Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Azok az üres templomok

•219 való ifjú s jobb módú szülők gyermeke, a ki gond nélkül élhetne tlieol. tudományainak nem adja magát ezen pályára, hanem más téren keres állást, a hol könnyebben s hamarabb biztosíthatja jövőjét. Tapasztalásból tudjuk, hogy theol. intézeteink látogatói majdnem kivétel nélkül oly szegények, hogy paedagogia, iroda s jótétemények nélkül nem folytathatnák tanulmányaikat ; tudjuk, hogy ezen iskolán kívüli privát foglalkozásuk annyira bénítja tanulmányaik végzésében, hogy csak a legnagyobb erő megfeszítés mellett felelhetnek meg hivatásos tanulmányaiknak. Első sorban gyülekezeti ügyeinket tartom rendezendőknek. Mondja ki a zsinat, hogy anyaegyházat csak azon gyülekezet képezhet, mely faluhelyen a lelkésznek legalább 800 frt. évi jövedelmet biztosít nem számítva a lakást s holmi functionalis járulékot, városban pedig legalább 1000 frt. biztos fizetést adhat. Sok helyütt egymás hátán vannak apró gyülekezeteink, a melyeknek lelkészei családjaikkal nyomorognak, ott az egyesítés üdvös munkáját kell foganatosítani. Vannak városaink, melyekben két szegény egyház létezik, miért nem lehetne ott csak egy egyház? Azon szegény diasporalis gyülekezeteket, melyekre missiói czélból szükség van, természetesen nem megszüntetni, hanem egyetemes, közegyházi segélylyel fentartani kell. Ily módon kevesebb, de erősebb egyházunk lészen, kevesebb de annál függetlenebb lelkész fog állani az egyházak élén, a kik a társadalomban meg fognak fordulhatni s abban tevékeny részt venni. Ha ez bekövetkezik, a lelkészi pálva keresett s kedvelt lesz, mert függetlenségre, jövedelmezőségre s a társadalomban elfoglalható állásra nézve egy sem. fog vetekedhetni vele ; holott most egy jóravaló iparos jobban áll egy lelkésznél. Akkor jelesebb s jobli módú ifjak is fognak e pályára lépni s többet és alaposabban fognak szaktudományaikból tanulhatni. Akkor be fog következni az is, hogy theol. s egyházi irodalmunk felvirágzik, mert a lelkésznek anyagi eszközei megengedik, hogy magát tovább művelhesse s bizonyára nem akad egy sem, a ki olyan feleletet adna, minőt pár évvel azelőtt egy lelkész barátom azon felkérésemre adott, hogy vegye meg azt a bizonyos theol. könyvet, bizonyára nem fogja azt felelni : „inkább korpát megyek venni, mert erre a háznál nagyobb szükség van." Itt van minden bajnak a forrása s míg ezen segítve nem lesz s míg megengedtetik, hogy egyházunk csúfjára lelkésztanítói állomások lesznek alig 300 fitos fizetéssel addig hiába várunk lényeges javulást. Addig semmiféle theol. akadémia s intézet nem fog sokat lendíthetni theol. irodalmunk, theol. szaktudomány felvirágoztatása ügyében, hiszen az iskola, akármilyen legyen az, nincsen ama tölcsér birtokában, melylyel a tudományt az agyba önteni lehetne. Mindegyike csak arra törekszik, hogy a szükséges alapot s a kellő utmutatást adja meg; az egyeseknek kötelességévé válik az életben tanulmányozni, kutatni s tovább és tovább tökéletesedni. Biztosítsuk kellőleg a lelkészeknek tisztességes megélhetését, akkor karöltve a theol. intézetek tudományos előkészítő munkásságával sikerül elérni azt, a mi után oly epedve vágyakozunk. Ha ezt megtudja s megfogja oldani zsinatunk akkor áldásos lesz működése, de ha nem, akkor nincs mit remélni tőle valami sokat. Addig elégedjünk meg azzal, a mit viszonyaink között tehetünk. Oldjuk meg a lelkésztanítói kérdést oly módon, hogy lehetőleg egynek is másnak is elég legyen téve; megtehetjük annál is inkább, mivel ilyen állás nem igen sok van az országban s így nem fenyegeti valami különös veszélylyel sem az egyházat, sem a theol. tudományt. Elvi álláspontra helyezkedve élére állítani a kérdést nem szabad, mert akkor megalkuvásnak nincsen helye. Ezekben akartam hozzászólni a kérdéshez, melyet nt. Scholtz lelkész úr felvetett. Nagy különbséget nem igen talál a t. olvasó a Schneller felfog-ása s az enyém között ; elvi eltérésről meg tulajdonképen szó sincsen. A ki ezeket megolvassa, tán szintén ez lesz a nézete s hasonlóan fogja találni a kérdést megoldhatónak ! May er Endre, theol. tanár. Azok az üres templomok. IV. A hol állami-, községi-, magán-, más felekezethez tartozó-, szóval több intézet van, ott a fenntjelzett tényezők valamelyikének önálló vallástanárt kellene tartani. Nem jó, lia a vallástanítás a helyi lelkész vagy káplán vállaira nehezül, ezek sokszor gátolva vannak egyházi teendőik miatt, ilyenkor az órák elmaradnak, a tanulók megszokják a vallást másodrendű dolognak tekinteni, s olyannak tartják azt majd az életben is. Csak is ily intézkedés mellett lehet keresztülvinni, hogy a protestánsok vallásórái is lehetőleg minden intézetben azon időben essenek, a mely külömben is vallástanitásra van kitűzve az illető intézetben. Ez azért szükséges, mert ha időn kivül tesszük, az előbb emiitett veszély mellett ez intézkedés kedvetlenséget, ellenszenvet szül a tanulókban a vallással szemben, lia nekik akkor kell még vallásórára menni, mikor társaik nagy része már szabad. Ugyanez oknál fogva önálló vallástanári székre volna szükség minden felekezeti középiskolában. Láttuk, hogy nem katholikus intézmény az, azért, hogy a katholikusoknál van érvényben. Most még egygyel több ok is kívánja ez intézkedést. Eddig nem volt rá szükség, mert tanáraink nagy része egyúttal végzett theologus lévén, akármelyik is vezethette a tanitást ; a régiek azonban most már kidűlnek, az ujak mind az egyetemről jönnek, s így a vallástanítás szakértő előadó híján marad. De még ezt, lia el is végezné jól-rosszul az olyan ember is, a ki sohasem készült rá, már a külön ifjúsági istentiszteletek tartására sem nem vállalkoznék, sem képes