Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Helyreigazítások (Schuber Mátyás)

Cs. úr félremagyarázott, és hogy még élesebben megvilágítsam e kérdésben elfoglalt álláspontomat. Cs. úr szegényesnek találja thémámat, mely szerinte maga a szegénység, t. i. egyházunk szegénysége. Erre két megjegyzésem van : az első az, hogy e szegényes thémával igen sokan foglalkoznak hosszú idő óta egyházgyüléseinken és a sajtóban, még sincs kimerítve; a második az, hogy a szegénység nem thémám nekem, hanem csak czikkemnek egyik súlyos argumentuma. Már én csak azt tartom „quid valeant humeri". Ha valamely költséges — bármilyen hasznos — intézmény létesítéséről vagy fejlesztéséről van szó, először is azt kérdezem, nem kell-e a pénz még hasznosabb, szükségesebb dologra. Az eperjesi jogakadémiánál is ezt a kérdést vetettem fel, és úgy találtam, hogy igenis kell és meg is mondtam czikkemben, mire kell. Elsőrendű, égető egyházi szükségleteket említettem, melyek fedezésére oly óriási összegek kellenek, hogy hamarosan sem a zsinat pénzügyi bizottságának éleslátása, sem az egyházhivek áldozatkészsége, sem az államkormány méltányossága nem fogja előteremthetni. Nagyon szeretném, ha ebben tévednék. Ha szorosan egyházi szükségleteink teljes fedezése után is marad még felesleges pénzünk, akkor ám fordítsuk jogakadémiára, vagy, ha tetszik, gazdasági iskolára. Cs. úr abban az édes reményben ringatja magát, hogy a zsinat majd csak talál pénzt mindenre. Ez ellen nem lehet kifogásom, de azt már határozottan tagadom, hogy „azt bizonyítgatni, mi lehet, mi nem, egyedül a zsinat illetékes", mert szerintem bizonyítgatni illetékes mindenki, a ki egyházunk viszonyait közelebbről ismeri, és a zsinatnak csak hasznára lehet, ha sokan teszik, mert annál alaposabban ítélhet, határozhat. Midőn a szegénységet emlegetjük, nem akarunk „minden haladást megzsibbasztani", hanem a kevésnek okos felhasználására, mentül nagyobb takarékosságra akarjuk inteni az illetékes köröket. Hogy ez nem mindig felesleges dolog, arra példa a tiszai egyházkerület, mely a számvevőszék ellenkező véleményével nem törődve, a mult évben 1000 frt évi segélyt szavazott meg az eperjesi jogakadémiának, — e kerület közigazgatási pénztára pedig ugyancsak a mult évben a remélt felesleg helyett 252 frt 62 kr. túlkiadással és 364 frt 59 kr. vagyonapadással zárult. Hiába, takarékos felekezeti háztartásba a jogakadémia nem fér bele. Azt mondtam czikkemben, „hogy minden jóravaló magyar protestáns egyúttal jó magyar hazafi is, ki azonban tisztán állani és nemzeti kötelességeit, mint honpolgár vagy mint a magyar társadalom tagja rója le, nem mint egyházának tagja". Nincs okom, ezt a mondást visszavonni vagy módosítani, mert ellenmondás nincs benne. A hazafiság, mint erkölcsi kötelesség, szükséges attributuma a jóravaló protestánsnak, de szükséges attributuma minden jó állampolgárnak is, — bármilyen vallású legyen — ennélfogva hazafias és nemzeti feladatok megoldása végett a hazafias protestáns ember nem csak hitsorsosaival, hanem bármilyen vallású hazafias emberrel kezet fog. A nemzeti és társadalmi egység érdekében így kell annak történni, de az egyház is nyer mellette, mert szűkebbre szabott terén annál nagyobbat művelhet. Az erőkkel való takarékoskodás is kívánja, hogy a protestáns ember hazafias kötelességeit mint állampolgár vagy a társadalom tagja, az az: állampolgári kötelékben vagy interconfessionális társadalmi egyesületekben rója le, nem pedig mint egyházának tagja politikai czélu intézményeknek az egyház keretében való létesítésével. Ismétlem tehát: „az egyház nem vállalkozhatik állami és társadalmi feladatok elvégzésére; ezek támogatására hivatva van, de csak a természetes érintkezési pontokon". Vannak vegyes természetű feladatok is. Ezeknél a kor felfogásától és különböző viszonyaitól függ vájjon az állam vagy az egyház körébe tartozzanak-e. Vagy az kapja meg, a melyik nyilván jobban van érdekelve — igazság szerint vagy magához ragadja a hatalmasabb — az erő jogán. Ilyen vegyes természetű intézmények az iskolák. De mig a nevelőintézetekre (nép- és középiskolákra) nézve, erősen foly a vita a felett, hogy melyik hatáskörbe valók inkább (legközelebb Poroszországban vivtak heves harczot a szabadelvűek és klerikálisok), addig a tudományos szakisko1 á k tekintetében alig van nézeteltérés. Ezeket már csak az alapítványok fűzik még itt-ott a felekezetekhez. A jogakadémia ilyen szakiskola és az egyház nem adhat neki privilégiumot más szakiskolákkal szemben. A jog- és államtudományok nem tárgyalhatók sem protestáns, sem katholikus, sem zsidó szellemben, hanem józan észszel csak az igazság szellemében, ez pedig szól minden mély gondolkozóból, bármilyen felekezet kötelékében született és növekedett. A jó tanár az igazság szellemében fog tanítani, a gyarló tanárnál egy kis felekezeti korlátoltság szinte természetesnek fog föltűnni és ártani nem fog. Az értelmesebb joghallgató meg tudja

r azt Ítélni, és tőle meg tudja a tompább eszű is. Ártani nem igen árthat a jogakadémián a felekezeti fanatismus. Legalább nekünk az egyetemen csak mulatságot szerzett a neveléstudománynak fanatikus katholikus szellemben való előadása, nem hogy gyengítette volna, hanem megerősítette protestáns érzületünket. Egyébiránt ezeket a dolgokat Eperjesen is így fogják föl, különben nem alkalmaztak volna egyszer-másszor kath. és zsidó vallású jogtanárt. Cs. úr nem értette meg ezt a mondásomat: „Az egyháznak hivatása terjeszteni a tudományt, de első sorban a Krisztus tudományát és világi tudományokat csak annyiban, a mennyiben az egyház feladatát képező vallásos neveléstől elválaszthatlanok". Azt kérdi: „Milyen tudomány az, mely a vallásos neveléstől elválaszthatlan ?" Nem azt mondtam én, olyan tudományokat, a