Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Azok az üres templomok

által, ha sopánkodunk, hogy mily nagy mértékben hódol a világ az anyagiasság elvének, sem az által, ha vasárnaponként a felnőtteket korholjuk, hogy milv keveset járnak a templomba ; ezzel csak azokat is elidegenitjük, a kik addig jártak, mert ki menne szivesen oda, hol mindig csak szidják. A felnőtteken már édeskeveset javitunk ; hanem addig kell a veszszőt hajlítani, mig zsenge. Nyerjük meg a gyerekek, az ifjúság szivét az egyliázias szellemnek tanítás és szoktatás által, s mienk lesz a jövő. Bár sikerülne feltalálnunk a leginkább czélhoz vezető utakat. A tanítás terén arra törekedjünk, hogy sehol se legyen hazánkban protestáns, a ki ne ismerné egvházának hitelveit, szertartásait, történetét. Ez pedig csak akkor lesz meg, ha sehol vallástanítás nélkül nem maradnak a növendékek, s ha a tanítást lehetőleg mindenütt szakavatott emberek fogják eszközölni. Különösen keresztül kell ezt vinni városokban, a gazdag és a tudományos pályára készülő növendékek körében. A szegény nép, főkép a falusi, magától is hajlik a valláshoz, az egyházhoz, mert jobban érzi szükségét, kevesebb is a csábítás körülötte ; míglen a városi lakost több kisértet környezi, a gazdag önmagával eltelik, a magas képzettségűt elbódítja a világi bölcsesség. Ezeknél több veszedelem fenyegeti a vallásos érzést, itt ügyesebb kezekre van szükség, hogy megóvhassák a lelkeket, hogv értelem, érzelem előtt világosan feltüntessék, bebizonyítsák, mily szüksége van az embernek a vallásra tudományos képzettség, szabadelvű gondolkodás, vagyoni jólét mellett is. Ügyes kezekre van szükség, a kik felmutassák a protestantismus előnyeit és fönségét a katholiczismus felett, hogy növendékeikben még késő vénségök idején is feldobogjon a szív a protestáns név hallatára és büszkén, boldogan emeljék fel fejeiket, mint a kik tisztán látnak és egyedül az isteni igazságnak hódolnak. Erre pedig felettébb nagy szükségünk van, mert e nélkül elvesztjük hitbuzgó értelmiségünket, s ezzel elvesztjük egyik fölényünket a katholiezizmus felett, mely éppen abban áll. hogy a protestáns ember, bármily felvilágosult is, szivből, meggyőződésből lelkesülhet vallásáért és igaz vallásosságból ragaszkodliatik egyházához ; míg egy felvilágosult katholikus legföllebb az elődök iránti kegyeletből, vagy azon okból, hogy ki miben született, abban haljon meg, vagy épen, mert egészen közönyös rá nézve minden egyház, minden vallás; de nem igaz meggyőződésből híve felekezetének. E közt a két kedélyhangulat és vallásos világnézet közt pedig oly nagy különbség van, mint az alföldi s a legmagasabban fekvő felföldi talaj búzatermő képessége közt. Hogy pedig- értelmiségünket erős meggyőződésű protestáns egy háztagokká, valódi művelt vallásos emberekké tegyük, ahhoz nem elég csak a vallástanitás, ahhoz szoktatás is kell. Szoktatni kell gyerekseregünket, ifjúságunkat az egvházias élethez, s így fejleszteni bennök prot. szellemet. A szoktatásnak pedig egyik legfőbb eszköze a gyermekistentisztelet. E czélból minden nagy egyházban egy kis egyháznak kellene alakulnia, vagyis a felnőtt egyházban ser' dülő egyháznak: gyermekekből és iíjakból. Ezekkel kellene minden vasárnap és ünnepnapon akár a nagy istentisztelet előtt, akár utána, vagy a délutáni istentisztelet helyett gyermekistentiszteletet tartani nyáron a templomban, télen a legnagyobb fűtött iskolateremben, hogy a kényesebb és féltettebb gyermekeket is elereszthessék. Ezen istentiszteletnek az elemei ugyanazok volnának, mint a nagyokénak, hogy a kicsinyek belejöjjenek a rendes istentiszteletbe. Volna éneklés, oltár előtti szolgálat, még pedig úgy, hogy a lelkész üdvözleteire a választ, imáira az Áment az egész gyülekezet adja ; mert így mint most van, hogy a lelkésznek csak a kar válaszol, kissé pápistás ; pedig ebben nyilvánulna legjobban a protestáns közösség, hogy az istentiszteletet lelkész és gyülekezet együtt csinálják. Volnának közös és egyes gyerekek által elmondott imák. Még a jótékonyságra is lehetne szoktatni a gyerekeket, felemlítve nekik az adakozásra szólító eseteket és gyűjtést rendezve köztük. Egyedül a prédikácziót helyett tesítené a szentírási helynek kérdések és feleletek I utján való megbeszélése ; mivel így több maradna 1 meg a gyermekek lelkében a mondottakból, mintha hosszú prédikácziót mondunk nekik ; s mivel így : fokonként a prédikáczió meghallgatására is lehet őket képesíteni. Ennek a gyakorlatnak van is némi hagyományos alapja nálunk a vasárnapi katechizácziókban, — de a melyeket csak az iskolai szünidők alatt szoktak volt tartani néhol immel-ámmal, s most már mindenütt megszűntek. Ezt kellene újból rendszeresen feleleveníteni. Már az iskola, különösen lia a vallástanítás a mostani állapotban marad, úgy is kezdi vesziteni azon kedves jellegét, melynél fogva az egyház veteményes kertje volt századokon át; a gyermekistentiszteletben kellene uj veteményes kertről gondoskodnunk. Igy mégis jobban sajátjává lenne a serdülő nemzedéknek az egyliázias szellem, mint a mostaninak. Hogy a növekvő egyházoktatás által megismerkedjék vallásával ; hogy szoktatás által elsajátitsa az egyliáziasságot ; hogy életszükséglet legyen rá nézve vallásos érzületének kielégitése, s hogy legyen meg a kellő jártassága is ezen érzés kielégítésére ; hogy szivből kivánják s meg is töltsék a hivek a templomokat : arra nézve tán szegénysége mellett is tehetne egyet mást az egyház. Nem rendelkezünk nagy pénzalapokkal, hogy a hitoktatás és egyházias élethez való szoktatás körül megtehetnénk mindent, a mi szükséges ; mindazáltal ne csüggedjünk, hanem ha már mindent nem tehetünk, tegyük meg, a mit lehet ! A filiákon a tanító ne csak hétköznapon tanítsa a gyermekeknek a vallást, hanem minden vasárnapon tartson a pap által kidolgozott katechisatiók alapján gyermekistentiszteletet az iskolásokkal, a kiknek úgyis bajos az anyaegyházba menni, különösen télen, és úgy is keveset épülnek a felnőtteknek tartott istentiszteleten. Legyen pedig ez a gyermekistentisztelet tartása a tanítónak ép oly hivatalos kötelessége,