Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Észrevételek a „zsinati előmunkálatok”-ra (Holles Dani)

34 vételeimet. Valeant quantum valere possunt! Méltán megróna azonban a zsinati előmunkálatoknak és az én észrevételeimnek szives és figyelmes olvasója, ha elmulasztanám reá mutatni arra az Achilles sarokra, mely körül, sok évtized óta forognak egyházi közéletünk gondolkozói, mely fölé ugy látszik égető lángbetűkkel van felirva: „noli me tangere!" s ezen Achilles sark : az iker-elnökség. Ne tessék kérem komor haragra ránczolni homlokaikat; nem vagyok neki ellensége s igy nem is szándékom hazai evang. egyházunk ezen speczialitásának hadat üzenni. Csak szeretném tisztítani körülötte a levegőt, szeretném oszlatni a körülötte liavargó ködöket. Ha az ember azokat a sokat mondó, keveset jelentő kifejezéseket olvassa, melyekkel ugy ezen „zsinati előmunkálatok" mint kerületi utasításaink, rendezeteink s végre még mindenféle gyűlési határozataink is az evang. „elnökségieket illetik, önkénytelenül eszünkbe jut az a Grassalkovicsféle adoma, mely szerint a Bécsbe költözködő herczeg szigorúan ráriasztott gödöllői szolgáira, hogy ugy viseljék gondját különösen ked

venez, de már nyugalmazott hátas lovának, hogy életben találja ha visszatér, mert a ki annak halálhírét hozza meg neki, azt ő menten agyon lövi. A bucefalus mindannak daczára a dolog rendje szerint megdöglött s lett nagy riadalom, hogy ki meri ezt a hirt a herczegnek megvinni. Jó utravalóért válalkozott erre az uradalmi gyalog pósta, — az uraság kedvencz czigánya. Amint Bécsben a herczeg elé jutott, rögtön vallatóra fogta őt a kegyelmes úr s a more mindenre akurátosan megfelelt. Végre kérdi tőle, hát a paripa hogy van, nincsen-e baja? dehogy van kegyelmes uram, nincsen annak semmi baja csak lefeküdött. No hiszen már máskor is lefeküdött de talán csak nem beteg ? dehogy beteg, dehogy, csak a négy patkójával a padlás felé fordult. Te czigány, akkor hát megdöglött az a ló, riadt fel a herczeg. Lője magát agyon kegyelmes úr, maga mondta először, hogy megdöglött, vigyorgott a more s a herczeg velle-nolle kibékült a változliatlan dologgal. így kerülgetik a mi törvényeink és szabályaink az ikerelnöki teendőket annyira, hogy voltaképen magoknak az elnököknek kell kitalálniok saját jogaikat és kötelességeiket s csupán egymás iránt való kitűnő és dicséretes udvariasságuknak köszönhető, hogy elnöki jogaik gyakorlása közben egymással összeütközésbe nem jönnek. „A közgyűlési tanácskozásokat az „elnökség" vezeti ; az „elnökség" vigyáz fel a rendre, az attól eltérőket rendre utasítja, tőlük ha kell a szót elvonja, esetleg a gyűlést is feloszlatj â « az „elnökség" mondja ki a határozatot ; az „elnökség" csak a szavazatok egyenlősége esetén szavaz." így megy az végig az esperességi, kerületi sőt az egyetemes gyűlésen is, holott pedig ennek választott egyházi elnöke nincs is. Egyszer azután menthetetlenül rájövünk a gyakorlati kivitelre ; felfedezzük, hogy az ikerelnökség emberekből áll, hogy az emberek még ha siami ikrek volnának is, önálló, még pedig néha eltérő nézeteket vallanak, — s vannak esetek, a mikor ezen nézeteiket, mint meggyőződésüket, egymásiránti udvariasságból feladni nem hajlandók. Quid tunc? Nem nagy lelkiismeretet csinálunk belőle. Ha az „elnökség" nem tudja méltányolni, azaz hogy megbecsülni azt a szép jogát, hogy szavazati egyenlőség esetén az ő szavazata döntsön, hanem konokul ragaszkodik ahhoz a feltevéshez, hogy kettő nem egy ; ha ő is igazolni akarja, hogy „quot capita, tot sensus:" akkor az elnökök szavazatai miatt az elnökség szavazata elvesz s az igazság eldöntését a sors mérő serpenyőjére tesszük, — hiszen hányszor van az, hogy a véletlen okosabb mint a meggondolás ? Bizony mondom, furcsa megvilágítása ez az ikerelnökség szükségességének ! Pedig az ilyenféle megvilágításra gyakori alkalom kinálkozik. Az egyik elnök vezetni akarja a gyűlést, a másik is azt akarja; az egyik rendre akar valakit utasítani, a másik nem engedi; az egyik elvonja valakitől a szót, a másik megadja neki ; az egyik ki akarja mondani a határozatot, a másik is ragaszkodik ehhez a joghoz és így tovább mind kész alkalom az elnöki coliisióra s a sorshúzás megejtésére. Én nem hiszem, de még csak fel sem tehetem, hogy a protestáns gyűléseket szervező férfiak nem tudták volna, vagy ne tudnák azt, miszerint az „elnökség" mint elvont fogalom semmit sem vezethet, semmit sem tesz ; hanem vezet és cselekszik az, ^ ki ezen hivatalt betölti : az elnök vagy az elnökök. Honnan van tehát az a határozatlanság, mely az elnöki tisztet olyan amabiiis confusióban tartja ? Annak indító oka, szerény véleményem szerint semmi más, mint az az egyszerű szó : paritás, egyenjogúság. Senki sem akarja az egyházi és világi status egyenjogúságát megsérteni ; senki sem meri kimondani, hogy ő a felügyelőt mint az egyházat fentartó nagy közönség képviselőjét, — vagy, hogy ő a papot, esperest, püspököt, mint a nagy közönségnek az egyházat öszszetartó pásztorát tartja az elnöki tiszt betöltésére, e vagy ama jogok gyakorlására hivatottnak. E helyett az őszinteség helyett egy kalap alá szorítanak két fejet, — az ő dolguk hogyan férnek meg alatta! — egy akaratra szorítanak két akaratot, egy meggyőződésre, két meggyőződést ; ha pedig a kettő divergálni bátorkodik, akkor az elnöki döntő meggyőződés porba hullott s dönt a sors. Pedig amennyire bizonyos, hogy nem fogalom, hanem csak ember képes elnökölni, ugy kétségtelen az is, hogy egy ügynek tárgyalását egy helyen és egy időben csak egy ember vezetheti. Ha nem eléggé világosan fejeztem volna ki az egyházi elnökségekre vonatkozó észrevételeimet, akkor sietek kijelenteni, hogy én az ikerelnökségnek ellensége egyáltalán nem vagyok. De barátja vagyok a jogok és kötelességek okszerű elosztásának. Alkotmányos érzületem meg tud nyugodni ha szavazataink egyenlősége esetén akár világi, akár pedig egyházi elnök szavazata dönt ; de fellázad lelkiis-