Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A kultur-budget vita után (Andorka Gyula)

3 Mióta a római pápaság" kifejlődött czélja soha se változott, csak eszközei változtak. Czélja, mely felé folytonosan és makacs következetességgel tört, a hatalom birása volt. A római világbirodalom és „impérium" eszméjét, és ennek hatalmi körét akarta megszerezni, — sa régi republicanus hősök győző kardja, s a császárok jogara helyett a legfőbb püspök tiaráját szerezte meg. És a pápák e tiarának nagyobb jelentőséget, s feltétlenebb hódolatot követelnek, mint a minőt követeltek a régi római császárok, kik büszkén hangoztatták az „urbi et orbi" jelszavat. A pápák hatalmukat a trónok fölé helyezték, sőt a világi uralkodók souverain jogaikat a pápai egyetemes és minden vitán felül álló isteni jogokból átszármazott és átengedményezett jognak tekintették. Ez a felfogás, ez a hatalmi törekvés soha se szünetelt a római pápai széken, az eszközök változtak, és váltakozni fognak, de azzal tisztában lehet az egész protestáns világ, az emberi haladás, szabadság és felvilágosultság minden barátja, hogy az úgynevezett „római szentszék" le nem mond egyetlen egy tradi ti ójáról sem, és hogy a római pápaság politikáját gyakran fogja magával szembe találni. Kétségtelen, hogy a mint koronkint az emberiség szellemi világán borús fellegek támadtak, midőn visszaesés mutatkozott a nemzetek szabadsági törekvéseiben, a midőn a társadalom atmosphaeráját reactionarius irányzatok telitették meg : a pápai hatalom emelkedőben volt, s a római szentszék aggastyánainak reszkető kezeiből elszórt villámok megreszkettették az emberiség elborult láthatárát, mint az éj sötétségét a korom felhők villámai. E kor melyben élünk a pápai hatalom emelkedésének, s a katholiczismus fellendülésének kora. Okozat nincs ok nélkül, — előidézték ezt a socziális mozgalmak, a franczia forradalom utóhatásai, — és igen nagy részben ennek okai vagyunk önmagunk, mi protestánsok. A soczialismus réme ijeszti a müveit és vagyonos osztályokat, sőt a socziális mozgalmak aggodalommal töltik el sok helyen a trónokat is. A jelenlegi pápa, ki a világ egyik legügyesebb diplomatája, nagy szerencsével és nagy ügyességgel használta fel a pápai tekintély emelésére a társadalmi és politikai viszonyokat. Sikerült messze terjedő és a társadalom legmagasabb köreiben azon véleményt meggyökereztetni, hogy a római pápaság, mint isteni intézmény és a romai katholikus egyház, mint a kereszténység változatlan alakja, és a conservativ, legitim érdekek legtökéletesebb, s legszilárdabb támasza, van egyedül hivatva a trónokat megvédeni a társadalmi törekvések, — az aristokratikus conservativ érdekeket a demokratia, s a jelen társadalmat, a soczialismus ellen. Ezen hirdetett elveket a római pápaság tényekkel is igazolja. Bismarck herczeggel megegyezett a kultur - harcz megszüntetésére, — az Angol királyságot és kormányt támogatta az ír féniek elleni küzdelmében, a mennyiben az irhoni püspököket utasította, hogy az ír országi tömegeket a gyújtogatások és gyilkosságoktól visszatartani törekedjenek, sőt az angolországi bibornok-piispök politikai szereplés és befolyás tekintetében fölébe emelkedett az összes gazdag anglican püspökök felé, ő áll a rabszolga kereskedést megszüntetni törekvő mozgalom élén, sőt legújabban a lord mayorral együtt elnökölt az oroszországi zsidók üldözése ellen tartott nagy népgyűlésen. A római curia befolyást gyakorol a belga munkás zavarok lecsillapítására s befolyást biztosított magának, az orosz udvarnál is. Ezek tények, melyeket elvitatnunk nem lehet, — mert szemünk előtt folytak le. De ezen rendkívüli befolyásra, ezen sikeres társadalmi és politikai szereplésre a római pápa korunkban nem juthatott volna, — ha a protestantismus hazánkban ép ugy, mint más országokban is a veszélyt kellő időben felismeri, ha a protestáns hitbuzgóság és az összetartozás érzete, és a múltban csudákat művelt protestáns öntudat nem hanyatlott volna. Mert képtelenség a nagy nemzeti diadalokat kivívott német császárság és annak vaskanczellárja herczeg Bismarckról feltételezni, hogy az megalkudott volna a római curiával, — ha azt nem tapasztalja, hogy a német birodalom száz katholikus választókerülete mint egy jelszóra választotta képviselőit, a kik egy compact s egy vezényszóra hallgató pártot képeztek, míg a protestáns választókerületek hat vagy nyolcz pártárnyalatokra szakadtak, s köreikben a socziáldemocratia elijesztő módon kezdett terjedni. Vagy folyamodik-e az angol kormány a római kúria erkölcsi támogatásához, ha a skót protestantismus támogatja az angol grófságok conservativ szellemű választóit az irek elleni küzdelemben ? ! Vagy felemeli-e nálunk az ultramontan reactio, a főúri ó-konservativ párt harczi zászlóját, ha a három millió protestáns az eltérő politikai elvek daczára is egyesül a protestantismus közös érdekeinek védelmére, — ha a magyar protestáns világ legkiválóbb képviselője az óriás tekintély és befolyással rendelkezett Tisza Kálmán ellen a legádázabb támadás, a legkérlelhetetlenebb küzdelem épen a protestáns körökből nem támad ! ? De a mint a német birodalomban a positiv hit és a hitegység ellenében a radikalis philosophia, és a hit világát majdnem teljesen elölő úgynevezett szabad-vizsgálódás, és a skepticzismus harapódzott el, s a professori doctrinairség ellentétbe helyezte magát az államférfiúi érzék, és az állam magasabb érdekeivel, s a hitbuzgóság helyébe a tudós tanát akarta ültetni, ép úgy nálunk is a valódi evangeliumi hitbuzgóság hanyatlásával, hanyatlani kezdett az egyházi fegyelem, a törvényes felsőbbségek tisztelete, — s az evangeliumi testvéri szere-