Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Belföld - Filialis iskoláink centralizálása (Burián János)

109 választásokon és vásárokon stb. a socialismus etc. miasmáival. Mélyreható feladata van az iskolának s kimondhatlan veszélyes vagy áldásos eredménye. Mindenki ismeri a nép mostani gondolkozását, vágyait, szellemi alapját. Egy álom kering fejében azon hatalmáról, hogy a közterheket elhárítva olyan létet biztosítson magának, mely korlátlan, ment az élet minden magasabb, nemesebb igényeitől. Elvesz a társadalmi rend és intézmények szükségességének még érzete is, s az anarchikus légáramlat után fut minden. — No ezt eltávolítani áldásos munka ránk és a jövőre nézve. S itt kell, hogy az iskola, mint az egyház veteményes kertje, megtegye a magáét a most kezében levő nemzedéken. Erre első az iskola tekintélye s üdvös voltának az életben bebizonyítása, nem szavakkal, mert a szó ezen veszedelmes irányon, hogy nem fog, az bebizonyított tény. Azért szükséges, hogy az iskolaterem rendje és tisztasága sérthetetlen legyen. A rendetlenség, piszkosság, vad lárma, rokonczátlankodás, szóval a parasztgyermek hazulról hozott neveletl

ensége itt hajótörést szenvedjen az első és minden lépésnél. Egy esetet se hagyjon a tanító hatásos dorgálás, illetve büntetés nélkül, felemlítvén az iskola magasabb czélját, hogy az nem korcsma vagy olyan otthon, a hol a gyerekek nevelésével nem törődnek. A mindentlátó, s a legapróbb részletekre kiterjedő humánus fegyelem szentté fogja tenni az iskolát a gyermek előtt ; tudni fogja, hogy van egy hely, a hol nem szabad az embernek rakonczátlan vágyait követni, nem mivel tiltva van, hanem mivel nem illik! Az iskola beléletéről, mint hatásos tényezőről a fenti czél eléréséhez itt felesleges bővebben szólni. Legyen a tanítás lelkiismeretes, részrehajlatlan, komoly, ne rideg napszám munka, hanem szeretetteljes, meleg. Csak arra kell figyelmeztetni, hogy ne azt szólítsa a tanító mindig, s mint sok helyen szokás, a ki tud, hanem ciztij £L ki nem tud, mert különben hamar megelégszik fáradságának eredményével. Bejönni és hazamenni sohase engedje azon dévajság kitörésével, melyet akkor és azokon tapasztalunk, a kik örülnek, mikor hátuk mögött már az iskola. Követelje meg s ne legyen rest azt figyelemmel is kisérni, hogy egy szálig szép rendben lépést menjenek egész hazáig, a betanított tisztességes köszöntéssel illessenek mindenkit, ne annak érzetével, hogy ez csak üres szokás. — A gyerekes henczegést ki kell küszöbölni belőle, mert más különben sohasem tanul meg tisztességet érezni és adni. Az utcza nagy méreg a gyerekre nézve. Oda kell irányítani szemeit az iskolának! Meg kell értetni, hogy épen ott, a hol mindenki látja, a legszebb magaviseletet kell tanúsítani, mert különben nem látni meg rajta, hogy már iskolás gyermek, avagy tisztességes családnak sarjadéka. A nyilvánosság előtt különösen legyen kényes becsületére, mert ott hamar el lehet azt veszteni. Lakodalmas házaknál, korcsmáknál való ácsorgást és szájtátást feltétlen szigorúan kell büntetni, mert ott legtöbb esetben nem lát, nem hal jót. Templomba jelelje ki helyét a gyermeknek, a melyen túl menni, fecsegni, mással foglalatoskodni nem szabad. Még a rossz példát is rója meg előttük. Temetéseknél a csend és rend az iskola felvonulásának ékessége. Az ismétlő iskola különösen nagy fegyver a nevelés kezében. A kamaszkodó ifjúságban ez által lehet még fentartani a felügyelet és függési viszony érzetét, s megértetni vele, hogy az senkire se szűnik meg az életben soha. A hol ezen szoktatások és nevelési intézkedések nincsenek, vagy csak lazán vétetnek, ott hiába a tanítás, a külvilág rövid idő ' alatt lerántja a csak rárakott mázat. Oda kell vinni, hogy még játékjában is szelid legyen a gyermek. Az ilyen iskola megnyerte a csatát, biztosította a község jövőjét, mert értelem mellett valláserkölcsös és hazafias tagokat nevel. Ezen policialis feladatát, ha nem teljesíti a tanító, gyom veri fel a földet, hova a tanítás magjait hinti, elejti maga és a jövő alatt az alapot. Próbálja meg egy-két évig ezt a fáradságot s látni fogja, hogy gyermekei, azok szülei, mintha átváltoznának szemlátomást. Igen, ilyetén nevelő intézet akar az ev. egyház iskolája lenni. Ezzel nem csorbítja az egyház az államot, mely egymaga erre képtelen, mert a törvény nem ad lelket, nem tudja, hogy egy házilag szóljunk, a nevelést vallásossá, szentté tenni. Csak tessék magyarázni a Dahnféle nézetek alapján az egyes világbölcsek azon morálisát, melyet a ma gokénak nevezhetnek, s melyet nem az általános keresztény alapból vettek át — kitűnik nem sokára, hogy miért nem szabad az iskolát az egyház befolyása alól felszabadítani, mért kell annak befolyását arra inkább biztosítani, hogy magvait az iskolában elhinthesse? Azt hiszem, elég bizonyságát látjuk már ennek a kor betegségeiben. Biztosítsunk az iskola munkásainak nagyobb tért az egyház szervezetében s próbáljuk meg a dolgon ismét fordítani, mint a reformatió korában volt, s azt hiszem, sikerül a bacilusokat eltávolítani g. Filialis iskoláink centralizálása. Nemcsak hazánk felsó' szegény vidékein, de az Alföldön is, sok olyan ev. filiális hitközség van, a mely nem alkalmaz iskolájában rendes és törvényileg képesített tanítókat, részint azért, mert a hatóság nem kényszeríti Őket arra, részint azért, mert sanyarú anyagi helyzetük nem engedi nekik, képesített tanító alkalmazását. Egyes ev. filiális hitközségek alkalmaznak tanítóknak olyan embereket, a kik megunván a mesterséget, vagy más foglalkozást, 300 forinton aluli fizetésért felcsaptak tanítóknak és ezek végzik és vezetik az iskolai tanítást és ez által előmozdítják(?) drága egyházunk szent ügyét. Van azonban sok filiális hitközség a mely képes volna képesített tanítót tartani, — de egyházi elöljárói erre nem kényszerítik, a tanítói fizetés miképeni összeállításáról nem gondoskodnak, — hát már szokásból alkalmaznak