Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Azok az üres templomok

•186 mindnyájan, hogy az unióval saját egyházunkat szétszakgatnók s erősödés helyett gyengülnénk magunk s gyengítenénk másokat is ; de az ev. reformált testvérekben sem látunk semmi vágyakodást az unió után. Ha az idők jeleit jól Ítélem meg, sokkal távolabb látom én az uniót ma, mint valaha, ezt kár a zsinat ellen felhozni: ignotos fallit, notis est derisui. Hogy közös ügyeink érdekében, egyidőben tanácskozunk, az helyes ; de hogy mindketten csak saját háztartásunk berendezésére gondolunk, azt kiki láthatja, ha látni akarja. Hogy sok tekintetben hasonló szervezetünk, a kiépités után még inkább ki fogja domborítani a rokonság jellemvonását a nélkül, hogy utánzásról lehetne szólani, az a dolgok logikájából folyik. Maradunk mint voltunk, két külön háztartásit, otthonnal biró a szeretet és érdekközösség kötelékeivel egvbefiizött testvér, inkább külön-külön lakva békességben, mint egy fedél alatt czivódással keserítve magunk s egymás életét. Én ezt az irányzatot látom, a többit ráfogásnak tartom. Azt a felfogást, hogy ha a négy kerület többsége által történt elhatározás alapján tartott zsinaton, az egyetemes magyarhoni evang. egyház valamely testülete jogával élni nem akarva, nem képviselteti magát, ez esetben a zsinat által hozott s 0 Felsége által szentesített törvények a részt nem vevőkre nézve nem kötelezők, komolyan venni vagy épen czáfolni felesleges. Sokkal nagyobb absurdum ez, semhogy egy törvény §-ával rabulistice visszaélve, erőszakolt belemagyarázással a törvény intentióját félremagyarázva akár azt sütik ki, hogy egy-egy kerület magára is tarthat zsinatot, akár pedig, hogy egy kerület többségének ellenzése mellett az egyetemes egyház nem tarthat zsinatot, saját álláspontjukat igazolhatnák. Bizva a zsinattartást ellenzők sokat hangoztatott Krisztus- és egyházszeretetében, nem hiszem, hogy ily sophistikus érveléssel meg akarnák szakgatni a Krisztus testét? De hát mit akarnak, mi czéljaik vannak? Én nem tudom ; találgatni s talán gyanúsítani sem nem szabad, sem nem üdvös. Ok tudják. Feleljenek érte Isten és saját lelkiismeretök előtt. Annyit tudok, hogy ha lehet velők, lia kell nélkülök ; de a zsinatot megtartjuk s tartsuk is meg. Am lássák azok, a kik az evang. egyház ügyeinek tárgyalásától, szervezetének kiépítésétől megtagadták közreműködésöket s ezzel saját maguknak ferde helyzetet teremtettek, az egyház consolidatióját megakasztották , mily felelőséggel terhes magaviseletet tanúsítottak, melynek következményeit, sajnos az egyház is, de ők magok is beláthatlan mértékben viselni fogják. Most az egyházmegyéknek s kerületeknek alkalmuk lesz nem ugyan a zsinat meg vagy meg nem tartására nézve, mert ez túlhaladt dolog, hanem a zsinati tárgyalások terjedelmére nézve nyilatkozni. Igaz, hogy határozataik nem kötelezők, mert képviselőiknek utasításokat nem adhatnak, hanem becses anyagot szolgáltatnak s a köztudat kifejezése mindig irányozó hatással lesz a kiküldendő képviselőkre s igy magára a zsinatra is; de meg a független gondolkozású s meggyőződésű férfiút mindig megnyugtatja s megerősíti a küldőivel való összhangzat tudata. Ez okból nagy figyelem- és érdeklődéssel csüng tekintetünk a folyó évi közgyűléseken. Adja Isten, hogy az otiummal előkészített munkásság, meghozza a zsinatban megérlelve egyházunk felvirágoztatásának édes gyümölcseit. Dixi. I. „Üres, mint hétköznap a templom." Bizony, bizony, ha csak hivatott egyének valamiképen gátat nem vetnek az egyháziam szellem hanyatlásának, nemsokára jelzővé változik át ezen közmondás időhatározója s megérjük, hogy az egész így alakul majd: „Üres, mint a protestáns templom." A gyülekezet népes, a templom szép, a pap jó ; mégis ha jön a szent vasárnap, a délelőtti prédikáczióra csak alig jelenik meg tiz, tizenkét nő, három-négy férfi, hogy az ember csodálkozik, mikép lehet ily buzgóság láttára gonddal készülni, lelkesen szólani. A délutáni könyörgésre pedig semmi férfi, három-négy asszony, .sokszor egyáltalán senkise m jelenik meg; úgy, hogy nem egyszer megesik, miszerint a pap felmegy a szószékre, körülnéz, le se teszi könyvét s visszamegy, nincs kinek imádkozni. No de hisz ez csak a közönséges vasárnapokon van, vigasztaljuk magunkat; majd jönnek a kedves adventi vasárnapok, majd jönnek a hivek. Elérjük az adventi vasárnapokat, s a templom megint csengbong az ürességtől. Nem csoda, gondoljuk, tél van, a hideg megdermeszt testet, lelket: eljön az enyhe tavasz, eljön a meleg nyár, felfakad a buzgóság forrása, csak úgy özönlik majd az áliitatos sereg, csak bírják a szent falak őt befogadni. Beköszöntenek az enyhe tavaszi, a meleg nyári vasárnapok, akkor tudjuk meg, hogy az áhitat forrása nem volt befagyva, hanem hogy az kiszáradt; mert im a templomok megint csak üresek. S ez így van mindig. Kivévén a sátoros ünnepek első napjait, kevés templomban látunk nagyszámú gyülekezetet. Váljon mért nem látogatják templomaikat, váljon mért nem hallgatják papjaikat azok a hivők, a kik mindezt maguk állították fel és maguk tartják fel sokszor fáradságosan? Tavasszal, nyáron, ősszel tán a természet templomát szebbnek találják az Ur házánál. De hisz a mi templomaink nem oly ridegek, hogy azokban a lélek ne tölthetne szivesen pár órát. Télen tán félnek az áthüléstől s nem tudják áhitattal hallgatni lelkészük beszédét, elvonván figyelmöket a hideg miatt érzékenykedő lábujjak, azokat kell mozgatni. Minden-