Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Külföld - Németország

83 gyülekezetének elnökéhez" megütközik azon, hogy én azt állítom, miszerint senkiben sem lehet az a képesség, s ennélfogva azon jogosság sem, hogy a természettudomá­nyokról és azoknak jelenkori vívmányairól érvényes ítéletet mondjon, a ki maga a természettel tudományosan nem fog­lalkozik, maga azonban hivatottnak érzi magát, hogy a a vallások s különösen a róm. kath. vallás felett Ítéletet mondjon. Erre nézve nekem csak az a megjegyzésem van, hogy ugy látszik, mintha a „Dunántúli evang. lap" szer­kesztője nem látja azt a véghetetlen nagy különbséget, mely a természettudományok és a róm. kath. vallás azon tantételei között van, melyekről én ítéletet mondtam. A természettudományok határa véghetetlen, oly véghetetlen, mint a természet maga és nem zárnak ki belőle semmi tárgyat, mi a mindenséghez tartozik. És vegyük bár an­nak akár melyik tantárgyát, zoologiát, mineralogiát, bo­tanikát, geologiát, palaeontologiát, physiologiát, embriolo­giát, physikát, astronomiát, psychologiát és s. m. hát tagad­hatja-e a Dun. prot. 1. szerkesztője, hogy mindezekről csak az mondhat érvényes Ítéletet, a ki ezekkel tudományosan foglalkozik vagy foglalkozott. Én pedig a róm. kath. val­lás micsoda tantételeiről hoztam Ítéletet? 1. A róm. kath. vallás egéről. 2. A pokol és a purgatoriumról. 3. A trans­substantiatio dogmájáról. 4. A pápa csalhatatlanságáról. 5. Az egyedül üdvözítő vallásról. 6. A gyónásról. 7. A szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról. 8. A Jezsuiták veszedelmes befolyásáról az emberiség észbeli és erkölcsi fejlődésére és 9. A papok coelibátusáról. És már most kér­dezem a Dunánt prot. 1. szerkesztőjét, vájjon micsoda tu­domány szükséges mindezeknek a tantételeknek alapos bí­rálatára? nem e elég egy ép, egészséges, felvilágosodott és minden csudahittől ment ész? ezután pedig az egyház­történelemnek kis ismerete? mindenek felett pedig az új testamentomnak, mint a keresztény vallás egyedüli forrá­sának ismerete, melyet én, habár természettudós, minden esetre jobban ismerek mint azt ismeri a nagyváradi püspök úr, a kinek a házában bibliát bizonyosan nem, legfeljebb breviáriumot találhatunk. Kérdezem továbbá, van e Magyarországon protestáns, legyen az ágostai vagy helvét hitvallású, aki velem egyet nem értene, azokra nézve, a mit én röpiratomban ezekről a róm. kath. tantételekről elmondottam? és ha van. tessék azokat nekem elmondani, a mikben én, habár theologus nem vagyok, hibáztam. Tisz­telettel felkérem a t. szerkesztőséget, méltóztassék ezen kis útbaigazítást tisztelt lapjában mielőtt felvenni. Buda­pest, 1891. márczius 4-dikén. A tekintetes szerkesztőségnek alázatos szolgája „ „ . , 0, , & J Dr. Nendtvich Sándor, kir. tanácsos és a Budai ág. hitv. egyház Presbytere. — Omnia ad maiorem Dei glóriám. Váczról veszszük ez érdekes tudósítást: B. 0. irsai származású ev. vallású fiú belekerült a váczi r. kath. középiskolába s itt a nélkül, hogy vallásából oktatást nyert volna, osztályról osztályra emelkedett. — Négy évvel ezelőtt felvették a papnövendékek közé s most, miután a 18. évet meghaladta, február 12-én, mint negyedik évi papnövendék formaszerűleg besoroltatott az egyedül idvezítő egyházba, miről Újhelyi István alvárosi plébános kegyes volt tudósítani a helybeli evang. lelkészi hivatalt. — Ehhez sem kell kommentár! — A kassai magyar-tót egyház megválasztott lelkészé­nek, Tisztelt. Homola István úrnak ünnepélyes beikta­tása f. hó l-jén ment végbe, úgy a kassai mint a távol­fekvő leánj'egyházakból egybesereglett hivek élénk rész­vétele mellett. A beiktatást Nt. Nóvák András úr eperjesi tót lelkész végezte Nt. Páll Endre, kiérd, sáros-zempléni főesperes társaságában. A beiktató beszéd I. Péter 5, 2—4 alapján az életből merítve tüntette fel a bajokat és nehéz­ségeket melyekkel minden protestáns lelkésznek küzdenie kell ; de