Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Belföld - Újpesti ev. egyház

21 Tehát kétségtelen, hogy a mi magyar evang. egyházunknak sok nehézségekkel kell megküz­denie. Tartok tőle, hogy rövid idő alatt egy újabb kérdés fogja megrázkódtatni, sőt tán benne a leg­mélyebb és ki nem egyenlíthető szakadást előidézni és ez a református egyházzali unió. Legyünk óvatosak e kérdés fejtegetésénél, ne vegyük azt minden alkalommal meggondolatlanul ajkainkra. Megelégedhetünk egyelőre azzal, ha az egyház­kormányzati kérdésekben igyekezünk lehető összhan­got létesíteni a két protestáns felekezet között. De ne érintsünk vallási kérdéseket, mert ha vallási téren erőltetjük az uniót akkor két protestáns felekezet helyett négy lesz. Mert akármennyit hangoztatjuk a testvéri szere­tetet, kétségbevonhatatlan igazság, hogyha lutherá­nus ember változtatja hitét az többnyire katholikus, lia kálvinista változtatja hitét az unitárius lesz. Tehát nemcsak dogmai, hanem különböző világ­nézet is választja el egymástól a két protestáns fele­kezetet, tehát ezen jelenségek komoly egyházpolitiku­sok figyelmét el nem kerülhetik. Nálunk Somogyban a reformátusok között erősen kezd terjedni az unitárius vallás, mig a mi egyházaink attól érintetlenek. Szólnom kell még röviden a magyar sajtóról. A magyar sajtó nagy része ma már nem az a mi a 40-es és 60-as években volt. A sajtó nagy része ma már pusztán pártérdeket szolgál s igen sokakra az már kenyérkereset, azért az elvek harcza helyébe a személyes küzdelem lép, s a közjó a párt érdek alá helyeztetik. Míg ez előtt kiváló államférfiaink elveik hirde­tése végett a sajtót felkeresték, hogy irányt adjanak a közönségnek, most a sajtó nagyobb része a párto­kat szolgálja. Azért magyar sajtónk egy része ritkán igazságos, — de hogy mi irántunk, evangélikusok iránt a sajtó legnagyobb része igazságtalan ezt mindennap érezzük. Különösen tör ellenünk a sajtó azon része, mely chauvinista irányú és különös, hogy a túlzó chauvi­nisták nem magyar érzületű journalistákból állanak. Ma már a sajtó egy része nem publiczista és állam­férfiúi tulajdonokkal biró férfiak, hanem egyszerűen ügyes tollú egyének által irattatik és szerkesztetik. A nagy közönség egy része a sajtótól nem az igazat, hanem az érdekeset s izgatót kivánja. Tehát evangelikus egyházunk helyzete sok ve­szélyekkel van környezve. Azért vallásos hitre, áldozatkészségre, bátorságra és okosságra van szükségünk. „Imádkozzunk és puskaporunkat tartsuk szá­razon!" Andorka Gyula. inriü, Újpesti ág. h. ev. egyház. — Szives kérelem ! Nincs az emberi kebelnek fenségesebb, magasztosabb érzete a nemes áldozatkészségnél, a felebaráti igaz szeretetnél. Völ­gyeket emel, hegyeket sülyeszt. mustármagból terebélyes fát növeszt. A hivek nemes áldozatkészségében, a test­vérek munkás szeretetében reménykedve. bátorkodunk alulírottak az újpesti ev. egyház nevében minden a prot. egyházak fejlődését, megerősödését szivén hordozó nemes­szivű felebaráthoz fordulni , szíveskedjenek egyházunk megerősödését czélzó munkánkat hathatósan támogatni s a kegyes adakozás bőséges forrását megnyitni azok számára, kik arra igen-igen rászorulnak, hogy itt a főváros köz­vetlen szomszédságában, az ország szívéhez oly közelálló egyház végre valahára megifjodva keljen ki a múltnak oly megdöbbentően szomorú emlékeiből. Egyházunk 600 lélekkel még 1874-ben alakult ; tem­plomot. paplakot építtetett 14,000 frton ; de nagyrészt szegény gyári munkások, vagyontalan iparosok lévén, sajátjukból nem fedezhették a költségeket, a segélyek igérése pedig meg nem valósult ; a templom, paplak fel­épült hitelbe, de még 1875-ben bekövetkezett azon szé­gyenletes eset, hogy bíróilag elárvereztetett. A lelkész itt hagyta nyáját ; a nyáj feloszlott, 10 évig pásztor nélkül volt. 1886-ban megerősödve, számlálván mintegy 1200 lelket, hozzáfogott a restaurálás nehéz munkájához. A templom, paplak egy nemesszivü család által visszavál­tatott s a 8000 frtnyi vételárnak törlesztése mellett az egyház kezébe került. Azóta Isten segítségével 3000 frtot törlesztettünk ; adósságunk még mindig tehát 5000 frt. A nagy részt vagyontalan iparosokból és napszámos gyári munkásokból álló egyháztagok a nagy összeget nem képesek sajátjukból fizetni ; nehogy tehát másodszor is megtörténjék az az eset, hogy újból elvegyék, elárverezzék templomunkat, paplakunkat, könyöradományoknak az or­szágban való gyűjtéséért a nm. m. k. belügyminiszter úr­hoz folyamodtunk, ki azt 6 havi tartamra 80127/1890. sz. a. kegyesen meg is engedte. Most tehát, kezünkben a miniszteri engedélylyel, azon alázatos kérelemmel fordulunk minden áldozatkész felebarátunkhoz, könyörüljön szive nehéz helyzetünkön, s ossza meg a szeretett filléreit mi velünk is, kik oly igen­igen érezzük a testvéri áldozatkészség szükségét. Külö­nösen a nagytiszt, lelkész urakat kérjük, kegyeskedjenek a miniszteri engedély alapján egyházukban, gyűjtést esz­közölni, vagy ha ez lehetetlen, legalább egy vasárnapi offertoriumot egyházunknak átengedni, s a szeretet eme filléreit egyházunknak megküldeni, szem előtt tartván a mondást : Sok kicsi sokra megyen. Mi hisszük és reméljük, hogy a valóban nemes szív nem is fog késni áldozatát az egyház oltárára vinni. E hitben és reményben kérjük minden nemes adakozóra Istennek áldását, kinek neve dicsőíttessék mindörökké. A jókedvű adakozót szereti az isten. Újpest, 1890. julius 10-én. Gömöry Oszkár, Geduly Lajos, min. tanácsos, cs. és k. kamarás, egy házfelügyelő. lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents