Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Lelkipásztorkodás a szákiskolákon

juk, hogy hivatását komolysággal töltse be és férfi legyen ki állását, hivatását felfogni képes és áldással működjék, — ugy a tudomány és a társas örömök mellett egy tudományt és egy örömöt nem hagyhatunk tekinteten kivül, melyre nem csak egy papnövendéknek, hanem minden embernek szüksége van : Isten igéjének tanulmányozását és az a felett való örömöt. Egy az, amire mindenkinek szüksége van, melyet az ifjúság sem hanyagolhat el, — a keresztyénség, melyen minden műveltség és erkölcsösség nvugoszik, melyet nemcsak a szakiskolákon, de a gimnáziumokban is ápolni kell. Ennyi áll mindenkire, aki a keresztyénséget nem csupán csak olyan valaminek nézi, mely magát kiélte és túlélte, hanem amely

Tnek isteni életeró't tulajdonít még. A legegyszerűbb mód, mely szerint a szakiskolai ifjúságot e tekintetben megvédeni lehetne, lia a szakiskolák hallgatói, épugy, mint minden gyülekezet tagjai, lelki szükségleteiket a szakiskolával bíró város lelkészénél kielégítenék, — melyet meg is tehetnének, — alkalmuk volna rá, — mert minden városban, hol szakiskola van, vannak kitűnő lelkészek, sőt részben tanárok is, kik lelkészek voltak. Eltekintve azonban attól, hogy ilyen táplálékra nem igen szokott szükség lenni, azt kérdjük, ha az egyetemi ifjúságnak, mint egész egyesületnek tökéletes kiképzésére, le egész a testgyakorlatig, nagy gondot fordítanak, és csak egy hibázik, a lelki üdvről való gondoskodás, nem látszik-e ugy, mintha ez az egy tökéletesen felesleges volna? Ne csodálkozzunk, ha az ifjúság, a mellett, hogy őt külső és belső okok Isten igéjétől és az egyháztól elidegenítik, már csak azért is, mert ezen dologra felsőbb körökben sem fordítanak figyelmet, mindenre, ami keresztyéni és egyházi körbe tartozik, kicsinylőleg tekint, sőt lia valamelyiknek eszébe jut templomba menni, vagy az urvacsorához járulni, ujjal mutatnak rá és ezen szent kötelességét gúnynyal és csúfolkodással utáltatják meg vele. A deákok kiképzésének egyöntetűségéhez tartozik, mint nem jelentéktelen dolog, a lelki gondozás ép ugy, mint a tudomány ; és csak a szakiskolai lelkészi hivatalnak, a többi szakiskolai hivatalok közé való beiktatása által lenne ezen szent ügy a diákok érdeklődésének tárgya és csak ez által lehetne a diákok ezen szent ügy iránt való közönyösségét és idegenkedését megakadályozni ; a szakiskolai lelkipásztori hivatalnak fennállása volna csak egy állandó és intő bizonyság arra nézve, hogy a tanuló ifjúságnak is, mint minden keresztyénnek, szüksége van keresztyéni alapon való épülésre, legyen bármily tanszakbeli. Természetesen a szakiskolai lelkészi hivatal felállításához vérmes reményieket nem köthetünk, mintha ez által a szakiskolai ifjúság mintegy valami varázsszóra, egyszerre átváltoznék. Épugy lenne a dolog, mint minden egyébb gyülekezetben. Sokan csak ép úgy folytatnák erkölcstelen életmódjukat, mint az előtt; de lennének kevesen, kik megtérnének, vagy legalább meg nem tévelyednének ; akik késő aggkorukban is hálásan emlékeznének arra a figyelmes gondoskodásra, hálákat adnának Istennek, hogy nekik a lelkipásztorban szilárd védelmet adtak a kísértések ellen, ki őket bűnös útjaikról letérítette és a megtérésre erősekké tette ; sohasem fognak hiányozni, kik a jó magot., melyet a lelkipásztor a szakiskolai ifjú szivébe vetett, életpályájukra is át ne vinnék Isten dicsőségére és felebarátjaik hasznára. Aldástalan semmi esetre sem lesz. Az áldás legyen nagy, vagy kicsiny, annyi bizonyos, hogy az egyház, fejének, Jézus Krisztusnak tartozik azzal, hogy nevének a diákok között is tiszteletet szerezzen és minden lehetőt megtegven a szakiskolai lelkipásztori hivatal felállítása által. Hogy ez nehezen fog menni, világos ; mégis, amint minden keresztyén gyülekezet, mint egész, az ő különös sajátságai miatt, más és más lelki gondozást igényel,, annál inkább az egyetemi ifjúság. A diákság gyülekezetének kétféle különös sajátsága van ; az. hogy csupa diákokból és az, hogy csupa ifjakból áll. Ezen gyülekezetnek tudománvos és ifjúi jellegét és lényegét a szakiskolai lelkipásztornak mindig szem előtt kell tartani. Nem felejtheti el, hogy diákokkal van dolga, — nem mintha neki a tanárt játszani és egyházi beszédeinek tudományos felolvasásoknak kellene lenniök ; inkább járjon az apostol szavai szerint el : „Én is. midőn hozzátok mentem, Atyámfiai ! mentem nem fellengős beszéddel, vagy bölcseséggel hirdetni néktek az Isten bizonyságtételét ; mert nem volt czélom valami másról tudni köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről. És engem erőtlenség, nagy félelem és rettegés fogott el nálatok. Es az én beszédem és prédikálásom nem birt emberi bölcseség elhitető szavaival, hanem lélek és erő megmutatásával, hogy a ti hitetek ne álljon emberek bölcseségén, hanem Isten erején." Ezen isteni bölcseség szerint kell a szakiskolai lelkipásztornak a szakiskolai gyülekezet előtt beszélni ; de abban a helyzetben is kell lennie, melyben a tudomány összes ágainak menetével lépést tartani, azoknak tévutaira és örvényeire, melyek itt ott a tudományban felbukkannak, figyelmessé tenni, és egy áldásos és gyümölcsöt hozó tanulmányhoz szilárd alapot vetni tudjon. Ehhez egy törekvő szellem szükséges, mely érdeklődik a tudomány iránt, nyilatkozásait figyelemmel kiséri és általában magát annak magaslatán O ö megtartani képes, és mindezek daczára magát a Krisztusban való egyszerűségtől eltántorítani nem engedi. Mindez igen nehéz ! — Ezenkívül a szakiskolai lelkipásztornak meg kell gondolni, hogy ifjakkal van dolga ; nem mintha neki Isten igéjét, mely élesebb a borotvánál, — az ifjúság miatt, — eltompíthatná és elerőtleníthetné, és egy szemét behunyhatná, — sőt hivatásának minden komolyságával és méltóságával álljon az ifjúi könnyelműségnek és nyakasságnak, dacznak és konokságnak ellenébe, minden egyes előtt tiszteletet és tekintélyt kell szereznie és evvel működésének biztos alapot vetni. Ezen komoly és erős magatartása azonban nem lehet visszataszító törvényszigor : a szakiskolai lelkésznek számolni kell az ifjúság tökéletlenségével, amely, amily könnyen