Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A lelkész képzésről (Schneller István)

110 gondolataim. Azonban ép a zsinattól várjuk egyetemes egyházunk egyetemes érdekeit képviselő élő szervének, az egyetemes gyűlésnek megerősödését s ezen megerősödött életben s nem a zsinat paragraphusaiban a jövő üdvös intézmények létesülésének biztosítékait. De van bizalmam az eszme hatalmában is : egy eszme, mely a protestáns szellemnek követelménye, mely egyházunk missiói feladatára nézve oly hatásossá válhatna önereje által megragadja a kedélyeket, s a szivek, ezen élő tőkéink, megtermik azt lelkesen, a miről a számító értelem hidegen lemond. Addig is azonban ép a gyakorlat egyes férfiai részéről nyilvánított kivánatokkal szemben — kell, hogy akadémiánk lehetőleg óvatos legyen s soha meg ne feledkezzék sajátos hivatásáról. Egyetemes egyházunknak — a theol. akadémia megalapításánál érvényesülő intentiója, valamint akadémiánknak az egyetemes egyház által adott tanügyi szervezete egyaránt ellentmond minden mechanisáló, hogy ugy mondjam dressirozó kísérletnek s ellenkezőleg azt követeli, hogy tudományos alapon álló, e theol. tudományt protestáns szellemben, tehát személyesítő, egyéniesítő irányban elsajátított s igy ön- és czéltudatos egyének neveltessenek, kik ép egyéniségükbe felvett keresztény eszményük alapján és az ebből a működés egyes terére levont elvek alapján, hivatásukat a szeretetben kölcsönható s igy fejlesztő és érlelő életben építőleg teljesíthetik. Midőn akadémiánk ezen, — tanügyi szervezetünkben, valamint a tényleges gyakorlatban érvényesülő hivatását teljesíti: itt is, valamint a tanügyi szervezet bemutatásánál elismerem azt, hogy ép a kifejtett alapelvek határán belül tovafejlődésnek, tökéletesedésnek igenis van helye. Igenis az életet kívánnám én is még inkább a gyakorlati theologia körébe bevonni. Eltekintve a belmissió disciplinájától, a melyről ép az optatumok előterjesztésénél szólottam — kívánatosnak tartanám azt, hogy theologusaink a gyakorlati seminariumok előterjesztő részét (tehát nem a kritikait) az élet terén végezzék. Rendeztessenek be akár a nép-, de tán még helyesebben a középiskolai (nevezetesen az algymnasiumi) ifjúság számára istentiszteletek, bizassék az akadémiára egy-egy gymnasiumi osztályban a vallásoktatás ügye. A gyakorlati theologia tanára tartson ott minta istentiszteleteket, itt minta katechesist s felügyelete alatt végezzék ott a theologusok az istentiszteletet, itt katechetikai gyakorlatukat. Ezek elvégzése után következnék a tapasztaltak megbeszélése. A theologus igy érintkezhetnék az élettel ; beszéde és katechesise valóban gyakorlati jelentőségűvé válhatna — sa kritika kiterjeszkednék arra is, a mi ily érintkezés nélkül egészen problematikus. Ezen kivül a jelesebbek az akadémiai istentiszteletekben is felléphetnének és pedig annak ép ugy liturgiái, mint homiletikai részében (természetesen a liturgiánál a keresztelés és úrvacsora kizártával.) Mind ez azonban a gyakorlati theologia tanárának idejét és erejét annyira igénybe venné, hogy ennek megvalósítása a jelenlegi viszonyok közt egyenesen a physikai lehetetlenségek közé tartozik. — A vallást a gymnasium felsőbb osztályaiban kezelni, a lelkészi teendőket végezni, a theologiai akadémián hetenkénti 10 órában a gyakorlati theologia disciplináit előadni, a seminariumokat vezetni s most ezenkívül még annyi órában ezen optatumokat is teljesíteni ez nevezetesen, ha meg nem feledkezünk arról sem, hogy e férfiú vállát, a gyülekezetben, a kerületben valamint közegyházunkban is kiváló állásánál fogva oly számtalan egyházpolitikai s administrationalis gond és munka nyomja : merő physikai lehetetlenség. S végre még egyről sem szabad egyetemes egyházunknak, mint akadémiánkat fentartó és fejleszteni hivatott testületnek megfeledkezni, hogy e tanerő működését szabadon ajánlotta fel a kezdetben megállapított határok közt, s hogy fizetése — semmi. Igy tehát e téren is ismét az anyagiakban való tehetetlenség az, a mi akadémiánk ez irányú fejlődését lehetetleníti, s így, ha van optatum, ennek teljesítése vagy megtagadása nem az akadémia, hanem ennek felettes hatóságától függ — egyes egyedül. * Ezzel a lelkész-képzésre vonatkozó nézeteimet elmondtam s ezen mondottak keretén belül már most egész röviden rátérhetek jelen soraim alkalmi okára : Nagyt. Scholcz Gusztáv budapesti lelkész úrnak a t an í t ó-k é p z est, illetőleg képesítést érdeklő felszólalására. Az eddigiek alapján világ'os az, hogy akadémiánk felállításánál jelentkező intentio, valamint a jelenlegalkalmazott tanügyi szervezet teljesen eltekintett a tanító-képzés vagy képesítés czéljától. Akadémiánkat tisztán a lelkész-képzés szempontja alá helyezte s fejlesztésétől várta a theologiai tudományos képzés fokozatán álló tanár-képzést, de nem az alantabb fokú előkészülésen nyugvó tanító-képzést. Továbbá világos az is, hogy az akadémiánkon is előadott paedagogiai tantárgyak csak a jövő lelkész, mint a nevelés ügyénél esetleg mint felügyelő közreműködő egyén szempontjából kezeltetnek. Ismerje a lelkész a nevelés történetét s tudja azt, hogy a protestantismus szelleme, a jelenlegi nevelési tudomány alapján, minő nép, közép és főiskolát követel, minő legyen nevezetesen az elsőben az egyes tantárgyak kezelése. — Már most lényeges kiilömbség van valaminek megítélése és ugyanennek végzése között. Lehetek kitűnő aesthetikus a nélkül, hogy építész, festő, szobrász, költő vagy zenész lennék. Más az érzék, az Ítélet felkeltése és egészen más az ügyesség birtoka. Teljesen helyesen Ítélhetem meg' a tanító működését, sőt mi több indításokat, utasításokat adhatok neki tantárgya kezelésénél, anélkül, hogy magam is ügyes tanító lennék. Akadémiánk tehát paedagogiai előadásai alapján nem igényelheti magának azon jogot, hogy tanítóképzőnek tekintessék s hogy egy tanító-képesítő okmányt kiállítson ; s magam részéről ép ezért nem látok semmiféle sértést abban, hogy ha theologusainknál, mint ilyeneknél a tanítói szakképzettség, illetőleg a tanítás ügyességének birtoka kétségbe vonatik.