egyúttal bátorítá s buzdítá is hivatalba lépőt azon édes jutalom reményével, mely ép ezen bajok és nehézségek leküzdésének eredménye. Az egyházi jelvények átadása gyönyörű jellemző szavak kiséretében történt. Végül mind a két galambősz tisztes apostoli alak megható áldás kisé­retében bocsátotta működésének útjára a fiatal lelkészt, ki azt azonnal meg is kezdte a vasárnapi rendes istenitiszte­let megtartásával. Beszédében, mely Máté 33 s 5, 16 ver­sén alapult, ifjúi hévvel fejtegette jövendő munkálkodásának eszményi czéljait, lelkesen serkentvén hiveit, hogy neki mindazok kivitelében segédkezet nyújtsanak. Nt. Nóvák András úr áldása után szétoszlott a gyülekezet, hogy nagyrésze újból találkozzék délben a paplakon rendezett magyaros, s így enni-inni valóban, de vidám hangulatban s felköszöntőkben sem szűkölködő közebéden. Isten kegyel­me s az emberek jó indulata segélje a törekvő fiatal lel­készt nemes terveinek kivitelében ! — A dunáninneni ág. hitv. egyházkerület a zsinati ügyben április hó 15-én rendkívüli közgyűlést tart Pozsony­ban, melyet 14-én este 5 órakor kezdődő előértekezlet előz meg. — Köszönet nyilvánítás és elszámolás azon összegek­ről, melyek a rozsnyói ágost. hitv. evang, tűzkárosult egyház felsegélyezésére befolytak : 1890-ben : aug. 9-én Tiszolczi egyházhivek 12 frt 80 kr. aug 13. Nagyszlabosi egyházhivek 12 frt. Feketelehotai egyházhivek 3 frt 90 kr. aug. 14-én. Ruszkini egyház 1 frt. Durándi egyház 1 frt. Joisvataploczai egyházhivek 3 frt 45 kr. aug 15. Eper­: jesi egyházhivek 38 frt 15 kr. aug. 16. Nagyszalóki egy­házhivek 7 frt. Nagyrőczei egyházhívek 16 frt 30 kr. Gröllniczbányai egyházhivek 23 frt 70 kr. aug. 19. Ráhói egyházhivek 4 trt. aug. 23. Vizesréti egyházhivek 4 frt 90 kr. aug. 30. Jolsvai egyházhivek 30 frt. Margonyai egyház 1 frt. Toporczi egyházhívek 4 frt 40 kr. Kövi-i egyházhivek 2 frt 04 kr. r'Szent Iványi Árpád gyűjtése 47 frt. Ratkói egyházhivek 18 frt. szept. 12. Szirki egy­házhívek 5 frt 50 kr. Cserencsényi egyházhivek 6 frt 14 kr. Bugyikfalusi egyházhivek 3 frt 33 kr. Rimabrézói egyházhivek 12 frt. Nagy Lomniczi eg\ 7házhivek 5 írt 80 kr. Kún Taploczai egyházhivek 2 frt 46 kr. Sajó Grö­! möri egyházhivek 3 frt 60 kr. Z. Lipcsei egyházhivek 2 frt 50 kr. Misérdi egj'házhivek 4 frt 90 kr. Sárvári egyház 1 frt. szept. 20. Bohus Pál apáczai lelkész 50 kr. Modori egyház 15 frt. Kring Miklós döröcskei lelkész 1 frt. szept. 25. Izményi egyházhivek 5 frt 62 kr. Pozsonyi egy­! ház 25 frt. Poprádi egyház 2 frt. Ácsai egyház 10 frt. szept. 27. Dobsinai egyház 50 frt. okt. 4. Pádári egyház­hívek 3 frt 30 kr. Kassai tót egyházhivek 3 frt 90 kr. Gryönki egyházhivek 3 frt. Süvetei egyházhivek 18 frt 24 kr. okt. 11. Libetbánvai egyház 2 frt. Stooszi egyház­hivek 6 frt. okt. 15. Eperjesi magyar-tót egyház 16 frt 50 kr. Klenóczi egyházhivek 5 frt 60 kr. okt. 30. Szepes Bélai egyház 2 frt. Abelovai egyház 2 frt. Szomolnoki egyház 3 frt. Tót-keresztúri egyház 1 frt. Ritter Károly főesperes ivén 30 frt 98 kr. Csalli egyház 1 frt. okt. 31. Oláh Pataki egyházhivek 5 frt 70 kr. nov. 10. Paksi egy­házhivek 3 frt 50 kr. Csernátt'alusi egyházhivek 2 frt 16 kr. nov. 11. Gryörkönyi egyházhivek 3 frt 30 kr. nov. 16. Nandrázsi egyházhivek 2 frt 30 kr. nov. 18. Veszverési egyházhivek 2 frt. nov. 27. Hrussói egyház­hivek 4 frt 34 kr. Zurányi egyházhivek 9 frt 75 kr. Hosz­szútalu-Fürészmező 2 frt 38 kr. decz. 10. Uj Vásári egy­házhivek 7 frt 59 kr. decz. 15. Alhói egyház 2 frt. Felső Eőri egyház 3 frt 80 kr. Pinkafői egyház 5 frt 40 kr. Alsó-Lövői egyház 2 frt. Szalonaki egyházhivek 4 frt 30 kr. Borostyánkői egyházhivek 13 frt. Vágodi egyház 50 kr. Eőri szigeti egyház 2 frt. Német Szent Mihályi egyház 2 frt. Rohonczi egyház 2 frt. Felső-Lövői egyház 5 frt. Kukméri egyház 2 frt. körtvélyesi egyház 2 frt. Dobrai egyház 1 frt. Hidegkúti egyház 1 frt. decz. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents