúnyt lelkipásztor érdemei iránti hálája kifejezéseül szép koszorút tett ravatalára ily felirattal : „Felejthetetlen lelkipásztoruknak a nyitrai protestáns testvérek". — A boldogult utoljára fungált a nyitrai prot. istentiszteleten, melyen nagy­mérvű gyengélkedése daczára megjelent, mivel régi óhaja volt a nyitrai istentiszteletet végezni. Élt 69 évet. Urának hű szolgája volt. — Újlaki Kálmán a bonyhádi ág. hitv. ev. algymnazium tanára, életének 33. évében, deczeraber 21-én meghalt, 23-án Budapesten eltemettetett. Áldott legyen az igazak emlékezete! — Weber Sámuel, szepesbélai tiszttársunk hangyaszor­galommal dolgozó tollából ismét egy igen érdekes munkát nyertünk. Megírta Podolin város történetét s azt okmány­tárral látta el. A mű ára 5 0 k r. Kapható szerzőnél Szepes Bélán. A hazai történelem iránt érdeklődők, de kivált a regényes Szepesség barátai kedves adományul veszik e terjedelemre nem nagy, de tartalmilag gazdag mo­nográfiát. — Az Athenaeum Kézi Lexikona. A tudományok en­cziklopédiája különös tekintettel Magyarországra. Szakfér­fiak közreműködésével szerkeszti Dr. Acsády Ignácz, Buda­pest, 1892. hatodik füzet. A közhasznú voltával gyors népszerűségre jutott vállalat ez új füzete nem kevesebb mint három önálló mellékletet tartalmaz. Az egyik Ausz­trália és Polynézia kitűnő kivitelű térképe, a másik egy kettős fekete tábla, mely a világ főbb államainak czimereit ismerteti. Igen eredeti gondolatot valósít meg a harmadik táblázat, mely két oldalán a legfontosabb élelmiszerek, tej, hus, borok, kávé, thea, kakaó stb. vegvelemzését adja s ezzel tápláló erejökről nyújt népszerű tájékozást. A mi a szöveget illeti, ez a B. betű folytatását, a Biographia és a Brocken közti anyagot tartalmazza s tömegesen hozza az érdekes kis és nagy czikkek egész sorozatát. Tanúságos mindjárt az első lapon a Bírálat, azután következnek a Biró és bírósági czikkek gazdag változatban. Igen kimerí­tően tárgyalvák a Birtok és Biztosítás, Bocskay István s a reá vonatkozó események, a Bojt (egyházi és nemzeti), Bölcsészet, Boldogasszony, Boltív, Boltozat, Bolygó csil­lagok, Bolygó Zsidó, Boncztan, Bor és Bőr számos érde­kes czikkben, valamint Bosznia, Boszorkány, Brády-család, Brandenburgi Katalin stb. E füzetben vannak még Bis­marck herczeg, Blaha Lujza, Boccaccio stb. nagyobb élet­rajzai. Alaposságával és magyaros szellemével, valamint fényes kiállításával a Kézi Lexikon egyre inkább érdemes­sé teszi magát a közönség minél szélesebb körű támoga­tására. Ujolag is melegen ajánljuk a vállalatot. Egy-egy füzet ára csak 30 kr. Kéthetenkint egy füzet jelenik meg (a legközelebbi január 15-én) s az egész 40 füzetből fog állani. Legczélszerűbb előfizetési mód 10 füzet árának (3 frt) beküldése az Athenaeum könyvkiadóhivatalához, vagy bármely fővárosi vagy vidéki könyvkereskedéshez. PÁLYÁZAT. A medgyesi (Sopronmegye) ág. hitv. evang. gyüle­kezet segéd-tanítót keres. Jövedelme: 100 forint készpénzben negyedévi utólagos részletekben fizetve, teljes ellátás a tanítónál és egy kert használata. Kötelessége: a három alsó osztályt oktatni és szükség esetén, a rendes tanítót kántori teendőiben helyet­tesíteni. Folyamodók folyamodványaikat, képesítési és eset­leges működési bizonyítványaikkal, legkésőbb február hó 15-éig alulírotthoz küldjék be. Brey er Jakab, ev. lelkész és iskolaszéki elnök. WIGAND F. K. NYOMDÁJA, POZSONYBAN.

Next

/
Thumbnails
Contents