Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Konvent vagy konferenczia? (Jeszenszky N. B.)

122 élő vagy élettelen sincs kivéve : a villám összemorzsolja a sziklát, a pacsirta pusztítja a férgeket, a vihar leteperi a százados tölgyet s a vízáradás egész vidékek gazdag virányát szennyes iszap szemfödele alá borítja. Minden lét nem egyéb, mint küzdelem azon erény ellen, melyek egyfelől áldást árasztva, másfelől szerte pusztítanak. Belenyugszom, bele kell nyugodnom, mert a te bölcs elrendelésed ez és e küzdelem bár az egyesre nézve igen gyakran végzetes; az egész emberiség mindamellett lépésről lépésre előbbre halad a tökéletesedés útján, fegyvere az ész győzelemről győzelemre

r kiséri őtet a természet erőivel szemben. Átérzem én is e diadal telj es hadjárat dicsőségének mámorát s lelkem szent hálaérzettel telik meg irántad, ki az ész mennyei szikrájában legyőzhetlen fegyverrel ajándékozád meg az embert. De az én örömöm nem oly tiszta, mint a dalos pacsirtáé, mely gondtalanul énekli el hajnali imáját puha, békés fészke mellett; nem oly nyugodt, mint a fakadó virágé, melynek vágyait az ég harmatja s a nap sugara teljesen kielégítik, nem oly derült, mint a gyermek felhőtelenül ragyogó öröme. Midőn szivemet a végtelen jóság eszményéhez felemelni akarom, mint őszi ború vonul szemeim elé bűnösségem tudata s gonosz tetteim emlékének lerázhatlan terhe fogva tart, miként a szabadba menekülni vágyó rabot súlyos bilincse. Ez örök harcz alatt, melyben saját és enyéim lételét számtalan fenyegető veszedelmek ellen fentartani igyekezem, naponta szólok, gondolok, cselekszem oly dolgokat, melyekért az isteni szózat keblemben, ez a láthatlan, megfoghatlan biró : a lelkiismeret, elnémíthatlanul vádol. Véletlen körülmények legjobb alkalommal kínálkoznak czéljaim elérésére, de kényelmem szeretete, vigyázatlanságom, sokszor épen makacs hiúságom akadályoz a viszonyok intését követnem. Áldozatokat kiván tőlem a társadalom, s önszeretetem megtagadja azt gyakran még azoktól is, kiket mindenek felett szeretek. Gondolkodásmódom, elveim összeütköznek s nincs bennem elég erő, hogy lemondjak oly czélok eléréséről, melyek nálam gyengébb felebarátaim érdekeit erőszakosan megsértik s midőn e miatt vádol jobb érzetem, sietek menteni tettemet hivatkozással a természetvilágból merített azon tapasztalatra, miszerint az erősebb a gyengébb vérével táplálkozik s nem gondolom meg, hogy ilyeténkép az ember egy parányi fokkal sem áll a tökéletesség magasabb fokán, mint az erdők vadonjában kóborló fenevad. Fellázad nemesebb részem e feltevés ellen, kiolthatlanul él keblemben istenfiúságom érzete, de annál mélyebben sujt le azon tetteim emléke, melyek a végetlenség fenséges oltárát szivemben homályba borítják. Kimondhatlan sötét érzés fogja el egész valómat, úgy gondolom, bűnös voltomnak e mérhetlen terhe életerőmet szorítja agyon, mélységes sír homályát borítja lelkemre. Miért van az embernek tudása a bűnről és erényről, miért kellett nékünk a tudás fájának gyümölcsét megízlelnünk, vagy ha már megismertük e két daemon hatalmának különbségét, miért nincs bennünk erő a jó útjáról soha le nem térni? Zúgolódom a gondviselés ellen, hiszen e bűntudattal élni egyenlő a halállal. A blinös ember az erkölcsi örömökre nézve meg van halva. De, mint egy titkos ujj figyelmeztetésére, lelkem elé tárul az emberiség haladásának és a szellemi élet terén folytonos tökéletesedésének képe. Zajongó gondolataim megszégyenülve csendesednek el. Áz ember története szivet, lelket magasztos gondolatokkal betöltő fenséges látvány. Hányszor voltunk elsülyedve a gonoszság fertőjében, hányszor volt a társadalom azon a ponton, hogy a jobb lelküeknek kétségbe kellett esniök nemük magasabb hivatása felől ; mivel az értelmi felvilágosodás az erkölcsi életet sírba fektette. De az Isten lelke, mint egy zúgó szélvész, szárnyalt el hegyekre, völgyekre, tengerekre felmelegítvén a közöny fagyában szendergő sziveket s az erkölcsiség és eszményiség győzelmesen támadott fel halottaiból. Felszakadt koporsója mellől rémülten s megalázva futottak szét gőgös ellenei. Ma is feltámadás emlékünnepét üli az egész kereszténység. Milliók ajka zengi mennyei örömben : „Feltámadok, vele leszek!" 0 vele, ki megtanított bennünket, hogy gyarlóságunk okozta bűneinknek nincs hatalma rajtunk, ha azokat őszintén beismerve megbánjuk s a végtelenül szerető, irgalmas atyánknak házába visszatérünk. Nagyobb öröme vagyon neki egy megtérő bűnösön, mint kilenczven-kilencz igazon. Vagyonunk, életűnk és mindenünk elpusztulhat az élet küzdelmeiben, de a bűnök rabigájából a Jézus megváltott bennünket, a jókra nézve erkölcsi halál nem létezik. Hol vagyon halál a te diadalmad, hol van koporsó a te fullánkod? Érzem, feltámadok én is. Bűntudatom, mint vak éj homálya, vonul vissza lelkemben ébredő hitem sugara előtt. Hiszem, érzem és e mennyei érzelem az egekbe emel, hogy bűneim meg vannak bocsátva. Hitem fegyverével legyőztem a megsemmisülés sötét szellemeit, élek újra diadal örömében kibékülve Istenemmel, kibékülve önmagammal s a világgal, nyugalom s boldog megelégedettség honol szivemben és amint megkondulnak a szentegyház harangjai, hogy a hiveket az Isten kegyelmének, végetlen irgalmasságának dicsőítésére hívják, szent áhítattól túláradó szivem érzelmei örömkönnyekben törnek elő, térdre borulok s ajkam a pacsirta dalával együtt a feltámadás hymnusát zengedezi. Sass János. I©i?§st ?agy toifeïiseik! Mudroü P. e lap 11. sz. közölt czikkében az általa perhorreskált egyetemes gyűlést a múltra nézve törvényellenesnek és törvénytelennek mondja, a jövőre nézve pedig szükségtelennek és károsnak tartja. Állításai, melyekkel egyetemes gyűlésünk törvényességét és érvényét megdönthetni véli, a következők : „az egyetemes gyűlés az 1791. évi zsinat