Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Észrevételek (Faix Mihály)

•264 A tanodai követekre vonatkozólag az egyetemes gyűlés tudtommal egyebet nem határozott, mint a mit fentebb idéztem. A legközelebbi zsinat szerkezetére nézve az 1868-ki egyetemes gyűlésen hozott s fentebb idézett határozat t. i. a tanodai követek választásának módjára vonatkozó 2. §. 2. pontja nagyon hézagos. Nem határozza meg a választási eljárásnak, nevezetesen a szavazatok összegyűjtésének s az eredmény megállapításának, sem az igazolvány kiállításának módját. Ezen hézag pótlására, mely szerint meghatározandó volna a tanodai követek választásánál a választási eljárásnak, nevezetesen a szavazatok összegyűjtésének és megállapításának s az igazolvány kiállításának módja, indítvány tétetett ugyan az egyetemes zsinati bizottság 1890. évi márczius 18. tartott ülésében, azonban e bizottság határozatra nem érezte magát hivatva, mert ezen rendelkezések megtétele az egyes kerületek hatáskörébe tartozik, s mivel erre felhatalmazást nem nyert. Az 1890. évi egyetemes közgyűlés a zsinati bizottság ezen beterjesztett véleményére vonatkozó határozatot nem hozott. A tanodai követek választásának módja nevezetesen a szavazatok összegyűjtésének, az eredmény megállapításának s ez igazolvány kiállításának a mikéntje továbbra is nyilt kérdésnek maradt. Legfelebb azt lehet mondani, mivel qui tacet consentire videtur, az egyház egyetemes gyűlése hallgatagul az egyházkerületek hatáskörébe utalta mind azt. De világos határozata ez érdemben az egyház egyetemes gyűlésének, mely egyébkint a legközelebbi zsinat szerkezetére nézve határozatokat hozott s ezeket a szükséghez képest módosította is, tudtommal nem létezik. Arról azonban szó sincs, hogy az egyházmegyék az elfogadott választási szabályzat értelmében egyenlő számmal a lelkészi s nem lelkészi egyének közül választandó zsinati képviselőiken kivül még egy-egy külön képviselőt küldhessenek egyházmegyénkint a tanári vagy tanítói karból. Tanodai követ mindenik egyházkerületből csak kettő lehet : a kerület kebelébőli tanárok sorából. Kund Samu. Észrevételek, A „pigra massa válasza" czikkirója a „non pigertas, sed paupertas" czimű soraimra is reflectál. Miután félreértett, legyen itt szabad czikkemnek értelmét helyreigazítani és Varga úr fejtegetéseire néhány megjegyzést tenni. Szerző azt irja : „Faix úr a pigertas okát a paupertasban leli" és „Faix úr érvét a paupertast el nem fogadhatom a pigertas okának." Mint már a czím „non pigertas, sed paupertas" is mutatja, én a két fogalmat inkább ellentétes viszonyba helyeztem, nem pedig — mint azt Varga úr állítja — okozati összefüggésbe. A „massától" a pigertas vádját visszautasítom és azért nem állítottam, hogy a pigertasnak oka a paupertas volna. Czikkem rövid tartalma ez : nem a tunyaság annak oka, hogy gyülekezeteink és lelkészeiuk nagyobb része nem áldoz annyit a protestáns egyletekre és irodalomra, mint a mennyi kivánatos volna, hanem a szegénység ; ez a szegénység kényszeríti továbbá a lelkészeket arra is, hogy mellékfoglalkozásokhoz folyamodjanak, minek folytán nem összpontosíthatják egész erejüket az egyház szolgálatában. A massa nem pigra ; munkálkodik, csakhogy kényszerítve van kenyérszerzés végett magának is dolgozni. A mellett azonban én is előre bocsátottam, hogy vannak gyülekezetek és lelkészek, kik többet tehetnének, mint a mennyit tesznek. Varga úr azután leczkéztetve azt mondja, hogy Krisztus szolgája előre tudja, mi vár reája a papi hivatalban ; miért választotta, vagy inkább miért nem hagyta oda e pályát, ha jobban tetszett neki a Mammon oltára, mint Krisztus igája ? Igen, tudja az ifjú papjelölt jól, hogy a lelkészi pályán nem várnak ő reá kincsek, de igen is remél tisztességes megélhetést. És ha azt azután nem igen találja és sorsának javítását kivánja, ez nem a Mammon utáni sóvárgás, hanem emberi természetéből és a mai kor viszonyaiból folyó jogos kívánság. Ma minden hivatal, így a lelkészi is, egész embert kiván ; de azután viszont a hivatalnok is kívánhatja a hivataltól, hogy ez ő existentiáját biztosítsa. A lelkésznek ezen kívánsága nem is ellenkezik a szentirással. Varga úr írja : „Ugyan ki mondaná meg nekem, mi volt Timotheus vagy Titus hiványa?" Azt senki sem mondhatja, de viszont azt sem, hogy nem kaptak egyáltalában sem fizetést, vagy tiszteséges ellátást. Azt azonban mindnyájan tudjuk, hogy már akkor is hangoztatott, hogy a munkás méltó az ő jutalmára. Pál apostol, Krisztus után a protestáns egyháznak előképe, (I. Kor. 9, 14) irja : „Eképen rendelte az Ur is azoknak, kik az evangyeliomot prédikálják, hogy az evangyéliomból is éljenek" —, tehát ne legyenek kénytelenek más keresetforrások után nézni. És Gal. 6, 6 megint ugyanazon apostol azt mondja: „Az olyan ember pedig, a ki taníttatik az evangyéliomra, közölje minden javait azzal, a ki őtet tanítja." Az első keresztyének bizonyára követték is az apostol ezen intését és lelkipásztoraikat a viszonyokhoz képést ellátták. Továbbá hivatkozik czikkiró úr a mult századok ev. papságára, hogy annak sem volt fényes a fizetése, de mégis nagy volt a buzgósága és lelkesültsége. A fizetés bizony sok helyütt az volt, mint ma ; de az akkori viszonyok szerint sokkal többet tett ki, mint ma. A buzgóság, hiszem, hogy nagyobb volt, mint ma ; kellett is ; azonban a mai papságról is azt merem állítani, hogy ha olyan válságos idők következnének be, mint akkor voltak, a legnagyobb lelkesültséggel harczolna, sőt fel is áldozná magát az egyház megmentéséért.